Sorozatunk keretében neves ELTE-s diplomások válaszolnak az ELTE Alumni Központ kérdéseire, majd adják tovább a stafétát egy következő jeles alumnusnak. A stafétát ezúttal Szondi György (BTK '74) József Attila-díjas magyar költő, műfordító, szerkesztő, bolgarista kapta.
Mi az, amit a nagyközönségnek feltétlenül tudnia kellene az Ön szakmájáról?
„Szakmám” mondhatni egyedülálló: bolgarista és hungarológus egyszerre. Diplomám szerint: magyar-bolgár előadó. Életre szóló párosítás. Páratlan.
És a kilencvenes évek közepén véletlenül „keletkezett” egy új, nagyon is ismert szakma: (fő)szerkesztő, kiadóvezető. Bolgaristaságom mellett. Az utóbbi ötven, az előbbi harminc esztendeje; átfedésben (egyszerre, egy időben): húsz év.
Mi inspirálja Önt munkája során?
A révbe juttatás. Hogy sokaknak segítsek – alkotói és kutatómunkájukat végbevinni, megjelentetni. Ez jobbára – 1995, de még inkább 1999, a Napút, majd a Napkút indulása után – a szerkesztői, kiadói tevékenységem alapvelejárója. A jelszó: Egyedül együtt jobb. A jelszó: Vagyunk, hogy legyenek.
Bolgaristaságom területén: hasonló, ám nagyobb mértékben és több-több színtéren – a két kultúra és művelőinek mind jobb megismertetése, egymás értékeinek tudatosítása.
Hangozzék fellengzősen: itt is, ott is – közösséget is teremteni, hidakat tovább-íveltetni.
Mi okozza jelenlegi munkájának legnagyobb sikerélményét? Mik a legfőbb frusztrációi?
Ezek a sikerélményeim is. Az előbb mondottak. Impozáns számok sorakozhatnának itt. Számtalan-ezer maradó kapcsolat. Hasznosulok. Szelíd szeretet nélkül nehezen megy.
Egyetemi évei alatt ki volt a legmeghatározóbb személyiség, akivel megismerkedett?
Németh. G. Béla, Török Endre és Canko Mladenov, a bolgár szak egyik vendégtanára, aki aztán Szófiában kandidátusi (összehasonlító nyelvészeti) disszertációm témavezetője, nyelvkönyveink ádáz védelmezője volt (szükség volt kiállására harcunkban; köszönöm).
Melyik a kedvenc országa? / Melyik más kultúrát kedveli a legjobban?
Magyarország és Bulgária. Sorolhatatlanok a maguktól értetődő mertek. Léteznie kellene egy évezredes „bolgár, magyar két jóbarát” mondásnak is. Igaz. Sokszíntű tevékenységemmel törekedtem ezt erősíteni: mint nyelvész kandidátus, irodalmár, diplomata, a szófiai Magyar Kulturális Intézet igazgatója, műfordító, egyetemi vendégtanár, akadémiai tag, kétszeres díszdoktor, bolgár költő, sok száz publikáció…
Összességében húsz évet éltem, dolgoztam Bulgáriában.
ELTE Diplomája megszerzése után hogyan indult neki az életnek, álláskeresésnek? Ki/mi segítette karrierjét?
Az egyetemi évek egy részét is munka mellett végeztem, így volt ez az utolsó esztendőben is – a Szláv Tanszék titkára voltam.
Épp végzésem évében írtak ki magyar lektori állást a szófiai egyetemre. Sikerült elnyernem. Feleségemmel, fiammal mentem, négy évet töltöttem ott (1975-1979), lányom már Szófiában született. A lektori munka mellett a szófia a Magyar Kulturális Intézet nyelvtanfolyamait vezettem (heti 24 óra). Otthon pedig nagy bolgár műveket fordítottam – először azokért kaptam nívódíjat.
Mik a jövőbeni szakmai tervei?
Visszábbfogom (nehezen, lassan) szerkesztői és kiadói munkám … marad „csak” a naputonline.hu s vagy húsz könyv még.
Hűtlenül cserben hagytam bolgaristaságom, nagyon ideje visszatérülnöm hozzá. Főleg összefoglalásokkal vagyok adós, huszonévekkel azelőtt félbehagyott – főleg bolgár nyelvű – munkákkal, könyvekkel: 450 oldalas disszertációm jegyzeteinek letisztázásával (1985 után) … kiadása; újabb magyar (Tébláb) és bolgár verseskönyv; Hunbolg címmel – itthon is, odakünn ugyanúgy – vegyesgyűjtemény sokirányú bolgarista munkálkodásom anyagaiból; talán bolgár-magyar igeszótár. Araszolgatunk egy könyvnyi életútinterjúval.
VÉGÜL: Kinek adná tovább szívesen az Alumni Stafétát?
Gazda István tudománytörténésznek.
A felhasznált fotót Szondi György bocsátotta rendelkezésünkre.
Megjegyzések0
Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!
Javasolt cikkek