Aktivitás - nézni-, olvasni- és hallgatnivalók a nyárra
Számos új, érdekes tartalommal bővült kínálatunk ebben a félévben is. Ezek legjavát, valamint a nyitott lehetőségeket - interjúadás, továbbtanulás, nyereményjáték - gyűjtöttük össze. Kellemes böngészést!
Felhívás - Az én ELTE történetem
2025-ben is prózaíró pályázatot hirdet a volt és jelen hallgatók számára az ELTE Online, az ELTE Alumni Központ és az ELTE Alumni Alapítvány. Az egyetemi élményekhez, emlékekhez kötődő írásműveket 2025. szeptember 28-ig várjuk! Részletek
Egyetemi színterek - ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár
A közel 400 éves történettel rendelkező gyűjteménynek otthont adó, Ferenciek terén található épületet 1876-ban adták át. A Szkalnitzky Antal és ifj. Koch Henrik által tervezett palota nagy olvasótermét Lotz Károly freskói díszítik, a homlokzaton Than Mór alkotásai láthatók. Tudjon meg többet a patinás épületről!
Jubileumi évfolyam-találkozóra készül, de még nem találta meg a tökéletes helyszínt? Szervezze meg találkozóját Alma Materében! Évfolyamtársainak, volt hallgatótársainak keresgélésében is segítséget kínál az egyetemi Alumni platform. Részletek
Alumni Staféta - Topál József
"Szeretek rácsodálkozni a világra, kérdéseket feltenni akár olyan jelenségekkel kapcsolatban is, amelyek sokak számára teljesen hétköznapiak. Keresem az összefüggéseket, kutatóként azzal ámítom magamat, hogy másoknál jobban sikerül a dolgok mélyére látni. Röviden szólva, munkám legfőbb hajtóereje a kíváncsiság, a megismerés vágya." Interjú Topál József biológussal, etológussal.
Nyárias ELTE Alumni Kártya kedvezmények
Frissítő séták, színház, zene, wellness, kirándulás, evezés? Válogasson a nyárias élmények között és töltődjön fel kedvezményes áron! Olvasnivalót is ajánlunk: az Ünnepi Könyvhéten nagy sikert aratott ELTE Legendák c. kötet mellett immár A boldog békeidők atlasza is 20% kedvezménnyel vásárolható meg az Eötvös Kiadó jóvoltából!
SZJA 1 %-ával támogassa az ELTE Alumni Alapítványt: 18133442-1-41 Vagy utaljon a számlaszámára: MBH 10300002-10408814-49020010 Köszönjük hozzájárulását az ELTE Alumni Ösztöndíj alapjához!
AZ ALUMNI REGISZTRÁCIÓ MÓDOSÍTÁSA ÉS TÖRLÉSE Az alumni regisztráció során megadott adatokat és Alumni Tagozati preferenciákat ezen a linken módosíthatja vagy fiókját törölheti. INFORMÁCIÓ TAGSÁGRÓL, ADATVÉDELEMRŐL