Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

Első generációsok az ELTE-n - Interjú Pászti Beáta Annával

Első generációs interjú

-

2023.01.13

Az Első generációs interjúkban olyan ELTE-s diplomások válaszolnak az ELTE Alumni Központ kérdéseire, akik családjukban úttörő módon elsőként választották egyetemül az Eötvös Loránd Tudományegyetemet. Az írásbeli interjúra ezen a kérdőíven keresztül lehet jelentkezni. Ne habozzon Ön sem! A kérdésekre ez alkalommal Pászti Beáta Anna (TTK '17) alumna válaszolt.

Miért döntött az ELTE mellett? Emlékei szerint honnan/kitől jött és mi volt az indíttatása? Mi az első emléke az Egyetemről? 

Igazából biztos voltam abban, hogy Budapesten szeretnék továbbtanulni, valamint, hogy egy jó hírnevű egyetemen. Miután eldöntöttem, hogy mi is érdekel igazán (földrajz), így leszűkült a kör.

Ön melyik karon (karokon)/szakon (szakokon) szerzett oklevelet? 

TTK/Földrajz

Kikre gondol büszkén az ELTE-n (vagy jogelődjein) végzett híres hallgatók közül? 

Nincs ilyen.

Milyennek ítélte meg az egyetemi életet? 

Egyszerűen imádtam az ELTE-re járni. Az egyetemi évek voltak az én életemben (biztos vagyok benne, hogy nemcsak az enyémben) néhány apró dologtól eltekintve a leggondtalanabbak. 

Miért szeretett az egyetemre járni?  

Remek csoporttársaim voltak, akikkel kiemelkedő kapcsolat alakult ki. Sokukkal máig nagyon szoros viszonyt ápolunk. Szakmai szempontból a legjobbaktól tanulhattam (pl.: Nemes-Nagy József), a szociális élet pedig akkoriban lehetett igazán a tetőfokán. :) 

Szeretné-e, ha gyereke szintén az ELTE-re járna? 

Attól függ, hogy mit szeretne majd tanulni.

Mit gondol a mai egyetemi oktatásról? 

Még mindig tartom a kapcsolatot a volt oktatóimmal és sajnos nem sok jót tudnak mondani, nehéz helyzetben vannak, de kitartóak és teszik a dolgukat. 

Mit tanácsol a mai egyetemistáknak? 

Azt, hogy azt tanulják, ami igazán érdekli őket. A végzettségtől függetlenül bármi lehet belőlük. Én pl. földrajz szakon végeztem, és jelenleg pénzügyi tervezőként dolgozom. Az eddigi pályafutásom során rengetegszer vettem hasznát az itt tanultaknak.

Írja meg egy emlékezetes történetét hallgató korából!

Az első történet, ami eszembe jutott, hogy a vizsgaidőszak kellős közepén költöztünk egyik albérletből a másikba, pontosan a nagy földrajz szigorlat előtt. 40-40 tétel volt társadalom-, és természetföldrajzból is. Természetföldrajzből a 38. tételt húztam, előző este pedig csak a 35. tételig jutottam. Próbáltam minden egyes gondolatot összegerebélyzni az addig tanultakból. Gábris Gyula tanár úr vakarta a fejét, hogy hányast adjon most nekem, majd mondtam neki, hogy a kettessel tökéletesen megelégszem. Erre az volt a válasz, hogy nem tudja, hogy 4-est, vagy 5-öst adjon. Madarat lehetett velem fogatni, mert az előzmények miatt erre nem számítottam. (Végül 4-est kaptam :) ) 

Tervez-e további tanulmányokat az ELTE-n? 

Gondolkodom, hogy szeretnék még valamit tanulni. Sőt! Elég konkrét ötletem van, viszont arra nincs lehetőség az ELTE-n sajnos.

Mennyiben tudta/tudja hasznosítani tanulmányait jelenlegi munkahelyén? 

Nyilván nem minden egyes részletét tudom hasznosítani az itt tanultaknak, de minden munkahelyemen volt olyan szegmense az itt tanultaknak, amit jószívvel tudtam használni.

Mivel foglalkozott volna, ha nem a jelen szakmáját választja? 

Nem tudok olyan vészforgatókönyvet felvázolni, amelyben nem ez (geográfus) lenne a végzettségem. Más lehetőség anno nem jöhetett szóba. 

ELTE-s diplomája megszerzése után hogyan indult neki az életnek, álláskeresésnek? Ki/mi segítette karrierjét? 

Az egyetem utolsó éveiben már dolgoztam diákként. Az első "felnőtt" álláslehetőséget is így kaptam, a diploma után felajánlották, hogy maradjak, így tehát pályázatíróként kezdtem a karrieremet. Azóta már sok helyet és pozíciót megjártam. Nagyon fontosnak tartom, hogy folyamatosan képezzük magunkat, illetve szerencsés olyan munkahelyet választani, amely szintén támogatja a Life Long Learninget. Egy nagy hiányosságot tapasztaltam az egyetemi éveim során, ami nem volt más, mint az idegennyelv használata. Ezt a készséget már a munkahely mellett kellett fejlesztenem. 

Milyen érvekkel javasolná fiatal ismerősének, hogy az ELTE-t válassza? 

Magyarország egyik legjobb egyeteme, ahol a legjobbaktól tanulhatnak, bármilyen szak mellett is döntenének. 

Kapott-e az egyetemi évek alatt életre szóló útravalót? Mi volt az? 

Igen, kitartást, ami nagyon fontos az élet minden szakaszában és minden területén.

kedvel
722 megtekintéss megtekinté
Ossza meg

Megjegyzések0

Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!

Javasolt cikkek

Párok az ELTE-n interjú

Párok az ELTE-n - interjú Szauer-Szelestei Hanna

egy tag profilképe

Alumni Központ

05 december

Beszámolók

Geográfusok a munkaerőpiacon

egy tag profilképe

ELTE Természettudományi Kar

01 december

Hírek

Emléktábla avatás Loksa Imre tiszteletére

egy tag profilképe

ELTE Természettudományi Kar

28 szeptember