Kovács Árpád (1944-2025)

2025. október 10-én, 81 évesen elhunyt Kovács Árpád (BTK '69) szlavista irodalomtörténész, az ELTE BTK és több más hazai felsőoktatási intézmény iskolateremtő professzora. Hallgatók nemzedékeinek gondolkodásán hagyta ott szellemi kisugárzásának kitörölhetetlen lenyomatát. Kroó Katalin egyetemi tanár az ELTE Orosz Nyelvi és Irodalmi Tanszéke és az "Orosz irodalom és irodalomkutatás – összehasonlító tanulmányok" doktori program nevében búcsúztatja.

Kovács Árpád több mint harminc éven át (1974-2006) oktatott az ELTE Orosz Nyelvi és Irodalmi Tanszéken. 1989 és 1998 között az ELTE mellett először a Janus Pannonius Tudományegyetemen, majd 1994-től 2001-ig a Pécsi Tudományegyetem is tanított. 2001-ben alapította meg és vezette évekig a veszprémi Pannon Egyetem Magyar Irodalomtudományi Tanszékét, 2006-tól nyugdíjazásáig egyetemi tanára az ELTE Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszékének, és tanított a Károli Gáspár Református Egyetemen is. Széles körű felsőokatási tevékenységének mindvégig organikus részét képezte a doktori iskolákban való aktív szerepvállalás és témavezetés, tehetséggondozó „művészetének” hála számos doktori disszertáció született meg vezetésével, szellemi műhelyéhez kapcsolódva tanítványainak több generációja érett tudóssá, egyetemi oktatóvá. 2014-ben Szent-Györgyi Albert-díjjal ismerték el a felsőokatatás területén végzett kiemelkedő tanári, kutatói és nevelési munkáját.

Az ELTE irodalomtudományi doktori iskolájában ő alapította az Orosz Irodalom és Irodalomkutatás programot, amelybe vezetése alatt (1994–2007) huszonkét doktorhallgató nyert felvételt. A programvezetői időszakot élénk nemzetközi kapcsolatok jellemezték, amelyek karöltve szerveződtek az Eötvös Collegium Szlavisztikai Műhelyével, ahol 1989-tól vezetőtanár és hét nemzetközi irodalomtudományi konferencia szervezője volt. Ehhez kapcsolódott a Studia Russica Budapestinensia sorozatban megjelent négy tudományos konferenciakötet, valamint azok a vezetésével tartott külföldi mesterkurzusok, amelyeknek az Universität Hamburg, az Universität Oldenburg, az Uniwersytet Lódzki, az Universitá degli Studi di Trieste, valamint a Szentpétervári Herzen Egyetem meghívására tett eleget. 1990 és 1996 között a "Szláv próza és narratológia" című egyetemközi kutatási programot vezette Wolf Schmid professzorral, a Hamburgi Cassirer Egyetem Szlavisztikai Intézetének igazgatójával. 1995 és 2001 között doktorhallgatóinak négy nemzetközi PhD-konferenciát szervezett (Szentpétervár, Budapest, München, Trieste).

Már most látszik, hogy a hatalmas kiterjedésű tudósi életmű, amelyből oktatási inspirációja mindig is fakadt, megkerülhetetlen és sok vonatkozásban mértékadó. Nem kizárólag a hazai és nemzetközi orosz filológiában, hanem a világirodalmi tanulmányok, az irodalomelmélet – azon belül kiemelten a regény- és műfajelmélet –, a nyelvtudományi megalapozottságú irodalmi diszkurzusanalízis és a gazdag spektrumú műértelmezések területén kutató, az általa „diszkurzív poétiká”-nak nevezett elméleti és módszertani keretben hangot kapó, bölcseleti megalapozottságú műértési gyakorlatra nyitott szakemberek körében. Úttörő jelentősége volt a Veszelovszkij történeti poétikájától Lotmanig és a kortárs teoretikusokig ívelő orosz elméletírás szellemi teljesítményének hazai megismertetésében, értelmezésében, magyar és világirodalmi perspektívába helyezésében, a poétikai és a hermeneutikai szellemi indíttatások párhuzamban tartásában. Nem egy magyar irodalommal foglakozó tudós nyilatkozott arról, hogy kutatói teljesítménye milyen értelmezői utakat segített bejárni, ami elvezetett az orosz klasszikus irodalomra vonatkozó korábban nem ismert elgondolásoknak és egy újszerű szemléletnek a feltárulkozásához.

A magyar és világirodalomhoz kapcsolódóan lefolytatott tudományos dialógusokról tanúskodnak az éveken át Veszprémben megrendezett regénykollokviumok, irodalomtudományi konferenciák és azok könyvkiadványai. A nemzetközi Dosztojevszkij-kutatás területén műinterpretációi széles körben ismertek és referenciapontok. Kidolgozta az eszmélésregény narratológiai modelljét, és a perszonális elbeszélést úgy kapcsolta a vallomásos műfaji és beszédmód-indíttatáshoz, hogy a személyességet a narratív formától elkötve is képes volt a szubjektum jelenlétét nyelvi (szöveg)megnyilatkozásaiban megragadni és filozófiai-bölcseleti tartalmában azonosítani. Nem véletlenül hangzik így a 80. születésnapját ausztrál, amerikai, olasz, francia, szlovák és orosz szerzők írásaival köszöntő könyv magyar címe: „Milyen nyelvet alkottam és beszéltem?”

Mindenképpen egyetérthetünk Fried Istvánnak e kötet bevezető írásában foglalt életút- és életmű-méltatásából azzal a gondolattal, hogy ha valaha is sor kerülhet a magyarországi orosz filológia tudománytörténeti áttekintésére, „Kovács Árpádot jelentékeny fejezet illeti meg ebben a remélhetőleg egyszer elkészülő roppant jelentős tudományos vállalkozásban”. Az ő „verbális jelenlétének” és világhoz való kapcsolódásának titkát, melyet a világ iránti közöny elkerülésének vágya ihletett, munkáiban avatta maradandóvá.

Így, miközben élő személyétől szomorúsággal és fájdalommal búcsút kell vennünk, szellemi teljesítményének kimagasló pontjait a tudomány lesz hivatott elevenen tartani.

Forrás: elte.hu