Back to news

Isten és világ – megnyílt Tóth Csaba soproni tárlata

-

Savaria Egyetemi Központ Alumni Tagozat

04.22.2022

Sorry, this content is not available in English

A Vizuális Művészeti Tanszék főiskolai docense, Munkácsy-díjas festőművész szavaival: a soproni Munkácsy-teremben most kiállított képsorozat kiállás a keresztény értékek mellett.
 

Egy olyan világban, ahol Isten és az ember fokozatosan távolodni látszik egymástól, ahol – nem középkori módszerekkel, de – módszeres keresztényüldözés zajlik, ahol a keresztény Európa elfeledi saját gyökereit. Szükség van az értelmiség és a művészet kiáltó szavára, hogy visszataláljunk az ember eredendő hitére: az emberségre.

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. két évvel ezelőtt tervezte a böjti időszakban a Vas megyei festőművész monumentális képsorozatának kiállítását, a világ és a világjárvány azonban közbeszólt. De ahogyan az április 2-ai megnyitón elhangzott, a soproniaknak erős a hite az egyetemes kultúrában, így két év „böjtölés” után végre megvalósulhatott a tárlat.

A kiállításon Tóth Csaba harmincnégy képe látható, mind egy-egy régi mester ismert vagy ismerős képe – egy kicsit másképpen – újrafestve. Tóth Csaba monokróm színekben újrafogalmazta ezeket a festményeket, hogy a 21. század embere is érteni és értelmezni tudja a régiek üzenetét: az evangélium szavait és sorait felhasználva, szó szerint beleírt a képekbe.

Veres András megyéspüspök megnyitó beszédében elárulta, amikor először látta Tóth Csaba munkáit, illetlenségnek érezte, hogy a művész belenyúl a régiek munkáiba. Amikor azonban a képek részleteiben és üzeneteiben is elmerült, megértette a festő szándékát, és csodálattal méltatta Tóth Csaba páratlan vállalkozását. A művészet evangelizáló ereje sugárzik ezekből a képekből, főleg, hogy Húsvét előtt vagyunk, a falakon pedig többek között a Nagyhét szenvedéstörténetének stációi kelnek életre. A kiállítás egyik legfőbb érdeme, hogy elgondolkodtat és segít ráhangolódni a kereszténység legnagyobb ünnepére. A szenvedő Krisztus fájdalmán túl persze a közelmúlt és a jelen történései is megrendítenek bennünket: a járvány és a szomszédban folyó háború is arra figyelmeztet, az egyetlen út az emberiség előtt a szeretet – és ezt több mint kétezer éve hirdeti az Egyház.

A posztmodern képek között egy öreg barokk szobor is helyet kapott: a jelenleg felújítás alatt álló egykori Halász utcai Voss-féle árvaház kápolnájának egyik oltárszobra. A szárnyaszegett őrangyal balján egy árva kislányt vezet – több mint kétszáz éve. A tárlat szervezői most gyűjtést hirdetnek a szobor felújítására: a kiállítás látogatása ingyenes, a belépőjegyre szánt összeget a Városplébánia adománygyűjtő dobozába helyezhetik a látogatók. Elsőként Farkas Ciprián, Sopron polgármestere tett felajánlást a szoborra: a tárlat megnyitóján bejelentette, 50 ezer forinttal támogatja az őrangyal megmentését. A polgármester köszöntőjében kiemelte, hit nélkül nem élhet az emberiség, kereszténység nélkül nincs Európa, kultúra nélkül pedig nincs élet.

A megnyitón közreműködött a Sopron Balett a tavaly bemutatott Stabat Mater című táncelőadás egy részletével.

A kiállítás április 24-ig látogatható, de a képek határolta térben a szervezők jóvoltából addig számos kísérőprogram is helyet kap majd: művészettörténeti előadások, filmvetítés, könyvbemutató, hangverseny és irodalmi est is lesz a Munkácsy-teremben.


Szekeres Kriszta / Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. – Fotó: Garas Kálmán | 2022.04.07.

Like
119 Views Visits
Share it on

Comments0

Please log in to see or add a comment

Suggested Articles

Öregdiákok, figyelem!

profile photo of a member

ELTE SEK Alumni

August 12

Társas hálók és társas bezártság

profile photo of a member

ELTE SEK Alumni

June 22

Doktori fokozatot szerzett öregdiákunk

profile photo of a member

ELTE SEK Alumni

June 02