Vissza a hírekhez
Következő cikk Korábbi cikk

Mat-Fiz találkozó 50.

Beszámolók

-

2019.10.24

Július utolsó vasárnapján került megrendezésre az 1969-ben végzett matematika-fizika szakos tanárok jubileumi Mat-Fiz találkozója.

A rendezvényt Dr. Sziklai Péter professzor, a TTK Dékánja nyitotta meg, majd a Matematikai Intézet nevében Dr. Zempléni András, a Fizikai Intézet nevében Dr. Tasnádi Péter professzorok, végül az ELTE Alumni szervezet nevében Dr. Weidinger Tamás docens köszöntötték a résztvevőket. Ezután az Il’ Silentio hangjai mellett állva — emlékük előtt tisztelegve — olvasták fel az elhunyt évfolyamtársak és tanárok nevét. 

Az összejövetel rangját előadások emelték. Néhány évfolyamtárs emlékeket idézett fel, míg volt tanáraik tudományos érdekességeket. Élménykeltőn számoltak be kutatási területeikről. A beszámolókat prezentációk, az egyetemi éveik alatt készült fotók vetítése színesítette. 

Az esemény, melyről további színes részletek és fotók találhatók a TTK weboldalán, remek hangulatban zajlott és nagy létszámban jelentek meg a volt hallgatók dacára annak, hogy nem várt technikai okok miatt július 27-ről 28-ra kellett módosítani az időpontját. 

A találkozón részt vevő ELTE Diplomásokat az ELTE Alumni Központ a X. Alumni évfordulós tanév végén - a kettős jubileum apropóján - aranyszínű, egyetemi címeres  ELTE Alumni kitűzővel lepte meg. 

Köszönet illeti Mat-Fizes jubileumi diplomások segítségét, akik 38.000 forinttal támogatták az ELTE Alumni Alapítványt - és ezzel közvetve a rászoruló tehetséges ELTE-s hallgatókat. Számumra az alapítvány félévente - épp most is - ösztöndíj kiegészítő pályázatot ír ki.

Esemény 

TTK részletes beszámolója


341 megtekintés Visites

kedvel

Megjegyzések0

Nincs jogosultsága a megtekintéshez, illetve megjegyzés írásához.Kérjük, jelentkezzen be.

Javasolt cikkek

Beszámolók

Online szakmai Alumni rendezvény a Bárczin

egy tag profilképe

Alumni Központ

23 november

Beszámolók

Dogs are sensitive to their owners’ choice despite their own preference

AI

Alumni International

17 november

Beszámolók

Our genes also tell about our age

AI

Alumni International

10 november