ELTE Karriernap 2019
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem idén ősszel ismét megrendezi Karriernapját, az ELTE Karrierközpont közreműködésével! A rendezvényre a hallgatók mellett a friss diplomásokat is várják!
,,Ha csak egy nap van az évben, amikor a jövőddel foglalkozol, ez legyen az!"
Rendezvény célja kettős: egyfelől lehetőséget adunk az ELTE-s hallgatóknak arra, hogy személyes kapcsolatba kerüljenek Budapest illetve Magyarország meghatározó munkáltatóival, másrészt kiállítónk is megmutatják innovatív arcukat. Ezért idén a Karriernap fókuszába partnereink előadásait állítjuk: a résztvevő vállalatok szakemberei, vezetői számára lehetőséget biztosítunk, hogy egy 15-20 perces előadás keretében mutassák be cégük innovációit, azokat a témákat, problémákat, amelyek a ma és a holnap kihívásait jelentik számukra. Emellett bemutatunk személyes (karrier)történeteket is, amelyekből kiderül, hogyan érvényesülhetnek a pályakezdők a modern céges keretek között.
A rendezvényen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött!
Helyszín: ELTE Kongresszusi Központ, Harmónia terem, (1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/a)
Időpont: 2019. november 21. (csütörtök) 10–18 óráig
Javasolt események