Vissza a hírekhez
Következő cikk Korábbi cikk

Szeptemberben folytatódik a Harmadik Kor egyeteme

Általános Tudnivalók

-

2020.06.04

A járványügyi korlátozások miatt jelenleg szünetel az ELTE PPK nyugdíjasoknak szóló programsorozata. A Harmadik Kor Egyeteme szeptembertől térhet vissza a régi kerékvágásba, addig is Újbuda önkormányzata saját, időseket segítő programja keretében ismét közzétesz néhányat a korábbi előadások felvételeiből.

A járványügyi korlátozások miatt idén elmaradtak az ELTE PPK nagy sikerrel futó rendezvénysorozatának, a nyugdíjasoknak szóló Harmadik Kor Egyetemének az előadásai is. A rendezvénysorozat archívuma azonban a tudományos ismeretterjesztő előadások gazdag tárházát kínálja, ezekből a felvételekből szervez most vetítéssorozatot az Újbuda 60+ kezdeményezés. 

A több éve futó előadásokat a PPK a Nyugdíjasok Budapesti Szövetségével, valamint a Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet az Éveknek” Országos Szövetségével együtt szervezte a Fővárosi Önkormányzat támogatásával. Az előadásokat korábban a kar Kazinczy utcai épületének aulájában tartották. Bár fizikailag most nem folytatódhat a program, a XI. kerületi önkormányzat saját idősbarát kezdeményezése, az Újbuda 60+ Program jóvoltából az alábbi előadások újból láthatók lesznek a program Facebook-oldalán és az Idősbarát Újbuda honlapon is:

A Harmadik Kor Egyetemének korábbi előadásai elérhetők a kar Youtube csatornáján. A tervek szerint a programsorozat ősztől a hagyományos formában folytatódik az ELTE PPK Kazinczy utcai épületében.


Tavaszi félév


Forrás: ELTE PPK


161 megtekintés Visites

kedvel

Commentaires0

Nincs jogosultsága a megtekintéshez, illetve megjegyzés írásához.Kérjük, jelentkezzen be.

Javasolt cikkek

Általános Tudnivalók

ELTE Sikerek felfüggesztése

egy tag profilképe

Alumni Központ

13 október

Általános Tudnivalók

Csatlakozzon érdeklődési körének megfelelő csoportokba!

egy tag profilképe

Alumni Központ

05 október

Általános Tudnivalók

Csatlakozzon Tagozati csoportokhoz!

egy tag profilképe

Alumni Központ

30 július