Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

Interjú Puskás Júliával, Az én ELTE-s történetem pályázat dobogósával

Interjúk

-

2020.04.07

2019 októberében hirdette meg az ELTE Alumni Központ az ELTE Alumni Alapítvány közreműködésével és az ELTE Online-nal közösen Az én ELTE-s történetem elnevezésű prózaíró pályázatot. 

A jelenlegi és leendő ELTE Diplomások Alma Materükhöz köthető írásait szakértő zsűri bírálta el. A dobogósokat az ELTE Alumni Alapítvány egy-egy Kindle ebook olvasóval honorálta. Puskás Júliával, a prózaíró verseny egyik dobogósával készítettünk interjút.

Mit csinál szabadidejében?

Ha az időm engedi elsősorban rajzolni szoktam, de az olvasást és az agy használatát nem igénylő hobbikat sem vetem meg.

Ki a kedvenc írója?

Nehéz egyet választani, de az utóbbi néhány évben nagyon megkedveltem Murakami Haruki alkotásait.

Milyen gyakran találkozik egyetemi társaival?

Napi gyakorisággal, mivel még nem végeztem a szakomon, de remélem, hogy a baráti kapcsolataim fennmaradnak az egyetemi tanulmányok végeztével is. 

Ha írt korábban, milyen témában? Más írásában is szerepet játszott az Egyetem?

A harmadik félévem végén - ha jól emlékszem- csatlakoztam a kari lap szerkesztőségéhez. Azóta rendszeresen jelentek meg cikkeim elsősorban kultúra és szórakozás témában.

Hány egyetemi történetet idézett fel a Prózaíró verseny híre láttán? 

Őszintén jó néhány esemény eszembe jutott, amelyek a mai napig mosolygásra késztetnek. Szívesen emlékszem vissza a korábbi éveimre is, annak ellenére, hogy még egyelőre a diploma küszöbén állok. 

Az én ELTE-s történetem díjátadó

Megjegyzések0

Nincs jogosultsága a megtekintéshez, illetve megjegyzés írásához.Kérjük, jelentkezzen be.

Javasolt cikkek

Interjúk

„Szeretném meghálálni, hogy ide járhattam egyetemre”

egy tag profilképe

PPK Alumni Tagozat

05 június

Interjúk

„Nagy kaland ez a kiállítás az életemben”

egy tag profilképe

Bölcsészettudományi Kar ELTE

04 november

Interjúk

INTERVIEW WITH AN INTERNATIONAL INTERN AT ELTE INTERNATIONAL STRATEGY OFFICE

AI

Alumni International

30 március