Alumni Staféta - Kraiciné dr. Szokoly Mária

Sorozatunk keretében neves ELTE-s diplomások válaszolnak az ELTE Alumni Központ kérdéseire, majd adják tovább a stafétát egy következő jeles alumnusnak. A stafétát ezúttal Kraiciné dr. Szokoly Mária (TTK-BTK '69, TTK '73, BTK '85, PPK '05) nyugalmazott címzetes egyetemi docens, a neveléstudomány meghatározó alakja, az ELTE PPK Felnőttképzés-kutatási és Tudásmenedzsment Intézet oktatója kapta.

Milyen hasznos útravalót kapott Alma Materében?

Biológia, népművelés, filozófia szakokon végeztem az ELTE-n, biológiából doktoráltam 27 éves koromban és 50 éves korom körül szereztem PhD fokozatot neveléstudományból. A bölcsész gondolkodásmód holisztikus, ugyanakkor kritikai jellege és a természettudomány egzaktsága és racionalitása sajátos „kettős látást” és gondolkodásmódot, kutatás iránti elkötelezettséget adott egy életre. Így az interdiszciplináris és rendszergondolkodás számomra már az 1970-es években evidens volt, mikor ez még nem volt maihoz hasonló mértékben jelen a kutatás világában. Nagy hasznát láttam ennek továbbá azokban a nemzetközi és hazai projektekben is, ahol sokféle nemzetiségű és szakterületű kollégával kellett együttműködni, érteni gondolkodásmódjukat, összehangolni munkájukat.

Mi okozza jelenlegi munkájának legnagyobb sikerélményét? Mik a legfőbb frusztrációi? 

Mindent összevetve, közel húsz évvel a nyugdíjkorhatár után, szenior oktatóként számomra a legnagyobb öröm és napi sikerélmény, hogy az Intézetben még mindig számítanak a munkámra. A fiatal kollégákat - szakmai és köznapi dolgokban is - érdekli a véleményem, szívesen bejönnek hozzám kicsit beszélgetni. Ezt mutatta a 80. születésnapomra szervezett meglepetés rendezvény és az ez alkalomból - tanítványaim és kollégáim írásaiból - megjelent születésnapi kötet. Egyébként akkor érzem a munkám sikeresnek, ha azzal szembesülök, hogy tanítványaim szakmailag, emberileg sikeresek és tovább viszik azt a gondolatiságot és értékrendet, amit az ELTE, illetve a mi intézeti közösségünk képvisel. Ami frusztrációt okoz, az a tömegoktatás kísérőjelensége, hogy a hallgatók jelentős része alacsony tanulási motivációval kezdi meg egyetemi tanulmányait és közülük sokan a tanulás mellett dolgozni kényszerülnek. Így mind a hallgatóknak, mind az oktatónak nagy szakmai-módszertani kihívást jelent a minőségi képzés megvalósítása, ennek a bizonyos gondolatiságnak és értékrendnek, szakmai identitásnak a megalapozása.

Mi volt a legjobb tanács, amit valaha kapott?

A következő nagyon hasznos tanácsot, amit sajnos nem tudom pontosan, hogy fiatalon kitől és mikor kaptam  körülbelül így hangzott: ne vessz el a részletekben, próbálj helikopterrel a dolgok fölé emelkedni és onnan vizsgáld az eseményeket, legyenek azok tudományos vagy köznapi kérdések, történések.

Melyik irodalmi személlyel találkozna szívesen? Miért?

E kérdésre nem pontosan válaszolok, inkább azt mondanám, hogy kik azok, akik nagyon hiányoznak. Azok a meghatározó személyiségek, akik egyfajta kapaszkodót adtak a világ gyors, sokszor áttekinthetetlen változásának értelmezéséhez. Például Eszterházy Péter vagy Ungváry Tamás, György Péter és még sorolhatnám, bölcsész tanáraim közül Maróti Andor, TTK-s tanáraim közül Ádám György professzor, akiket referencia személynek tekintettem, s akiknek életútja és gondolkodásmódja számomra példát és iránymutatást adott az információ-özönben való eligazodáshoz. Kicsit konkrétabban: egyetemi oktatóként meg kell küzdeni azzal, hogy társadalmi méretekben megkérdőjeleződött, leértékelődött a tudás, a kultúra, kérdésessé vált a műveltség mibenléte, elveszni látszik annak biztonsága és fontossága. Másrészt a rendszerváltás óta nem jött létre az a széles és művelt középosztály, amely képes lenne a globalizáció olvasztókatlanjában átörökíteni az európai és a nemzeti kulturális értékeket, hagyományokat, figyelni a leszakadó társadalmi csoportokra.

Mi az, amit a nagyközönségnek feltétlenül tudnia kellene az Ön szakmájáról? 

Szerencse, hogy a neveléstudomány, azon belül a felnőttképzés, az andragógia tudományának középpontjában a PPK szlogenjének megfelelően „Minden ami ember”, azaz az ember és a tanulás kutatása áll. Ez értelemszerűen igényli az interdiszciplináris megközelítést. A tanulás színtereinek és technológiai lehetőségeinek kitágulása paradigmatikus módon változtatta meg a tanulás világát. Ennek bio-pszicho-szociális megközelítésű kutatása és oktatása, azon belül a felnőttkori, életen át tartó tanulás kutatása az új évezredben a társadalmi-gazdasági, a  fenntartható fejlődés kulcskérdésévé vált: milyen tanulásmódszertani eljárások, eszközök, technológiai környezet biztosíthatja folyamatosan a gazdaság változó igényeihez alkalmazkodni képes munkaerőt? Mit jelent a tanulást támogató felnőttoktatói szerep a szakképzésben, vagy a munkaszervezetek HR-es munkatársai körében, amikor feladatuk a különböző társadalmi- és szocio-kulturális élethelyzetű munkavállalók gyors és hatékony képzésének biztosítása.

Milyen más területek érdekelték még szakterületén kívül?  

Az érdeklődési területem nem változott, ami izgat az az emberiség és a Föld jövője. Igaz-e és a jövőt tekintve mit jelent az a feltevés, hogy Földünk történetében az emberiség tevékenysége nyomán földtörténeti szempontból egy új, antropocén korszakról beszélhetünk. Mit tehet a tudomány, hogy megállítsa, lassítsa a természet rombolásának folyamatát és mit tehet a köznevelés és a felsőoktatás, valamint az általam nagyon hiányolt tudományos ismeretterjesztés, hogy jobb irányba kormányozzuk a globális változásokat, hogy a jövő generáció élhető világot örököljön tőlünk. Az ezen történő munkálkodás fontosságára hívnám fel minden jelenlegi hallgató figyelmét, mert a probléma a választott szaktól függetlenül mindenkit érint.

Kinek adná tovább szívesen az Alumni Stafétát?

Ludassy Mária prof. emeritának.

Előző staféta

Felhasznált kép forrása: facebook.com