Szabó Anna (TÓK '24, ill. jelenleg mesterszakos hallgató) a 2025. évi "Az én ELTE-s történetem" prózaíró pályázat egyik különdíjasa. Az ELTE Alumni Központ, az ELTE Online és az ELTE Alumni Alapítvány közreműködésével immár hatodszor megvalósuló verseny eredményhirdetésére 2025. december 10-én került sor, az ünnepélyes díjkiosztó pedig 2026 első negyedévében várható. A különdíjjal jutalmazott írás alább olvasható.
Szabó Anna: Kedvesség
Eldöntheted, hogy kedves legyél vagy igazad legyen. Melyikre esik a választásod?
Ez a kérdés nemcsak akkor fontos, ha egy másik emberrel vagy éppen interakcióban, hanem akkor is, amikor a saját életed felett kell döntened. Ha a szívemre hallgatok, akkor túl sokat engedek meg magamnak? Vajon ha magamat választom és kedves leszek, akkor elindítok ezzel egy lavinát, aminek az lesz a vége, hogy folyamatosan jönnek a kérdések, hogy miért is legyek még kedves magamhoz? Végülis, ha megengedtem, hogy az álmom kövessem és pedagógusnak tanulok, akkor miért ne engedhetném meg magamnak, hogy valami mást is tanuljak? Ki az, aki megállít?
Erre a kérdésre viszont könnyen jön a válasz. Aki megállít engem, az Én magam leszek. Nem lehet ennyi mindent tanulni egyszerre. Nem lehet mindenhol ugyanúgy megfelelni, és ha nem teszek eleget az általam felállított elvárásoknak, akkor “puff”, nekem volt igazam. Szomorú nem? Most boldog vagy, hogy nem a szívedre hallgattál, ugye? Elkerülted az ébren töltött éjszakákat, az újabb koffein függőséget, azt, hogy nincs karácsony, nincs ünneplés - látod, mennyire örülök, szinte már kicsattanok a boldogságtól!
Amikor 14 éves lehettem, elmentünk a családommal egy diplomaosztóra, ahol az ünnepelt a beszédében elmondta, hogy végtelenül hálás a gyerekkori barátainak, amiért kitartottak mellette a hosszú évek során, de még hálásabb azoknak a barátainak, akiket az egyetemi évek alatt ismert meg. Ott eldöntöttem, hogy Én is szeretnék egy ilyen ünnepséget, amikor a családom támogatása mellett a barátaimnak is köszönetet mondhatok. Gondolatban elkezdtem összeszedni, hogy mit is fogok majd mondani, ha elérkezik ez a pillanat. Én kinek lehetek majd a példaképe? Ki lesz az, aki miattam lesz majd kedves magához, ezáltal a szívére hallgat és megtesz egy olyan lépést, amit nem biztos, hogy merne, ha az eszére hallgatna. Lehet, hogy a 16 éves húgomat fogom inspirálni, majd pár évvel később “a legmotiválóbb testvérnek” fog hálát mondani, amiért elindult ezen az úton. Az is lehet, hogy az unokaöcsém lesz az a személy, aki úgy fog említést tenni rólam, hogy sírni fogok tőle. Ekkor majd elmondhatom Neki, hogy amikor még szeplős 5 éves volt, Én már akkor tudtam, hogy mennyi mindent el fog érni. Ezt követően átadok Neki egy üdvözlő kártyát benne a szokásos “Gratulálok a tanulmányaidhoz” felirattal, ahol mindketten tudjuk, hogy nem a kártya a lényeg, hanem a benne elrejtett szép “kis” összeg. Ő majd úgy tesz, mintha a kártya minősége és szín árnyalata lenne a legszebb dolog, amit életében látott, Én pedig büszke leszek magamra, hogy Én is egy ajándékkártyás felnőtt lettem.
Felnőttként pedig jogom lesz duci kisbabák arcát csipkedni vagy hazafelé a munkából bemenni egy gyorsétterembe, úgy, hogy tudom, tele van a hűtő főtt étellel, vagy akár csütörtökön nem otthon aludni, hanem az egyik barátomnál, úgy, hogy másnap munkába megyek. Megtehetem majd azt is, hogy indokolatlanul bemegyek egy drogériába, nem veszek semmit és nem fogom érezni magamon a biztonsági őr szúrós tekintetét, hiszen már felnőtt leszek. Felnőttekből pedig nem nézik ki, hogy bármit is ellopnak. Ezt a különleges bánásmódot csak a gimnazista lányok érdemlik meg.
Ezeknek a felnőttes dolgoknak a tudományos alapjait mind az egyetemen tanultam meg. Hol máshol próbálgathatja a szárnyát egy fiatal, ha nem az egyetemen. Kellő szabály van még ebben az intézményrendszerben ahhoz, hogy gyereknek érezd még magad, ellenben amint elhangzik a bűvös mondat, miszerint „nem kötelező látogatni az órát”, hirtelen arra leszel figyelmes, hogy az egyetem melletti kávézóban névről ismer a barista. Ebbe a helyzetbe akkor is kerülhetsz, ha olyan vagy, aki minden nap a reggelijét a hosszú előadások előtt itt szerzi be, vagy ha annyira kerülöd a szemináriumokat, hogy kellemesebb időtöltést nyújt a zabtejes matcha latte. Van egy harmadik csoport is, melynek Én vagyok az egyik tagja, ez nem más, mint a “veszek egy kávét, cserébe 3 órán keresztül itt fogok ülni és beadandót írok” tábor. Ezért tudja a barista fiú, hogy laktózérzékeny vagyok és csak a gluténmentes sütik érdekelnek, de az is csak akkor, ha már elég kellemetlennek érzem, hogy pontosan 1290 +100 forintot költöttem (az alternatív tej feláras), amióta itt vagyok.
A kávéfogyasztás művészetét viszont társaságban is lehet élvezni. Gólyaként, már az első nap gondolata is felért egy dupla presszóval, mindeközben a gondolataim össze-vissza cikáztak. Kinek leszek szimpatikus? Kivel beszélgessek, és ha elkezdek beszélni, mit mondjak? Hogyan tudok életre szóló barátságokat kötni, ha még a termet sem találom, nemhogy a szaktársaimat. Minden egyetemista ismeri Danit (vagy Dórit) és minden egyetemista évfolyamán van egy Dani (vagy Dóri). Minek is beszélek erről, hiszen Te is ismered Danit (vagy Dórit). Tudod Ő az a személy, akinek hangos és szimpatikus a nevetése, akivel szívesen töltenéd az idődet, mert tudod, hogy bármit is mondanál Neki, tudna rá válaszolni. Egy igazi művészlélek, aki a legvagányabb ruhában jár, ellenben mindenét a turkálóban vette, hiszen egyértelműen Ő jobban preferálja a second hand boltokat. Neki még megvan a törött iPhone 16 telefonja és mégis sokkal jobb a social media megjelenése, mint Neked. Annyira frusztrál a jelenléte, de valamiért a barátja akarsz lenni. A Dórik és Danik szokták már az első nap kitalálni, hogy menjünk el közösen kávézni (persze, hogy Nekik jutott az eszükbe) és mivel egy friss egyetemista bűzlik a FOMO érzésétől, mindenki, aki meghallotta ezt a kijelentést, a kávézóban fog veled ücsörögni. A FOMO (fear of missing out) azt jelenti, félsz attól, hogy valamiből kimaradsz. Nekem pedig ott kell lennem mindenhol, hogy a diplomaosztós ünnepségemen hálát tudjak mondani az egyetemi barátaimnak, ehhez pedig barátok kellenek.
A kávék a szemeszter közepéhez érve érdekes módon fröccsökké változtak. Az órák hosszúságával és nehézségével egyenesen arányosan jött létre a kávézók negyedik tábora, ami a “ hosszú volt ez a nap, van kedvetek egy fröccsöt inni?” tábor volt. Dani és Dóri már vagy passziváltattak eddigre vagy Erasmuson voltak és mindig, mindenki róluk beszélt. Volt, akiknek hiányoztak, voltak olyanok is, akik roppantmód örültek ezeknek a döntéseknek, hiszen, így Ők tudtak végre kibontakozni. Akárhogy is, Én tudtam, hogy bármelyik táborba is kerülök az adott napon, lesz kinek hálát mondanom az ünnepségemen.
Elmondom majd Nekik, hogy Nélkülük nem sikerült volna ez a hosszú folyamat. Ha nem ismernénk egymást, akkor idegenekkel kéne röhögnöm az órákon, akkor egyedül tévednék el a folyosókon és még az előadásokról is egyedül késnék. Megköszönném Nekik, hogy nevettek a vicceimen még akkor is, ha már a hátuk közepére sem kívánták, hogy együtt ebédeltünk és közben sóvárogva vártuk, hogy végre hazaérjünk. Azt is megköszönném, hogy sosem kellett egyedül dolgoznom a csoportmunkákban, valamint azt is, hogy tudták miket ehetek és mit nem. Hálát adnék Nekik, amiért megkérdezik, hol vagyok vagy hogy vagyok, tudnak-e segíteni valamiben. Annyi kedves emlékem született velük, hogy hirtelen csak annyit tudok mondani, köszönöm.
Köszönöm, hogy Anna lehettem és nem kellett az eszemre hallgatni a szívem helyett, ezáltal kedves voltam magamhoz is. Az igazság pedig az, hogy ha az eszemre hallgatok és a saját igazamat választom, akkor is jelentkeztem volna egyetemre, hiszen a 14 éves Anna megígérte magának.
U.i.: Az Anna név jelentése, kedvesség.
"Az én ELTE-s történetem" 2025. évi prózaíró pályázat kiírása
Megjegyzések0
Nincs jogosultsága a megtekintéshez, illetve megjegyzés írásához.Kérjük, jelentkezzen be.
Javasolt cikkek