ELTE Sikerek: Tardos Éva

AG
DD
AR
MN
SZ
140 résztvevős és érdeklődő
A regisztráció határideje lejárt.

Amerikából jöttem, mesterségem címere: a játék! Hírneves, az ELTE falai közül kikerült alumnusok beszélnek munkásságukról és jelen törekvéseikről, ELTE-s kötődésükről, valamint sikerről, értékekről és karrierépítésről azon előadás-sorozaton, amelyet ,,ELTE Sikerek” címmel rendez az Alumni Központ. Előadónk: Tardos Éva (TTK '81), matematikus. 

Tardos Éva 1957-ben Budapesten született. A Móricz Zsigmond Gimnázium matematika szakos osztályába járt, majd 1981-ben az ELTE matematika szakát végezte el. Az egyetem után a TÁKI-ban (Távközlési Kutató Intézetben) helyezkedett el, mint kutató. 1984-ben egyetemi doktori, majd 1987-ben kandidátusi címet szerzett. 1984-85-ig Bonnban élt. Humboldt-ösztöndíjjal a Bernhard Korte Diszkrét Matematika Intézeteben, majd 1986-87 a berkeley-i Matematikai Intézetben dolgozott ösztöndíjjal. Hazatérve az ELTE Számítógéptudományi Tanszékén kapott állást. A Berkeley évei alatt ismerkedett meg David Shmoys-szal, az MIT oktatójával, leendő férjével. 1987-től két évig vendégoktató az MIT matematika tanszékén, majd 1989-től a Cornell Egyetemen tanít. 2006-2010 között tanszékvezető volt a Cornell Számítógép Tudományi Tanszékén. 

Tardos a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, továbbá rendes tagja az Amerikai National Academy of Engineering-nek, National Academy of Sciences-nek, és az American Academy of Arts and Sciences-nek.  Több tudományos díjat kapott munkásságáért, többek között az IEEE John von Neumann Medal-t 2019-ben, és a Gödel díjat 2012-ben.

Matematikán belül többször váltott témát. A doktoriját matroidok optimalizációjáról, a kandidátusi értekezését erősen polinomiális algoritmusokról írta. Utána évekig közelítéses algoritmusokon dolgozott, mindkét témában, elsősorban hálózati folyamok és más kombinatorikus optimalizációs problémák játszottak vezető szerepet. Az utóbbi évben játékelmélettel foglalkozott, és a játékelmélet és a gépi tanulás határterületével.  

A rendezvény ingyenes, de regisztrációköteles (ld. fent). 

Olvassa el az előadó friss üzenetét is erre az alkalomra!

Beszámolók a korábbi előadásokról: Lovász László, Tölgyessy Péter, Persányi Miklós, Nagy Tímea, Lackfi János, Béres József, Barabási Albert-László, Freund Tamás, Winkler MártaBojár GáborStumpf IstvánSpiró György és Kolosi Tamás.

Sorozatismertető   

ELTE Alumni 
Facebook



kedvel
2560 megtekintés Látogatók
Ossza meg
ELTE Sikerek

ELTE Aula Magna (1053 Budapest, Egyetem tér 1-3.)

Egyetem tér 1-3. 1053 BUDAPEST

Nincs jogosultsága a megtekintéshez, illetve megjegyzés írásához.Kérjük, jelentkezzen be.

Javasolt események

csü.

25

ápr.

Egyetem megnyitja kapuit - Trefort-kert

ELTE Trefort-kert

Budapest

ked.

23

ápr.

Meet ELTE in Nanjing, China 罗兰大学到南京!在04月23号我们会见面!!

Jinling Hotel

Nanjing