Nobel-díjas volt hallgatónk, folytatódnak sorozataink, karrier, kedvezmények

Nobel-díjas ELTE Diplomás

Krausz Ferenc móri születésű fizikus 1985-ben szerzett fizikusi diplomát az ELTE TTK-n. Kutatótársaival attoszekundumos fényimpulzusokat előállító kísérleti módszereikért részesülnek Nobel-díjban. Gratulálunk!

 

Emlékeztető - ELTE Sikerek Veled

Milyen vállalkozások segítik a speciális szükségletű, hátrányos helyzetű, ill. súlyos betegségben szenvedő személyek integrálását, befogadását? Milyen nehézségekkel találkozik az, aki ezen a területen tevékenykedik? Beszélgetéssorozatunk következő alkalmának témája a társadalmi felelősségvállalás. Találkozzunk és tudjunk meg többet erről a területről első kézből 2023. október 10-én 18:30-kor! Regisztráció

 

Meghívó - Egyetem megnyitja kapuit

Sétasorozatunk következő állomása az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár. Egyetemünk nagy múltra visszatekintő bibliotékájának rejtett kincseibe 2023. október 19-én 18:00-tól nyerhetünk betekintést. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Regisztráció

 

Irodalmi staféta - Schein Gábor

Frissen indult sorozatunk keretében ezúttal Schein Gábor (BTK '93, '97) József Attila-díjas író, költő osztotta meg velünk egy írását. A Tavaszi hó című műben a szerző egyetemünkkel kapcsolatos élményeiről, gondolatairól olvashatunk. 

 

Nyugdíjas Alumni Találkozó

Öregdiákjainkat számos érdekes kulturális programmal és előadással várja az ELTE Nyugdíjas Klub Alumni Tagozat. Akár volt hallgatótársaival is találkozhat 2023. október 26-án az éves Nyugdíjas Alumni Találkozó alkalmával, ahol finom falatokkal is várják. Regisztráció

 

Alumni Kártya kedvezmények

Alumni Kártyával rendelkező volt hallgatóink októberben 30% kedvezménnyel válthatnak jegyet a Concerto Budapest koncertjeire. Sportolna, vagy más jellegű kulturális programra vágyik? Böngésszen további kedvezményeink között!

 

Karrier

Tudta, hogy az Alumni platformon hirdethet-kereshet állást, ill. munkaerőt? A "Karrier" menüpontban mindezt ingyenes megteheti. Aktuális ajánlataink többek között: tanulmányi ügyintéző, testnevelő, oktatásszervező, könyvtáros, informatikus.
 

Válogatás - Hírek, események

Az ELTE Magyarország legjobb egyeteme - QS rangsor
Nyitott pályázatunk - Az én ELTE-s történetem prózaíró verseny
Beszámolók - 5vös 5km Futóverseny, EMK: Főépület
ELTE Diplomások dedikáltak - Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál
In memoriam - Jankovics István, Jánosi Imre
Múzeumok Őszi Fesztiválja az Egyetemi Könyvtárban - 2023. okt. 13-tól nov. 10-ig
A kávé útja az Oszmán Birodalomból Itáliába - 2023. okt. 11. 17:00
Egyiptom és Irak feltárása - 2023. okt. 17. 18:00 

 

Figyelje híreinket és éljen a lehetőségekkel!


Örök diákjainkat visszavárjuk!

 

ELTE Alma Mater

__________________

Kérjük, támogassa a tehetséges, rászoruló egyetemi hallgatókat! "Tehetséges, rászoruló hallgató" jelöléssel utaljon az ELTE Alumni Alapítvány számlájára: MBH 10300002-10408814-49020010 
Végzős ajándék szponzoráció 2023/24

AZ ALUMNI REGISZTRÁCIÓ MÓDOSÍTÁSA ÉS TÖRLÉSE
Az alumni regisztráció során megadott adatokat és Alumni Tagozati preferenciákat ezen a linken módosíthatja vagy fiókját törölheti.
INFORMÁCIÓ TAGSÁGRÓL, ADATVÉDELEMRŐL

 

...jusson eszébe: az ELTE Alma Mater visszavárja!