ELTE Sikerek: Juhász Árpád

IO
JG
MG
KT
IS
149 résztvevős
-

2

ELTE Aula Magna
Egyetem tér 1-3.
1053 BUDAPEST
Egyetem tér 1-3. 1053 BUDAPEST

Térkép megtekintése

Online
A regisztráció határideje lejárt.

Az Egyetem hírneves volt hallgatói beszélnek munkásságukról és jelen törekvéseikről, ELTE-s kötődéseikről, valamint sikerről, értékekről és karrierépítésről azon az előadás-sorozaton, amelyet ELTE Sikerek címmel rendez az ELTE Alumni Központ. Előadónk Juhász Árpád, geológus. A gyülekezés során élő zenében gyönyörködhetnek a helyszínre érkezők. 

Juhász Árpád 1957-ben végzett Egyetemünk Természettudományi Karán. Meglátása szerint valamit a génjeiben hordozhat, amitől ismeretterjesztő geológus lett. Anyai ágon bányászok voltak az ősei, dédapja bányamentés során halt meg. Apai ágon nagyapja kántortanító volt. Akárcsak neki, Juhász Árpádnak is erős és tartós a késztetése, hogy minden fontosat elmondjon másoknak. Ezt a néptanítói attitűdöt tőle örökölhette. Előadónk volt muzeológus, kőolajkutató, 16 évig a Természettudományi Stúdió igazgatója és televíziós főszerkesztő is. Írt 27 könyvet, készített több mint száz televíziós filmet, továbbá megszámlálhatatlanul sok tévé és rádió előadást tartott. Mai napig dolgozik, elmondása szerint a munka tartja életben. 

Mottója:

„A Föld négy és fél milliárd éves történetében számos alkalommal voltak nagy kihalások, jelentős klímaváltozások. E válságok után azonban rövid idő alatt újra felvirágzott az élet, az evolúció egyre fejlettebb élőlényeket eredményezett. Remélem, hogy e múltbéli tapasztalatok alapján hasonló pozitív trendek extrapolálhatók. Dum spiro spero!” /Juhász Árpád/

Időpont: 2023. május 24. 18:30

Helyszín: 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. 

A rendezvény ingyenes, és regisztrációhoz kötött (ld. a plakát alatti gombot). Az előadásra helyszíni- és online részvételre jogosító jegy is foglalható. Utóbbi linkjét a regisztrált érdeklődők az előadás előtti napon kapják meg emailben (utólag is megtekinthető).

Beszámolók a korábbi előadásokról: Lovász László, Tölgyessy Péter, Persányi Miklós, Nagy Tímea, Lackfi János, Béres József, Barabási Albert-László, Freund Tamás, Winkler Márta, Bojár Gábor, Stumpf István, Spiró György, Kolosi Tamás,Tardos Éva, Pléh Csaba, Prószéky Gábor, Hamar Dániel, Romsics Ignác, Jakab Zsuzsanna, Obádovics J. Gyula, Bányai ÉvaSzathmáry Eörs


Sorozatismertető 

kedvel
1766 megtekintés Látogatók
Ossza meg
Előadások

ELTE Aula Magna

Egyetem tér 1-3. 1053 BUDAPEST

Nincs jogosultsága a megtekintéshez, illetve megjegyzés írásához.Kérjük, jelentkezzen be.

Javasolt események

pén.

24

máj.

Alumni Operaest - Melis 100

ELTE Aula Magna (Egyetem tér 1-3., I. em.)

Budapest

szo.

25

máj.

Az Egyetem megnyitja kapuit: Füvészkert

ELTE Füvészkert

Budapest

sze.

29

máj.

Meet ELTE in Stockholm, Sweden

Embassy of Hungary Stockholm

Stockholm