Nyári visszaváró kampányunk instagram játékának nyertesei a BTK, TáTK és a BGGyK frissdiplomásai. Volt hallgatóinkat megkértük, hogy idézzenek fel jó emlékeket egyetemi éveikből. Ezek alább olvashatók.
Diplomaosztó játékunk első helyezettje Macskás Viktória, aki a BTK szlavisztika/orosz szakán végzett. Tanulmányait majd az ELTE szakfordító és nyelvi mérnök képzésen folytatja. „A legkedvesebb emlékeim a szóbeli vizsgák lennének, mivel mindig inkább egy jó beszélgetésnek, színvonalas diskurzusnak érződtek, mintsem stresszes számonkérésnek.” | |
A második helyezett Monostori Réka TáTK szociológia alapszakos végzőse lett, aki a TáTK survey statisztika és adatanalitika szakon folytatja ősztől a tanulmányait. „Nekem nagyon tetszettek még első évben a gólyaprogramok | |
Harmadik helyezett Hunyadi-Kóbor Zita, újdonsült logopédus végzett, aki ősztől mesterszakon folytatja logopédiai tanulmányait az ELTE BGGyK-n. "Szép emlékként talán a gólyatábort említeném. Ez volt az első benyomásom az egyetemről, és nagyon jól éreztem magam, úgyhogy bátorítok minden gólyát, hogy vegyen részt a sajátján." |
A győzteseket 1-1 ELTE Alumni ajándékcsomaggal lepjük meg. Gratulálunk és sok sikert kívánunk a továbbiakhoz!
Megjegyzések0
Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!
Javasolt cikkek