Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

Alumni élet a maradj-otthon időszakban

Hírek

-

2020.07.20

A járvány okozta nehézségek ellenére a virtuális irányok erősítésével sikerült bővíteni az  ELTE Alumni Központ szolgáltatásait. Elindult az Alumni Net karrier modulja, új interjúsorozatok jelentek meg a honlapon, és a korábbinál több játékban is részt vehetnek a tagok.

Az ELTE Alumni Központ 2019 nyarán elindította az Alumni Szervezet tagsága számára az Alumni Közösségi Platformot, idén pedig fő célként az aktivitás növelését, a rendszer adta változatos lehetőségek kihasználását jelölte meg. Bár a járványhelyzet nem könnyítette meg a munkát, a virtuális irányok erősítésével sikerült tovább növelni az Alumni-tagok számát, és a szervezet híre – nem kis mértékben a home office időszak elején elindított „Go Virtual & Reach Out” kampánynak köszönhetően – is tovább terjedt, nem csak itthon, de külföldön is.

Az eltelt 3 hónapban az Alumni Központ több korábbi programjának folytatásával, illetve újak szervezésével nyújtott tagságának kellemes és hasznos időtöltésre lehetőséget. A távolsági munka bevezetése után korábbi, időtálló anyagait újra megosztotta, mellette könyv- és zenei ajánlókat tett közzé. A kiemelkedően eredményes pályát befutott volt ELTE-seket bemutató „ELTE Sikerek” sorozat a körülmények ellenére folytatódott, Pléh Csaba Széchenyi-díjas pszichológus-nyelvész áprilisi előadását az ELTE Youtube csatornáján élőben közvetítették az Aula Magnából – az előadást azóta közel 1500-an nézték meg. Megtartották „Az Egyetem megnyitja kapuit” sorozat füvészkerti szakvezetését is, ekkor a résztvevők az online részvétel mellett már személyesen is élvezhették. 

Azokra gondolva, akik a járvány miatt elveszíthetik az állásukat, az ELTE Alumni Központ kiemelt sürgősséggel elindította az Alumni net karrier modulját, hogy a nehéz helyzetben segíthessék egymást a közösség tagjai. A Karrierközponttal együttműködésben létrehozott új platformon az ELTE volt hallgatói kínálhatnak és találhatnak álláslehetőségeket.

Az alumni.elte.hu-n más újdonságok is feltűntek 2020 tavaszán. Az Első generációsok az ELTE-n sorozatban azok kapnak szót, akik családjukból elsőkként választották tanulmányaik színhelyéül az ELTE-t: a felhívásra rövid idő alatt több mint 30 fő jelentkezett, s van olyan interjú, amelyiknek az olvasottsága eléri az 1500-at. A Párok az ELTE-n interjúsorozatra már a megjelenés napján 24-en jelentkeztek, és azóta ez a szám megduplázódott. Az Érdeklődési körkérdéssel az Alumni Központnak az a célja, hogy az Alumni Net népes táborát aktivizálja, és olyan csoportok létrehozását katalizálja, melyeket a felhasználók gondoznak a nekik tetsző témakörökben. Kitöltése rendkívüli sikert jelez: már az első napokban több mint 40 csoportra közel 200 érdeklődés érkezett.

A hagyományos diplomaosztó Instagram játék mellett az Alumni Központ új játékokat is indított, ilyen a Csoportalakító játék és az Évfolyamtalálkozók. A Prózaíró pályázat 2020-at a tavalyi, első verseny sikerén felbuzdulva, ám jóval hosszabb határidővel írták ki – ismét együttműködésben az ELTE Online-nal és az ELTE Alumni Alapítvánnyal.

A honlapot folyamatosan frissítik hírekkel, aktuális eseményekkel is, a legolvasottabb hírek között a rekordot az egyetem 385. születésnapja alkalmával publikált cikk tartja, amelyet közel 600-an láttak, ugyanennek a témának a LinkedIn-en is rekord nézettsége lett, 18 000 fő, 250 fölötti kedvteléssel.

Nagy a nézettségük az Instagram sorozatoknak is, hétfőként az „Alumni Staféta” interjúkból és az „ELTE Sikerek” előadásokból vett idézetek jelennek meg, a hét közepi „Alumnus Szerdákon” pedig 1–1 híres alumnust mutatnak be a 700 követőnek. Hosszú várakozás után rendeződött a Nemzetközi Alumni Tagozatot képviselő Nemzetközi Stratégiai iroda munkaerő-ellátottsága is, így a honlap angol nyelvű változata is folyamatosan friss hírekkel szolgál.

A járvány miatt elmarad az őszi nemzetközi alumni konferencia látogatása az Egyesült Királyságban, de a szervezők kérésének eleget téve Pataky Csilla osztályvezető videoüzenetben angolul adott tájékoztatást az alumni törekvésekről a pandémia során, így a nemzetközi körképbe az Eötvös Loránd Tudományegyetem is bekerül!

A home office időszakban az Alumni Központ készült már arra az időre is, amikor az élet visszatér a normál kerékvágásba. Ennek érdekében újabb Alumni Kártya kedvezményeket sikerült szerezni, a központ legnagyobb büszkesége a Magyar Nemzeti Múzeummal kötött megállapodás. A generációk közti összefogásra felhívó tavaszi kampánynak is köszönhetően pedig idén is újabb ELTE Alumni ösztöndíjasokkal bővühetett a támogatott tehetségek sora, az ELTE Alumni Alapítvány a 2020/2021-es őszi tanévben 3 tehetséges, anyagilag rászoruló hallgatót támogat Erasmus kiutazásukban fejenként emelt összeggel, 100.000 forinttal. A tanév végére megújult az Alumni Tanács is, az első személyes találkozót az őszre tervezik.  

forrás: ELTE.hu

kedvel
347 megtekintéss megtekinté
Ossza meg

Megjegyzések0

Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!

Javasolt cikkek

Hírek

TREVOR NOAH'S COMEDIC RESISTANCE TO HATRED IN SOUTH AFRICA AND THE USA

AI

Alumni International

16 április

Hírek

HUNGARIAN UNIVERSITIES COULD BECOME IMPORTANT BUSINESS PLAYERS FOR THE SPACE INDUSTRY

AI

Alumni International

15 április

Hírek

2024-es QS rangsor: itthon ismét az ELTE az élen

egy tag profilképe

Alumni Központ

11 április