Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

Jó utat kívánunk - ELTE Alumni Alapítvány hallgatói mobilitás pályázat

Beszámolók

-

2019.06.18

Az ELTE Alumni Alapítvány a 2018/2019-es tanév II. félévében is pályázatot írt ki tehetséges, rászoruló hallgatók Erasmus-ösztöndíjának kiegészítésére. Az Alapítvány célja, hogy a volt hallgatók összefogásával a jövő büszkeségei közül támogatásban részesüljenek a tehetséges és szociálisan rászoruló hallgatók.

A pályázatot a 2019. tavaszi félévben az előző félévhez hasonlóan több felületen is meghirdettük: a pályázati kiírást a honlapunkon tettük közzé, valamint a Facebook oldalunkon is megosztottuk (Facebook - ELTE Alumni Alapítvány pályázat). Ezen kívül megjelent az Egyetem aktuális pályázati felhívásai között, továbbá hírt adtunk róla a hírleveleinkben, és a Neptun rendszeren keresztül valamennyi érintettet közvetlenül értesítettek a lehetőségről.

Idén az ELTE Alumni Szervezet működésének 10. jubileumi tanévében immár 5 fő részére tudtunk kiírni pályázatot fejenként 50%-al emelt, br. 75 000 Ft egyszeri, vissza nem térítendő támogatásra - hála a generációk egyre erősödő összefogásának, az SZJA 1%-os felajánlásoknak és az ELTE Alumni Jótékonysági Est X. kapcsán beérkezett adományoknak.

Az ELTE Diplomások támogatásából a jelen félévben öt hallgató pályázta meg sikeresen, akik az összeget 2019 őszén kezdődő tanulmányútjukhoz használhatják fel.

Ternovácz Adél régészet mesterszakos hallgató Campus Mundi ösztöndíjjal  Whiteknightsba utazik egy félévre, ahol a The Ure Museum of Greek Archeology intézményében tölti szakmai gyakorlatát. "Gyermekkorom óta tudtam, hogy régész szeretnék lenni... ezért úgy határoztam, hogy az ország legjobb egyetemére, az ELTE-re adom be jelentkezésem." 

Kolok Balázs Csegő geomatematikus mesterképzéses hallgató, egy félévre az sheffieldi egyetemre megy vendéghallgatónak. "Az egyetem első félévei alatt bizonytalanul mondtam, hogy úgy érzem megérte ide jönni. Mostanában viszont bizton állíthatom, hogy nagyon örülök választásomnak, hivatásomnak...Megtapasztalhattam, hogy a matematika nem csak szép, de rendkívül hasznos is."

Mező Médea Emese osztatlan jogász szakos hallgató  Belgiumba, a Katolikus Egyetemre utazik egy félévre. "Idén részt vettem az ELTE csapatának tagjaként a Price Media Law Moot Court Competition-ön, amely a világ legnagyobb szólásszabadsággal foglalkozó perbeszédversenye. Hihetetlenül nagy megtiszteltetés volt a Kart és az Egyetemet külföldön, az Oxfordban megrendezett világdöntőn képviselni." 

Domány Nikolett magyar-történelem osztatlan tanári képzéses hallgató a lengyelországi Adam Mickiewicz Egyetem fog eltölteni egy félévet, 2019 őszén. "Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ide járhattam, hiszen a minőségi oktatáson kívül egy nagyon befogadó, segítőkész közösséggel találkoztam, és egy számomra meghatározó értékrenddel is gazdagodtam, így a jövőben szeretnék az Alumni segítségével kapcsolatban maradni az egyetemmel és az öregdiákokkal."

Gáva Szabina magyar-történelem osztatlan tanári szakosként a Carlos III de Madrid Egyetemre utazik ki Madridba egy félévre. "Azoknál az embereknél hallgathatok órát (az ELTE-n), akik a téma elismert, legnagyobb kutatói és szakértői. Ez még most is, öt év után is tiszteletet és csodálatot ébreszt bennem...Ha egyetemre gondolok, nekem mindig az ELTE lesz az első."

Az újabb pályázatok kiírása érdekében kérjük segítse az ELTE Alumni Központ munkáját, támogassa az ELTE Alumni Alapítványt! Köszönettel fogadunk minden támogatást, így a személyi jövedelem adó (SZJA) 1% felajánlásokat, illetve bármilyen összegű és gyakoriságú eseti adományokat is. Az ELTE Alumni Alapívány munkáját online adományozással is segítheti. 

Támogatottak listája
ELTE Alumni
Facebook


kedvel
551 megtekintéss megtekinté
Ossza meg

Megjegyzések0

Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!

Javasolt cikkek

Beszámolók

Nemzetek estjei: Ukrajna

egy tag profilképe

Alumni Központ

28 március

Beszámolók

KUTATÁSOK AZ AFÁZIA ÉS EGYÉNI KÜLÖNBSÉGEK KUTATÓMŰHELYBEN - BESZÁMOLÓ

MB

Magdolna Bebtó

25 március

Beszámolók

B.A.M.B.I. 2024 - Alumni találkozó

egy tag profilképe

Alumni Központ

21 március