Back to news
Next article
Previous article

Az én ELTE-s történetem! - Prózaíró pályázatot hirdet az ELTE Alumni Központ és az ELTE Online

Calls for alumni

-

10.03.2019

Désolé, ce contenu n'est pas disponible en English

Pályázati felhívás

Az ELTE Alumni Központ, az ELTE Alumni Alapítvány és az ELTE Online kisprózaíró pályázatot hirdet, amelynek címe: 

Az én ELTE-s történetem! 

Várjuk az egykori és mostani ELTE-s hallgatók bármilyen kisprózai műfajban (novella, esszé, glossza, karcolat stb.) írt, Egyetemünkkel kapcsolatos műveit. Az írások maximális terjedelme 20 ezer leütés lehet, és akár korábban megjelent publikáció is beküldhető. Az Egyetem valamennyi karának -beleértve azok jogelődjeit is- végzett és jelenlegi hallgatói pályázhatnak. 

A beérkező szövegek szerkesztést követően közlésre kerülnek az ELTE Online magazinban. A válogatott írásokból kötet megjelenését tervezzük. 

A szakmai zsűri bírálata alapján a legjobb művek írói értékes nyereményben részesülnek. Külön jutalmazzuk azon pályázókat, akik már nem élő szerzők Egyetemünkkel kapcsolatos írásait küldik be (szerző, cím, megjelenési hely megadásával).

Az első három helyezett nyereménye egy-egy e-book olvasó, az ELTE Alumni Alapítvány felajánlásából. 

Az írásokat 2019. november 30-ig várjuk a lapmenedzser@online.elte.hu címre. 

Mutasd meg nekünk A te ELTE-s történeted!

Comments0

Please log in to see or add a comment

Suggested Articles

Felhívás: Kari/szakági alumni rendezvények támogatása 2026/27-es tanévre
Calls for alumni

Felhívás: Kari/szakági alumni rendezvények támogatása 2026/27-es tanévre

photo de profil d'un membre

ELTE Alumni

September 11

Dezinformáció elleni képzés iskoláknak – DRONE
Calls for alumni

Dezinformáció elleni képzés iskoláknak – DRONE

VP

Viktória Póti

September 02

ELTE Alumni Alapítvány hallgatói mobilitás pályázat 2026/2027 II. félév
Calls for alumni

ELTE Alumni Alapítvány hallgatói mobilitás pályázat 2026/2027 II. félév

photo de profil d'un membre

ELTE Alumni

August 31