ELTE Sikerek: Kolosi Tamás

AV
KT
ZF
LK
ZF
116 résztvevős
A regisztráció határideje lejárt.

Hírneves ELTE falai közül kikerült alumnusok beszélnek munkásságukról és jelen törekvéseikről, ELTE-s kötődésükről, valamint sikerről, értékekről és karrierépítésről azon előadás-sorozaton, amelyet ,,ELTE Sikerek” címmel rendez az Alumni Központ. Következő előadó: Kolosi Tamás, Széchenyi-díjas magyar szociológus.

,,A sikert sok mindenben lehet mérni, és sokak szemében a siker valami gyanús dolog. Én azonban azt tapasztaltam, hogy az adottságok és a szerencse mellett sok munka és a sikerre törekvés is kell hozzá."  
/Kolosi Tamás/

Kolosi Tamás Budapesten született 1946. március 11-én polgári családban. Az Eötvös Gimnáziumba, majd az ELTE magyar-filozófia-esztétika szakára járt. Gimnazistaként amatőr színházi darabot, filmet rendezett, novellákat írt, kosárlabdázott. Az egyetemen a filozófia története és a drámaesztétika jelentették számára a legfontosabb élményt. Végzősként egy éves intenzív szociológus képzésben vett részt a Társadalomtudományi Intézetben, amely később első munkahelye is lett. 1974-ben kandidátus, 1985-ben a szociológiai tudomány doktora lett. Ugyanebben az évben lett egyetemi tanár a Darmstadti Egyetemen, majd egy évvel később az ELTE-n. A hetvenes-nyolcvanas években több hazai és nemzetközi összehasonlító kutatást vezetett, melyek közül a "Rétegződés-modell" vizsgálat a legjelentősebb. 1985-ben megalakította a TÁRKI-t, a volt szocialista országok első jogilag magán intézetét, melynek jelenleg is az elnöke. 2001-ben Széchényi díjat kapott tudományos munkásságáért és tudományszervezői tevékenységeiért. 8 könyve és több mint 100 tudományos közleménye jelent meg. A rendszerváltás idején különböző vállalkozásokba fogott, jelenleg a Líra Könyv Zrt. keretében 95 könyvesbolt és hét kiadó tartozik a cégcsoporthoz, melynek szintén elnöke.

Felesége, Zimányi Zsófia impresszárió alapította meg és jelenleg is vezeti az első magyar magán művészeti ügynökséget, 15 évig volt a Budapesti Tavaszi Fesztivál, majd a Thália Színház igazgatója, jelenleg a Rózsavölgyi Szalon vezetője. Fia az RTL Klub vezérigazgató helyettese, lánya a könyves cégcsoport vezérigazgatója. Két középiskolás fiatal nagypapája.

Kolosi Tamás az ELTE Társadalomtudományi Kar professor emeritusa. 

Az előadás előtt és után a közeli Károlyi étterem Alumni Kártya kedvezményt biztosít. A kedvezmény 16-18 óra ill. 20-23 óra között értendő, és a számla végösszegéből 20%-ot jelent. 

A rendezvény ingyenes, de regisztrációköteles. 

Beszámolók a korábbi előadásokról: Lovász László, Tölgyessy Péter, Persányi Miklós, Nagy Tímea, Lackfi János, Béres József, Barabási Albert-László, Freund Tamás, Winkler MártaBojár GáborStumpf István és Spiró György.  

Sorozatismertető   

ELTE Alumni 
Facebook


kedvel
2666 megtekintés Látogatók
Ossza meg
ELTE Sikerek

Aula Magna

1, Egyetem tér 1053 BUDAPEST

Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!

Javasolt események

csü.

25

ápr.

Egyetem megnyitja kapuit - Trefort-kert

ELTE Trefort-kert

Budapest

ked.

23

ápr.

Meet ELTE in Nanjing, China 罗兰大学到南京!在04月23号我们会见面!!

Jinling Hotel

Nanjing