Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

Alumni Szervezet: Mi történt a 2016/2017-es tanévben?

Beszámolók

-

2017.12.13

Az Alumni Szervezet a 2016/2017-es tanévben jelentős átalakuláson ment keresztül: cikkünkben ezek közül vázoljuk fel a leglényegesebbeket a 2016 tavaszi és őszi Alumni Programtanács ülések fémjelezte  szervezeti átalakulástól kezdve az újonnan indult sorozatainkig, programjainkig.

SZERVEZETI VÁLTOZÁSOK, MEGÚJULÓ TÖREKVÉSEK


Körültekintő előkészítő munkák után megfogalmazásra került az ELTE Alumni Koncepciója, amely alapján megújult az ELTE Alumni Szabályzata. Létrejött az ELTE Alumni Központ az összegyetemi alumni törekvések összefogására, vitalizálására. Az elmúlt tanév elejétől már újradefiniált, letisztult, intenzív kommunikáció indult meg a regisztrált alumnusok – ELTE-diplomások köre – felé. Ez kiterjed úgy a szóhasználatra – pl. „Örök diákjait visszavárja az ELTE Alma Mater”, mint a központilag regisztráltak számára történő rendszeres híradásokra és a webes megjelenésre is.

Törekvéseinkre jellemző a kifelé történő nyitás, hogy elérhessük, megszólíthassuk az ELTE falai közül kikerülteket, és az Egyetem rejtett kincseinek feltárása valamennyi karunk alumnusai felé – legyen ez a kincs több kar diplomásai számára érdekes esemény, nyitott előadás, vagy éppen az Egyetemhez tartozó területeken található műkincs, jeles gyűjtemény, könyvtár. Fontosnak tartjuk, hogy mindezek hírét könnyen elérhetővé tegyük, rendszeresen publikáljuk a weben és hírleveleinkben. 

Programjainkat távolból is követhetik. Teljesen megújult az alumni weboldal, sőt, jelentősen bővült a tartalma. Változatos, friss információkhoz juthatnak az ide látogató érdeklődők az alumni érintettségű hírekről és rendezvényekről, amelyeket az Alumni Központ ajánl az egyetem változatos, színvonalas programjai közül, vagy maga az Alumni Központ szervez, illetve támogat. Ezek jellemzően olyanok, amelyek kari hovatartozástól függetlenül is érdekesek, és esti vagy hétvégi – tehát dolgozóbarát – időpontban kerülnek megrendezésre. Az új, tartalmas fejezetek közül kiemelendő a máris közel ezer hírneves alumnust felsorakoztató „Nagyjaink és eleink”, amely önkéntesek, gyakornokok bevonásával készül folyamatosan. Pár hónapja a kommunikáció az „ELTE Alumni – ELTE Diplomások köre” Facebook-oldallal is bővült.


ÚJ ÉS HAGYOMÁNYOS PROGRAMOK, PROGRAMSOROZATOK


Az „ELTE Sikerek” multidiszciplináris tudásmegosztási előadássorozattal – az Aula Magnában, szerda esti időpontokban  – célunk az egyetemen végzettek közösségének erősítése olyan programokkal, melyek értéket képviselnek, és illeszkednek az ELTE szellemiségéhez, kari hovatartozástól függetlenül. Olyan jeles, elismert, az ELTE falai közül kikerült egykori diákok tartanak előadásokat, akik személye, munkássága mindenki számára inspiráló lehet. A vendégek bepillantást nyújtanak munkásságukba, jelen törekvéseikbe, visszaemlékeznek az egyetemen töltött éveikre, oktatóikra. Arról is szólhat, hogy milyen szerepet játszott az életükben és a karrierjük későbbi alakulásában az Alma Mater, emellett útmutatást és friss információkat is adhatnak az előadók azoknak, akik most kezdik karrierjüket, vagy gyerekeikét egyengetik. A nyitóelőadást Lovász László tartotta, őt követte Tölgyessy Péter, az őszi félév első előadásán, október 4-én pedig Persányi Miklóst hallgathatjuk meg. A sorozat végtelen, évente 5-6 előadást tervezünk.

Másik tavaszi félévben indult sorozatunk „Az Egyetem megnyitja kapuit” címet viseli,  melynek keretében az érdeklődők az Egyetem nagy múltra visszanéző épületeinek, helyszíneinek történetét és rejtett kincseit ismerhetik meg másfél órás, tematikus séták alatt. A félévben már ellátogattunk az Egyetemi Könyvtárba, a Füvészkertbe és a Trefort-kertbe is; mindegyik sétáról recenzió olvasható a honlapunkon. A sorozat az őszi félévben folytatódik, eddig tucatnyi méltó helyszínt azonosítottunk

Következő tanévben indulnak a már szervezés alatt álló, korábban megfogalmazott sorozatok is: az „ELTE Múltidéző – Generációk, Emlékek” korosztályos moderált pódiumbeszélgetésen az azonos korosztályhoz tartozó résztvevők visszaemlékeznek az egyetemi éveikre, az itt töltött időszak történéseire – mindezt az adott korszak egy-egy emlékezetes eseményének apropóján. Novemberben indul a „Nemzeti estek” című sorozatunk, mely során minden félévben ellátogatunk az Egyetem hatvannégy nyelvi lektorátusa közül egyhez, ahol színes programokkal, az adott országra jellemző kulturális kavalkáddal várunk minden érdeklődőt!

A fenti, új programok mellett az korábbi években hagyományosnak mondható rendezvények szervezésén, illetve támogatásán túl az Alumni Központ immár a kari/szakági alumni rendezvények támogatását is célul tűzte ki és ajánlotta fel. Az egyelőre még szűkös lehetőséggel a 2016/17-es tanévben hat Alumni Tagozat élt, a 150-200 ezer Ft összeget például a TTK Alumni Tagozat a Kémiai Intézet alumni rendezvényére, a TáTK Alumni Tagozat a kultúrantropológusok első, hagyományteremtő alumni rendezvényére, a BGGyK Alumni Tagozat a Bárczi Gyógytea sorozat megörökítésére, az IK Alumni Tagozat a programozó matematikusok 45. évfordulós alumni rendezvényére, illetve mindezek színvonalasabb megvalósítására fordította. Itt említhető a Nyugdíjas és a Kollégiumi Alumni Tagozatok rendezvényeinek támogatása is.
A Tagozatok beszámolóival folyamatosan bővítjük összefoglalónkat.

A hagyományokat folytatva ebben a tanévben is sor került klasszikus zenei rendezvények szervezésére („Fénnyel Telt Zene” és az „Operaest”), továbbá számtalan zenei rendezvény híréről értesülhettek a regisztrált alumnusok, olyan csemegékről is, mint az ELTE Művészegyüttes fellépései, vagy például a Matematikus hangverseny. Valamennyi programra igaz, hogy az egyetem falai közül kikerült alumnusok számára tágra nyitottuk a kaput, ez különösen igaz az Alumni Kupára, melyhez az Alumni Központ külső védnököt is felkért.

A webes alumni felületek mellett az ELTE Alumni Hírek több mint 50 számban tudósította a regisztrált ELTE Diplomásokat az Egyetem és valamennyi kara, szakkollégiuma, intézete/intézménye – különösen a BEAC, az ELTE Művészeti Együttese, a Füvészkert stb. által kínáltak közül a számukra vélhetően leginkább érdekes hírekről, lehetőségekről, kedvezményekről, eseményekről – jellemzően esti, ill. hétvégi rendezvényekről. A híradások felét az alumnusok célzottan, Alumni Tagozati beállításaiknak megfelelően kapták. A frissen végzettek mindezekről az ELTE Alumni Junior Magazin számaiból értesülhettek. Jeles alumnusainkat is bevontuk az Alumni Hólabda című körkérdéssorozatunkba. Ezúton is köszönjük az ELTE Diplomások egyre növekvő érdeklődését, melyet jellemez, hogy a regisztrációk száma alig másfél év alatt 60%-kal múlta felül a korábbi nyolc év létszámát.


ELSŐ ÖNKÉNTES ALUMNI TAGOZAT


Végezetül hadd említsünk meg néhány fontos, a tanév végén történt eseményt! Júniusban az első önkéntes földrajzi tagozatként megalakult a Savaria Egyetemi Központ Alumni Tagozata, amely színes programokkal várja az ELTE Savaria Egyetemi Központban és jogelődjein végzetteket, valamint a környéken élő ELTE Diplomásokat is. Regisztrációs felületünkön most már lehetősége van tagozati preferenciái közé választani a Savaria Egyetemi Központ – Szombathely Alumni Tagozatot is!

ÖSZTÖNDÍJAK, TÁMOGATÁSOK


Az ELTE Alumni Alapítványhoz befolyt dedikált támogatások lehetővé tették tehetséges, rászoruló hallgatók támogatását: a fejenként 50 ezer forintos támogatást két hallgató nyerte el, akik külföldi tanulmányútjukhoz használhatják fel az ösztöndíjat.

REGISZTRÁLJON!


Amennyiben szeretne első kézből értesülni friss információinkról, kérjük, látogassa webes felületeinket, vagy e-mail címe megadásával (a regisztrációs oldalon, bejelentkezés után módosíthatja adatait) biztosítsa, hogy hírleveleinken keresztül időben hírt kaphasson programjainkról és rendezvényeinkről.


TAGOZATI BESZÁMOLÓK


ÁJK

A 2016-os évben alumnusaink csatlakozhattak minden olyan tudományos programhoz (konferenciák, könyvbemutatók, tudományos előadások) illetve a hallgatói és egyéb kari szervezetek által meghirdetett rendezvényekhez, melyek nem csupán az aktív jogviszonnyal rendelkező hallgatók és kollégák számára kerültek meghirdetésre A 2017-es év a Kar jubileumi éve, melynek során számos rendezvényre kerül sor az alapítás 350. évfordulójára emlékezve. Minden hónapban legalább egy, de több alkalommal egynél több olyan konferenciára is sor került, melyre örömmel fogadtuk az érdeklődő alumnusokat. A Nyitókonferenciát 2017. február 23.-án tartották meg, ahol többek között Trócsányi László igazságügyi miniszter és Mezey Barna az ELTE rektora tartottak beszédet. A konferenciasorozat a 2017/18-as tanév őszi félévében is folytatódik. A Politikatudományi Intézetben 2017 júniusában külön alumni találkozóra került sor, ahol a politológus képzés jelenlegi és várható helyzetéről szóló rendezvényt szakmai kerekasztal beszélgetés követte.

BGGYK

A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógia Kar a 2016/17-es tanév során Advent alkalmából tartotta meg szokásos éves Alumni Adventjét 2016. december 9-én. A tanév során többször is megrendezésre kerültek a Bárczi Gyógy-tea sorozatuk előadásai 2016. októbere és 2017 márciusa között összesen hat alkalommal. A tanév utolsó előadását „Szolgáltatók-szolgáltatások” címmel tartották meg, amely a fogyatékossággal élő személyek részére és az általuk működtetett szolgáltatásokról szólt. A programon résztvevők az ELTE Alumni Központ támogatásával létrehozott 2013-15 közötti évek hat előadásának felvételét tartalmazó DVD-t vehették át.

BTK

A Gólyavári Esték évadának nyitó előadását 2016. szeptember 21-én György Péter, a Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet intézetigazgató egyetemi tanára tartotta „Múzeum, múzeumi rendszer/negyed: válság és/vagy lehetőség” címmel.

A Pesti Bölcsész Akadémia programsorozat immár ötödik tanévben rendezték meg a hallgatók és az oktatók közös lelkesedésével. Ennek jegyében az ELTE BTK doktori iskoláinak hallgatói nyilvános előadásokat, kurzusokat tartottak számos témában. Az „Ezerarcú Mary Poppins”-tól a „(Pop)kultúra vs. (nyelv)tudomány” című előadáson át igen széles témakörökben hallhattunk előadásokat.

Az Ókortudományi Intézet a 2016/2017-es tanév tavaszi félévében előadássorozatot szervezett  „Ókori hazugságok, megtévesztések és hamisítások” címmel. A 2016/17-es tanévben az Intézet szokásos tavaszi sorozatába olyan történeti, kultúrtörténeti, művészettörténeti vagy irodalmi előadásokat hívtak meg, melyeknek tárgya valamilyen ókori hazugság, megtévesztés vagy hamisítás, illetve egy ókori esemény, jelenség vagy tárgy(csoport) modern kori megtévesztő értelmezése vagy felhasználása. Az előadássorozat a korábbi évekhez hasonlóan nagy sikernek örvendett. Az előadások tartalma és hanganyaga az alábbi linken elérhető.

TÓK

Az ELTE Alumni Szervezet Tanító és Óvóképző Tagozata a 2016/2017-es tanévben több alkalommal is találkozott tagjaival. Hagyománnyá váló Mikulás-napi öregdiák találkozónkon a Budai Képző Baráti Köre tartott beszélgetést. A korábbi év gyakorlatának megfelelően az Alumni tagjai számára térítésmentesen látogathatóvá vált a karon működő két színpad, a Zenés Színpad és a Proscenion Drámaszínpad egy-egy előadása (a Drámaszínpad Megáll az idő előadásán lehetőség nyílt a szerzővel, Bereményi Gézával való találkozásra is). Az Alumni tagjai számára is meghirdettük beszélgetésünket Koltai Lajos Oscar-díjas operatőrrel, aki rendezőként és producerként is kiemelkedőt alkotott. A programok mellett az öregdiákok felé nyitottá tettük konferenciáinkat és szakmai rendezvényeinket is.

BOLYAI SZK

A Bolyai Szakkollégium legfontosabb tevékenysége a 2016/17-es tanév során a Bolyai Kollégium XXV. évfordulójának megszervezése volt. Az egész napos programra elhívták alumnusaikat is. Ezen kívül számos program állt nyitva az alumnusok számára, ilyen program volt a Csütörtök Esték előadássorozat. Ezeken az előadásokon részben előadóként, részben hallgatóként több régi kollégista is részt vett. Számos egyéb program közül választhattak a Bolyai alumnusai, többek között szakszemináriumok, nyelvórák és egyéb kurzusok álltak a kíváncsi alumnusok szolgálatára.

EK

Rendhagyó módon 2017. május 20-án rendezte meg az idén „B.A.M.B.I. Lite” névre hallgató nosztalgiarendezvényt a Kőrösi Csoma Sándor Kollégiumban (KCsSK). Tekintve, hogy a B.A.M.B.I. a KCsSK legfontosabb nosztalgiarendezvénye, így a B.A.M.B.I. Lite helyszínét is a Kollégium adta. A rendezvény arculati elemei között szerepelt a hagyományossá vált B.A.M.B.I. újság idei formája, mely a „B.A.M.B.I. Lite Kiadvány” névre hallgatott, a B.A.M.B.I. Lite logóval ellátott póló és bögre, szervezői badge, továbbá a rendezvény résztvevői számára névtáblákat biztosítottunk. Az 2017-es nosztalgiarendezvény elsősorban az elmúlt évtizedben kiköltözött kollégistákat célozta meg, így a KCsSK alumni tagjainak elérését digitális módon kiviteleztük, az internet segítségével vettük fel a kapcsolatot a kollégium egykori lakóival. A bográcsozásnak nagy sikere volt, ugyanis az előkészületekben és a főzésben több olyan kollégista is részt vett, kik nem szerveztek.

ENYT

Az ELTE Nyugdíjas Tagozat a hagyományokhoz híven számos programot biztosított tagjai számára, kirándulásokat, előadásokat és könyvklubokat tartottak az év folyamán. Látogatásokat szerveztek többek között az Ady Endre Múzeumba, a Műcsarnokba és a Vácrátóti Arborétumba.

Örök diákjait visszavárja az ELTE Alma Mater!

kedvel
484 megtekintéss megtekinté
Ossza meg

Megjegyzések0

Nincs jogosultsága a megtekintéshez, illetve megjegyzés írásához.Kérjük, jelentkezzen be.

Javasolt cikkek

Beszámolók

Nemzetek estjei: Ukrajna

egy tag profilképe

Alumni Központ

28 március

Beszámolók

KUTATÁSOK AZ AFÁZIA ÉS EGYÉNI KÜLÖNBSÉGEK KUTATÓMŰHELYBEN - BESZÁMOLÓ

MB

Magdolna Bebtó

25 március

Beszámolók

B.A.M.B.I. 2024 - Alumni találkozó

egy tag profilképe

Alumni Központ

21 március