Back to news

Doktori fokozatot szerzett öregdiákunk

-

Savaria Egyetemi Központ Alumni Tagozat

06.02.2022

Sorry, this content is not available in English

Szombathelyről indulva szerzett PhD-fokozatot Kéri-Schmidthoffer Ildikó, aki dolgozatát summa cum laude minősítéssel védte meg. Doktorrá avatása a közelmúltban történt meg.


Kéri-Schmidthoffer Ildikó 2006-ban kezdte meg tanulmányait jogelőd intézményünk, az akkori Berzsenyi Dániel Főiskola biológia alapszakán. 2014-ben – immár a Savaria Egyetemi Központban (SEK) – biológiatanár–természetismeret-környezettan tanári mesterszakon szerzett diplomát.

Szavai szerint tudományos pályáját megalapozta, hogy a tantárgyak teljesítésén túl a SEK-en számára vonzó kutatásokba kapcsolódhatott be. Munkáját oktatói szaktudásának, valamint a Biológiai Tanszéken megtalálható korszerű eszközöknek köszönhetően folyamatosan végezhette.

Kéri-Schmidthoffer Ildikó 2014-től a Széchenyi István Egyetem Wittmann Antal Növény-, Állat- és Élelmiszertudományi Doktori Iskola hallgatója volt. A szárazságstressz biológiai hátterének vizsgálata sörárpa fajtákban és vonalakban című kutatását Skribanek Anna, a Biológiai Tanszék főiskolai tanára, valamint Csontos Péter, az Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani Intézet tudományos tanácsadójának témavezetésével folytatta.

 

Doktori programjának ideje alatt tanítási gyakorlata keretében biotechnológiát és molekuláris biológiát oktatott az ELTE szombathelyi campusán.

Kéri-Schmidthoffer Ildikó jelenleg második gyermekével szülési szabadságát tölti. Ezt követően oktatóként szívesen visszatérne alma materébe.


Kleinhappel Miklós – Fotó: Széchenyi István Egyetem | 2022.04.26.

Like
113 Views Visits
Share it on

Comments0

Please log in to see or add a comment

Suggested Articles

Öregdiákok, figyelem!

profile photo of a member

ELTE SEK Alumni

August 12

Társas hálók és társas bezártság

profile photo of a member

ELTE SEK Alumni

June 22

Isten és világ – megnyílt Tóth Csaba soproni tárlata

profile photo of a member

ELTE SEK Alumni

April 22