Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

Illés Dorottya Lilla beszámolója Erasmus félévéről - ELTE Alumni Alapítvány támogatással!

Alumni Ösztöndíjas

-

2024.06.06

Az ELTE Alumni Központ – a volt hallgatók és az ELTE Alumni Alapítvány közreműködésével – 2016 óta, félévente írja ki az ELTE Alumni Ösztöndíj pályázatot. A pályázat célja a tehetséges, rászoruló hallgatók Erasmus-ösztöndíjának kiegészítése. Illés Dorottya Lilla jogász hallgató az elnyert összeget olaszországi (Universitá degli Studi di Firenze) kiutazásához használta fel 2023 őszén. Élménybeszámolója alább olvasható.

Illés Dorottya Lilla vagyok, ötödéves joghallgató és a 2023/2024-es tanév őszi félévét töltöttem a szívemnek legkedvesebb városban, Firenzében.

Az Erasmus tanulmányutam 0. állomása egy meglehetősen bonyolult megpróbáltatással kezdődött: megtapasztaltam, hogy az észak-olasz lakhatási krízis valóban egy létező dolog és rengeteg időt és energiát, valamint előre kifizetett pénzt igényel a szállás lefoglalása és csak reménykedhet benne az ember, hogy nem csalóknak utalja a több ezer eurós tételeket, melynek fejében megérkezve nem várja semmilyen lakhatási lehetőség. A kollégium sajnos ott nem opció, bár létezik, de rendkívül kevés férőhellyel, melyeket már azelőtt betöltenek, hogy itthon kiderülne az Erasmus pályázatok elnyerése. Így nagy öröm volt számomra, mikor augusztus elején végre sikerült egy megfelelő, megfizethető árú szobát találnom közel a firenzei egyetem jogi karához, a villamosvonal mentén. Mivel az Erasmus ösztöndíj összege csak a kiutazásomkor érkezett meg a számlámra, az Alumni Ösztöndíjat az előre átutalandó kaució, illetve első havi bérleti díj finanszírozására fordítottam, mely egy igencsak jelentős anyagi terhet jelentett volna a támogatás hiányában.

Egy fülledt napon érkeztem meg Firenzébe szeptember közepén. Az utazás fáradalmait kipihenve el is indultam feltérképezni a belvárosban található trattoriákat, amikor hirtelen elém tárult a lélegzetállító firenzei dóm, mely monumentális megjelenésével egész félévem során kiindulási pontként szolgált a tájékozódásban.

Viszonylag utolsó pillanatban sikerült kiutaznom, másnap ugyanis már jelenésem volt az egyetemen, ahol mindenféle hasznos információval és az egyetem merch ajándékaival várták a külföldi hallgatókat egy tájékoztató keretein belül, a következő napon pedig már a tanítás is kezdetét vette.

Maga a novoli campus a belvárostól egy kb. 15 perces villamosútra található, itt kap helyet a jogi, a közgazdasági, valamint a társadalomtudományi kar. Az épületek kifejezetten modernek, újak és egy háromszintes könyvtár, menza, kávézó is helyet kapott közöttük. Emellett további előny, hogy egy nagy élelmiszerbolt és több étterem is található egy 5 perces sétatávon belül az egyetemtől, tehát rengeteg étkezési opció áll a hallgatók rendelkezésére az egyetem környékén.

Én angol nyelvű tárgyakat teljesítettem, melyeken opcionális volt a jelenlét, viszont a jelenlévők különféle kedvezményekben részesültek. Például az egyik kurzusom során, mivel megjelentem az órák 90%-án és egy prezentációt is előadtam, az írásbeli vizsgán egy kifejtős kérdéssel kevesebbet kellett megválaszolnom. Kiállni és beszélni egy számomra is új témáról egy olyan nyelven, ami nem az anyanyelvem először megrémített, de végül sikeresen vettem ezt az akadályt is. Ezen felül az órák keretében sor került szervezett vitákra is, ami szintén különleges fejlődési lehetőséget biztosított számomra, ezt felismerve pedig ezeknek is aktív résztvevője voltam.

Nemzetközi jogot, társasági jogot (különös tekintettel az EU irányelvek által bevezetett fenntarthatósági követelményekre), geopolitikát és közép-kelet-európai politológia tárgyakat hallgattam, melyeknek oktatása rendkívül magas színvonalon zajlott. A társasági jogi kurzus különösen hasznosnak bizonyult számomra, mivel a munkám során is sokat foglalkozok vele.

Az Erasmus hallgatók számára az egyetem nyelvi központja biztosított egy ingyenes intenzív olasz nyelvtanfolyamot, mely számomra az A1 szintet jelentette. Ennek keretében 6 héten keresztül heti kétszer 4 órán keresztül részesültem nyelvórákban, ezt követően pedig nagyon kedvezményes áron juthattam hozzá a következő szintre vonatkozó tanfolyamhoz is. Ennek köszönhetően egy kint töltött hónap után már magabiztosan eligazodtam a mindennapi élet ügyes-bajos dolgait illetően.

Ha Olaszországról beszélünk, a gasztronómia sem hagyható ki az élmények közül: utazásaim során volt lehetőségem végigkóstolni az adott város/tájegység jellegzetes fogásait.

A Firenzében tevékenykedő erasmusos hallgatókat célzó diákszervezetek számos délutáni, esti és hétvégi programlehetőséget kínáltak, mint például társasjáték és karaoke estek, utazások, mindezeket rendkívül kedvező áron. Ezen közösségformáló programok eredményeként egy remek csapat formálódott, akikkel később már mi magunk is szerveztünk külön programokat, az erasmusos családommá váltak.

Az utazásokat illetően tényleg nem túlzás azt állítani, hogy körülbelül 3 hétvégét töltöttem Firenzében, mivel a többire mindig jutottak különféle programok. Bejártuk azokat a kisvárosokat, melyeket Toszkánában látni érdemes, és természetesen egy borkóstoló sem maradhatott ki a Chianti borvidéken. Jártunk az októberi kánikulát kihasználva Dél-Olaszországban, majd az adventi hangulat beköszöntével ellátogattunk a méltán híres veronai karácsonyi vásárba is.

Összességében úgy gondolom, hogy kihoztam a külföldön töltött 5 hónapból mindent, amit ki lehetett és a záróvizsga időszakomra készülődve különösen fontos ez most számomra, hiszen erőforrásként fogom tudni használni ezeket a gyönyörű emlékeket akkor, mikor motivációra lesz szükségem. Nem lehetek elég hálás ezért az ELTE Alumni Alapítványnak, hogy támogatásával hozzájárult a kijutásomhoz.

Támogatott tehetségek

Aktuális pályázati kiírás

Így járulhat hozzá az ELTE Alumni Ösztöndíj jövőbeli kiírásához 

Megjegyzések0

Nincs jogosultsága a megtekintéshez, illetve megjegyzés írásához.Kérjük, jelentkezzen be.

Javasolt cikkek

Alumni Ösztöndíjas

Göncz Zsófia beszámolója Erasmus félévéről - ELTE Alumni Alapítvány támogatással!

egy tag profilképe

Alumni Központ

06 május

Alumni Ösztöndíjas

Pap Rebeka beszámolója Erasmus félévéről - ELTE Alumni Alapítvány támogatással!

egy tag profilképe

Alumni Központ

25 április

Alumni Ösztöndíjas

Kordás Anna beszámolója Erasmus félévéről - ELTE Alumni Alapítvány támogatással!

egy tag profilképe

Alumni Központ

17 április