Back to news
Next article
Previous article

Az ELTE BTK obszervatóriuma

05.13.2020

Sorry, this content is not available in English

Az ELTE BTK főépületének tetején található egy elrejtett kis torony, amely jelenleg nem látogatható. Vajon mi lehet ez?

A Múzeum körút 6-8. szám alatt található található egyetemi épület eredetileg a Műegyetem számára készült el 1883-ban. Kruspér István (1818-1905) geodéziai professzor kérésére pedig egy csillagvizsgáló tornyot is elhelyeztek az épületben a tervezők, Steindl Imre és Wéber Antal.

A Műegyetem 1911-ben költözött át a Duna parti épületeiben, az obszervatóriumot így a tudományegyetem kozmográfiai intézete használhatta tovább. Itt a hallgatók gyakorolhatták a műszerek kezelését, valamint innen adták a pontosidő-jelzést is a vasút, a posta és a telefonhírmondó számára. 
Ennek emléke az épület homlokzata előtt elhelyezett kronométer, vagyis az obszervatórium által bevizsgált nagy pontosságú álló óra, mely szerint még a harmincas években is igazodtak órarendjükhöz - még karóra híjján - az akkori hallgatók, illetve amelyhez később a járókelők is igazíthatták a zsebórájukat. Ma is pontosan jár, ha hetente egyszer gondoskodnak a felhúzásáról.


Fényképek: ELTE

Forrás: A pontosság bűvöletében - Eötvös Loránd élete és munkássága (Bartha Lajos: Régi magyar obszervatóriumok IV. Az egyetem kozmográfiai intézete és csillagdája (1852–1934). = Föld és Ég 20. 1985. 6. sz. pp. 181–185.)

Like
998 Views Visits
Share it on

Comments0

Please log in to see or add a comment

Suggested Articles

Diplomaosztók 2024. tél

profile photo of a member

Alumni Központ

January 22

Diplomaosztók 2023 nyár

profile photo of a member

Alumni Központ

May 30

Diplomaosztók 2023. tél

profile photo of a member

Alumni Központ

February 23