Back to news
Next article
Previous article

Nyári diplomaosztók 2025 - Bárczi, ÁJK, BTK

Report

-

07.29.2025

Sorry, this content is not available in English

Körképünkön az ELTE karainak nyári diplomaosztóiból szemezgetünk. Minden kar esetén egy ünnepségről tudósítunk. Ezúton is üdvözöljük a friss diplomásokat és várjuk őket is az ELTE Diplomások közösségébe! 

BÁRCZI GUSZTÁV GYÓGYPEDAGÓGIA KAR

A Kar diplomaosztó ünnepségeit 2025. július 14-én tartották az Ecseri úti épületben. Az alábbiakban a délutáni eseményekről adunk rövid összefoglalót.

Az ünnepség a Himnusz közös eléneklésével vette kezdetét, majd Papp Gabriella dékán köszöntötte a jelenlévőket, és felkérte Márkus Esztert, a kar oktatási ügyekért felelős dékánhelyettesét, hogy vezesse le a rendezvényt. A kar hagyományaihoz híven minden évben meghívnak egy, a szakmában dolgozó elismert szakembert, hogy köszöntse a végzős hallgatókat. Ez alkalommal Erdélyi Andrea, a Carl von Ossietzky Universität Oldenburg professzora osztotta meg gondolatait a hallgatósággal. Beszédében kiemelte a gyógypedagógia oktatásának jelentőségét, valamint a technológiai fejlődésben rejlő lehetőségeket és veszélyeket egyaránt.

Ezt követően Perlusz Andrea, a kar tudományos és stratégiai ügyekért felelős dékánhelyettese ismertette a Bachmann-díj történetét és jelentőségét. A 1999-ben alapított elismerést minden évben az alap- és mesterképzés legkiemelkedőbb szakdolgozatainak szerzői kapják. A díj történetében először fordult elő, hogy magát az alapítót, Erdélyi Andreát kérhették fel az elismerés átadására. Az idei díjazottak: Gulya Nikoletta (alapképzés) és Borsodi Zsófia (mesterképzés).

A különdíjak átadása után Papp Gabriella dékán személyesen nyújtotta át a diplomákat a végzősöknek. Az eseményt követően Kovács Viktória, a Bárczi HÖK elnöke is köszöntötte a friss diplomásokat, majd Márkus Eszter felhívta a figyelmet az ELTE Alumni Platform nyújtotta lehetőségekre. Az ünnepség méltó zárásaként felcsendült az Egyetem nagyszombati himnusza.

ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR

Az Egyetem téri Aula Magnában 2025. július 16-án 10 órakor megrendezésre került ÁJK-s diplomaosztón a Politológia BA és Politikatudomány MA képzésen végezettek vehették át okleveleiket. Az ünnepély a Himnusz közös meghallgatásával vette kezdetét, majd Rácz Anna, az ÁJK Dékáni Hivatal hivatalvezető-helyettese bemutatta a bizottság tagjait, Somssich Réka dékánt, egyetemi tanárt, Pozsár-Szentmiklósy Zoltán tanulmányi és oktatási ügyekért felelős dékánhelyettest, egyetemi docenst és Arató Krisztinát, a Politikatudományi Intézet intézetigazgatóját, egyetemi tanárt. Arató Krisztina köszöntő beszédében gratulált a frissen végzett hallgatóknak, valamint köszönetét fejezte ki a szülőknek és oktatóknak, emellett egy baskír mesét olvasott fel és ismertette az abból levonható tanulságokat. Ezután átadásra kerültek a Politológia TDK díjazottjainak oklevelei. Az esemény Somssich Réka beszédjével folytatódott, amit az eskütétel, majd az oklevelek átadása követett. A friss diplomások köszönetüket fejezték ki a diplomák átadásáért, majd a dékán lezárta az ülést. Az ünnepség az ELTE nagyszombati himnuszának meghallgatásával zárult.

BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR

2025. július 17-én délelőtt került sor a BTK egyik diplomaosztó ünnepségére az ELTE Gólyavárban, ahol az ünneplőket Bóna Judit tudományos és kutatásszervezési ügyekért felelős dékánhelyettes, Polyák Gábor, a Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet igazgatója, valamint Pápai Zsolt, az ELTE Filmtanszék oktatója köszöntötte. Az esemény a Himnusz közös meghallgatásával kezdődött, amelyet az ELTE Művészetközvetítő és Zenei Intézet előadása tett még emelkedettebbé, majd részlet hangzott el a Háry János című daljátékból. Beszédében Bóna Judit az Egyetem fennállásának 390. évében megrendezett ünnepség alkalmából a diploma jelentőségére, a benne rejlő lehetőségekre és az azzal járó felelősségre hívta fel a figyelmet. „Legyenek ötleteik, de ne feledjék: az ötlet csak akkor ér valamit, ha meg is valósítják” – zárta szavait, majd kezdetét vette a diplomák ünnepélyes átadása. A ceremónia végén a Nagyszombati Himnusz csendült fel.


Lépjen be az Alumni közösségbe és csatlakozzon a kari Alumni tagozatába! 

Végzős ajándék szponzoráció: valamennyi kar végzős mesterszakos, szakirányú továbbképzéses, valamint doktori hallgatója képeslapra tűzött, aranyszínű, az Egyetem címerét ábrázoló kitűzőt vehet át búcsúajándékként. Ennek finanszírozási lehetősége nyitott a jókedvű mecénások számára.

Comments0

Please log in to see or add a comment

Suggested Articles

Calls for alumni

Graduation Gift Sponsorship - Open for the 2025/26 academic year

profile photo of a member

Alumni Központ

July 30

News

Töretlenül csúcstartó az ELTE 12.583 új hallgatóval

profile photo of a member

Alumni Központ

July 24

News

Alumni könyvespolc - 2016-tól napjainkig

profile photo of a member

Alumni Központ

July 22