Back to news
Next article
Previous article

ELTE Alumni Jótékonysági Operaest - Köszönjük a támogatást!

Report

-

12.16.2021

Sorry, this content is not available in English

2021. december 3-án este valósult meg az ELTE Alumni Jótékonysági Operaest az Aula Magnában elsősorban az Alumni törekvések támogatóinak köszöntésére, méltatására. Itt került sor "Az én ELTE-s történetem 2020" prózaíró pályázat díjátadójára, és az aktuális kampányok rövid ismertetésére is. Az adventi zenés esttel az ELTE Alumni Központ 5. évfordulóját is ünnepeltük - a korlátozások mellett teltházzal, védettségi igazolással, maszkban.

Az ELTE Alumni Szervezet kiemelt törekvése a tehetséges, rászoruló hallgatók támogatása az ELTE Alumni Ösztöndíj, és idén - a járványhelyzet következtében szükségessé vált - ELTE Alumni Segély (Covid-19) révén, illetve az ezek alapjául szolgáló források előteremtése kampányok révén. Fontos cél a frissen végzett hallgatóknak végzős ajándék (egyetemi címeres, arany színű, képeslapra tűzött kitűző) biztosítása is, valamint az összegyetemi és szakmai Alumni élet színesítését, vitalizálását célzó egyéb kampányok, nyereményjátékok, programok szervezése. Mindezek nem valósulhatnának meg adományozók és szponzorok segítsége nélkül. Ezúton is köszönjük támogatásukat!

Az zenés esten Kátai Judit, az ELTE Alumni Központ munkatársa üdvözölte a helyszínen megjelent és a távolból figyelő nézőket, majd külön köszöntötte Hudecz Ferencet, az ELTE Alumni Tanács tagját, az Egyetem korábbi rektorát, Béres Józsefet, az ELTE Alumni Alapítvány kurátorát, az ELTE Alumni Tanács tagját, Bóna Juditot, az ELTE BTK tudományos és kutatásszervezési ügyekért felelős dékánhelyettesét, a BTK Alumni Tagozat képviselőjét, és Pataky Csillát, az ELTE Alumni Tanács tagját, az ELTE Alumni Központ vezetőjét. 

A rendezvényt Hudecz Ferenc nyitotta meg, aki üdvözölte a megjelenteket, megköszönte az est szervezőinek munkáját és a szponzorok, támogatók önzetlen segítségét. Röviden ismertette az Alumni Szervezet és az ELTE Alumni Alapítvány létrejöttét, majd annak 2016-os megújulásakor az új sorozatok és Alumni Tagozatok létrejöttét - külön is méltatva Pataky Csilla és az 5 éve alakult ELTE Alumni Központ többi munkatársának szerepét mindezekben. Végezetül jó szórakozást és jó egészséget kívánt a jelenlévőknek és az online nézőknek.

A köszöntő beszédet követően "Az én ELTE-s történetem 2020" prózaíró verseny bíráló bizottsági elnökei távollétében Bóna Judit méltatta a beérkezett pályaműveket, aki beszédében rámutatott, hogy az ELTE Alumni Központ és az ELTE Online együttműködésében, az ELTE Alumni Alapítvány közreműködésével másodjára megvalósuló pályázat ékes példája a jelen hallgatók és a már diplomát szerzettek, az alumnusok összefogásának, találkozásának. A pályaművek és a kezdeményezés értékelése után a zsűri elnökei, Fráter Zoltán egyetemi docens és Bartus Dávid dékán nevében is gratulált a díjazottaknak. Az ELTE Alumni Alapítvány biztosította díjak átadásában Petz Denise, az ELTE Alumni Központ munkatársa segédkezett. Kátai Judit köszöntötte azokat is, akik személyesen nem tudtak megjelenni elismerő oklevelük átvételére, így azt csak később kaphatják meg. Harmadik helyezést ért el, és ezért 25.000 forint értékű Libri ajándékutalványt vehetett át a helyszínen Selmeczi Szonja"Bölcsész maradok" című alkotásáért. Földi Alexandra"Diploma a korona idején" című írásművéért állhatott fel a képzeletbeli dobogó második fokára, és úgyszintén könyvutalványban részesült. A zsűri legmagasabb pontszámát érte el, és ezért első helyezettként léphetett a pódiumra Hegymegi Flóra, aki "Időtlen álmatlanság" című alkotásáért egy Kindle ebook olvasóval lett gazdagabb. 

A díjátadó zárásaként Kátai Judit felhívta a figyelmet az újabb, műfajilag kötetlen irodalmi versenyre: 2022. március 1-ig lehet beadni írásműveket az "ELTE 700 szóban - Az én ELTE-s történetem 2021" pályázatra. 

Ezt követően szólt az őszi kampányokról. A sikeresnek mondható Támogatói pólókampány révén három hallgató Alumni Ösztöndíjához gyűlt össze forrás. A Virtuális Alumni Kártya és Mobil App kampány a BEAC és az ELTE shop közreműködésével került kiírásra: szíves hozzájárulásukkal értékes ajándékcsomagokban részesülhetett a három szerencsés támogató - Felhős György, dr. Sirató Ildikó és Nagy Tamás. A kapcsolódó kari versenyt az Informatikai Kar nyerte: 50 db egyetemi címeres, ELTE Alumni feliratos kitűzővel vehetett át Póti Viktória, az IK Alumni Tagozat képviselője Petz Denise-től. 

Végezetül az ELTE Alumni Központ munkatársa ismertette a még nyitott akciót, mely szerint a 2021. december 31-ig beérkező adományért is járhat még ajándék, majd további kellemes időtöltést kívánt.

Clementis Tamás, a zenei műsor összeállításáért felelő basszbariton  szeretettel köszöntötte a nézőket az ELTE Alumni és a Belcanto Operabarátok Magyarországi Társasága nevében. Sajnálatos betegségek miatt a műsorterv többször is átírásra került, mindazonáltal remekbe szabott zenei programban lehetett része a rendezvényt figyelemmel kísérőknek. A műsor első részében három blokk kapott helyet. Elsőként Bach Air-jét hallhattuk Vereb Balázs és Sógor Tamás előadásában, majd két Csajkovszkij részlet következett. A Bál esti hajnalban című részletet Szenthelyi Krisztián adta elő, majd Faludi Judit csellista Szentimentális keringő-je következett. Az első blokkot Massanet Meditation című alkotása zárta. A második részletben Mozart vígoperái (Figaro házassága és Don Giovanni) és Lujza levelei című dala kapott helyet, ez utóbbit Hunyadi Donatella előadásában hallhattuk. Az első részt volt hallgatónk, Sógor Tamás (TTK) virtuóz zongorajátéka zárta Gershwin Három prelűd No.1 című darabjával. 

A rövid szüntet követő második részt Ardó Mária nyitotta meg Bach-Gounod Ave Maria című közismert művének eléneklésével. Ezt követte Weber Oberon című operájából Fatmie áriája, majd Dvořák Ruszalka című operájának egy részlete. A olasz opera nagy klasszikusai, Donizetti és Puccini után egy ifjú tehetség következett, aki Liszt Rigoletto prafrázisát zongorázta el - kotta nélkül. Fazekas Barbara, az ELTE ÁJK harmadéves hallgatója lehengerlő előadásának lehettünk fültanúi, aki Debrecenben végzett klasszikus zongoraművész szakon, ugyanakkor a pécsi egyetem filozófia szakos doktorandusza. Az adventi zenés est végéhez közeledve Zsupán belépőjét hallhattuk J. Strauss A cigánybáró című művéből, majd Hoffmann meséiből a Barcarolát. A zenei műsort a szentimentális A vén budai hársfák című dallal zárult, Clementis Tamás előadásában. 
A kiváló előadókat vastapssal jutalmazták az est résztvevői, a női előadók egy-egy szál rózsát kaptak. 

Az ELTE Alumni Jótékonysági Operaest zárásaként Pataky Csilla megköszönte az előadóknak a csodálatos műsort, a nézőknek a részvételt, illetve valamennyi közreműködőnek a befektetett munkáját. Háláját fejezte ki a támogatóknak, akik az ELTE Alumni Alapítványon keresztül hozzájárulnak az Alumni törekvésekhez, és segítik a tehetséges, rászoruló hallgatókat. Az Alumni Központ vezetője két idézettel búcsúzott a nézőktől az ő nevükben is. Pilinszky János, híres alumnus szavaival: "Az ember itt kevés a szeretetre. / Elég, ha hálás legbelűl / ezért-azért; egyszóval mindenért." Hozzátéve, hogy az sem baj, ha Esterházy Péter őszinte szavaival élve "Kicsit utálom magamat, hogy olykor hiúságból teszek jót."

Az ELTE Alumni Jótékonysági Operaest részletes programja

Az ELTE Online beszámolója

A zenés estet itt nézheti vissza

Köszönjük a fotókat Ványi Ákosnak és Rusznák Gábornak.

Az ikonfotó Petz Denise felvétele.

Like
744 Views Visits
Share it on

Comments0

Please log in to see or add a comment

Suggested Articles

Report

Jótékonykodás és közösségépítés az első ELTE Média Alumni találkozón

profile photo of a member

Bölcsészettudományi Kar ELTE

April 30

Report

Egyetem megnyitja kapuit: Trefort-kert 2024

profile photo of a member

Alumni Központ

April 26

Report

ELTE Sikerek: Erdei Anna

profile photo of a member

Alumni Központ

April 19