Kiss Gy. Csaba 1945. április 2-án született Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett magyar-német szakos diplomát 1968-ban. Dolgozott az ELTE BTK Kelet-európai Irodalmak Kutatócsoportjában, az MTA Irodalomtudományi Intézetében. A Nagyvilág című lap rovatvezetője, a Hitel című folyóirat munkatársa és a Magyar Írószövetség elnökségi tagja is volt. 1992-1995 között a Közép-Európa Intézet igazgatója. 1995-től haláláig az ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszékén oktatott.
Kiss Gy. Csaba fiatal korától járta Közép-Európát, a német és a francia mellett kitűnően beszélt lengyelül, szlovákul és horvátul. Kutatásai során a modern közép-európai nemzetté válás kérdéseit, illetve a közép-európai modern irodalmakat vizsgálta. Tudományos munkásságát az egész közép-európai térségben elismerték, több műve a szomszédos országok nyelvén és angolul is napvilágot látott. Jó kapcsolatot alakított ki a régióbeli országok tudományos életének, irodalmainak meghatározó személyiségeivel. Az MDF alapító tagjaként a visegrádi gondolat egyik fő szorgalmazója is volt. A kétezres években vendégoktatóként a zágrábi, a nyitrai, a prágai és a varsói hungarológusképzés meghatározó személyiségévé is vált. Az ELTE-n igazi iskolateremtő oktató volt. A mai magyarországi Közép-Európa kutatás legjobbjai, a közép-európai diplomácia, kultúraközvetítés fontos személyiségei kerültek ki tanítványai közül. Tudása, megnyerő személyisége, eleganciája, segítőkészsége, inspiráló előadásmódja meghatározó része volt a Művelődéstörténeti Tanszék életének. Halála pótolhatatlan veszteség.
Munkásságát rangos lengyel, horvát és szlovák kitüntetésekkel is elismerték, a legrangosabb hazai kitüntetést, a Széchenyi-díjat 2020-ban vehette át a közép-európai kultúra nemzetközileg is elismert kutatójaként, elsősorban a magyar, lengyel, szlovák és horvát nép nemzeti szimbólumainak és mítoszainak összehasonlító vizsgálata terén elért tudományos eredményei elismeréseként. Az ebből az alkalommal Kiss Gy. Csabával készült beszélgetés az ELTE honlapján olvasható.
Nyugodjék békében!
Forrás: btk.elte.hu

Comments0
Please log in to see or add a comment
Suggested Articles