Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

Nemzetek estjei: Spanyolország

Beszámolók

-

2023.05.26

2023. május 19-én került sor Nemzetek estjei kulturális sorozatunk legutóbbi, spanyol tematikájú alkalmára. Az esemény megvalósításában aktívan közreműködött a Spanyol Nyelvi és Irodalmi Tanszék. A nagy sikert aratott rendezvényen tiszteletét tette a Spanyol Nagykövet, valamint a budapesti Cervantes Intézet igazgatója is.

Az estét Klempáné Dr. Faix Dóra, a Spanyol Nyelvi és Irodalmi Tanszék tanszékvezető-helyettese nyitotta meg. Köszöntőjében kifejezte örömét a sokszínű spanyol kultúra ilyen formában történő megismertetése, népszerűsítése felett, valamint megköszönte az ELTE Alumni Központ szervező tevékenységét, illetve köszöntötte az est spanyol díszvendégeit. Ezt követően Alfonso Dastis Quecedo, Spanyolország magyarországi nagykövetségének nagykövete üdvözölte a megjelenteket. Beszédében kitért a spanyol nyelv és kultúra ismertségére, a különböző nemzetek megismerésének, valamint a nyelvtanulásnak a fontosságára. A nagyköveti köszöntőt Pataky Csilla, az ELTE Alumni Központ vezetőjének üdvözlő szavai követték, aki a spanyol díszvendégeket ugyancsak köszöntve felidézte számukra is az összegyetemi alumni élet 7 évvel ezelőtti indulását, a Nemzetek estjei sorozat születését és apropóját - mely szerint a világon másodikként az ELTE-n 70 nyelvet tanítanak -, majd köszönetét fejezte ki dr. Menczel Gabriella tanszékvezetőnek, valamint munkatársának, Balogh-Kátai Judit sorozatfelelősnek.

Az est programja Jankovics Bernadett (BTK '20) flamenco-bemutatójával vette kezdetét. Először gitárszólót hallhattunk tapskísérettel, melyet volt hallgatónk lehengerlő tánca követett, végül a bemutatót egy spanyol dal zárta. A magával ragadó produkciót a közönség vastapssal jutalmazta. 

Ez követően három rövid előadásra került sor. Dr. Smid Mária Bernadett (BTK '05, '10, '11), a Folklore Tanszék egyetemi adjunktusa "Szellem a palackban. Az emberek titkos vágyai és az inkvizíció" című előadásában kifejtette, hogy hogyan került kapcsolatba témájával, egy 17. századi remete perével, illetve arról, hogy hogyan kerültek érdeklődésének középpontjába a babonaperek és a varázskönyvek. Mesélt ez utóbbiak kialakulásának körülményeiről, valamint az ezek egy sajátos csoportját képező kincskereső könyvek használatáról is.

A program Méhész Nóra (TTK '10) "El Camino - Egy zarándokút élményei és gyümölcsei" című előadásával folytatódott, melynek elején röviden ismertette a zarándokút mibenlétét, útvonalát, a megtételéhez szükséges előkészületeket, valamint kitért 2016-os utazásának előzményeire is. Beszámolt útjának állomásairól, nehézségeiről-szépségeiről, illetve a szállás és étkezés tekintetében is hasznos információkkal látta el az érdeklődő közönséget. A fizikai és egyben lelki utazásáról szóló őszinte beszámoló inspiráló hatással bírt valamennyi résztvevőre.

Az est dr. Kutasy Mercédesz (BTK '04, '10) műfordító, művészettörténész, a Spanyol Nyelvi és Irodalmi Tanszék egyetemi docensének Diego Rodriguez de Silva y Velázquez ismert spanyol festőről és másolóiról/utánzóiról szóló érdekes, tartalmas előadásával zárult. Szó esett Francisco de Goya y Lucientesről is, kettőjük festészetének különbségéről, valamint Velázquez munkáinak későbbi alkotókra gyakorolt hatásáról, festményeinek "idézéséről" (pl. Pablo Picasso, Salvador Dalí, ill. az Equipo Crónica nevezetű csoport műveiben). 

Az esemény végén lehetőség nyílt kötetlenül beszélgetni egymással és az előadókkal. A nagy érdeklődésnek örvendő Nemzetek estjei sorozatunk a következő tanévben folytatódik. Kövessék híradásainkat! 


Sorozatismertető
Facebook

Fotók: Köszönjük Zsolnai Dorottya (ELTE Online) és Rusznák Gábor (ELTE KMRI) szíves együttműködését!

kedvel
904 megtekintéss megtekinté
Ossza meg

Megjegyzések0

Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!

Javasolt cikkek

Beszámolók

Szakmai délután és alumni találkozó a Magyar mint Idegen Nyelv Tanszéken

egy tag profilképe

Bölcsészettudományi Kar ELTE

16 április

Beszámolók

Alumni találkozó és kötetlen networking a Fordító- és Tolmácsképző Tanszéken

egy tag profilképe

Bölcsészettudományi Kar ELTE

08 április

Beszámolók

Egyetemi címeres vászontáska és kitűző kampány 2024 - Köszönjük!

egy tag profilképe

Alumni Központ

04 április