Zsigovics Dániel tanulmányútja - az ELTE Alumni támogatásával

Az ELTE Alumni Ösztöndíj pályázat 2016 óta, félévente kerül kiírásra az ELTE Alumni Központ, a volt hallgatók és az ELTE Alumni Alapítvány közreműködésével. Célja a tehetséges, rászoruló hallgatók Erasmus-ösztöndíjának kiegészítése. Az ösztöndíj révén eddig több mint 70 hallgatót támogathattunk. Zsigovics Dániel politikatudományok alapszakos hallgató az elnyert összeget törökországi, isztambuli (Yeditepe University) kiutazásához használta fel 2025 tavaszán. Úti beszámolója alább olvasható.

Másodéves alapszakos politológus hallgatóként a 2024/2025-ös tanév tavaszi szemeszterét az isztambuli Yeditepe Üniversitesin töltöttem Ábris és Bálint évfolyamtársaimmal. A félévben tapasztalt kihívások ellenére számos felejthetetlen élménnyel gazdagodtam, amelyek formálták világszemléletemet is.

Február 9-én érkeztem meg Isztambulba azzal a céllal, hogy egy teljesen más kultúrát és új élményeket tapasztaljak meg a világ egyik legnagyobb városában – és egy új kontinensen, ugyanis az egyetem Isztambul anatóliai oldalán található, és ennek megfelelően a város ázsiai felén volt az albérletünk is. A reptérről a lakásig tartó közel háromórás út máris kultúrsokkot okozott: a város semmihez sem fogható „aromája”, a monumentális épületek, a 120-szal száguldó reptéri metró, autópályák mindenhol, és a mikrobuszrendszer. 

Mikrobusz az egyetem kapuja előtt. Ezek a kisbuszok egyfajta tömegtaxiként működnek a hivatalos tömegközlekedési rendszeren kívül, kijelölt megállóhelyek és menetrend nélkül, olyan sofőrökkel, akiknek a piroslámpák és az éles kanyarok sem jelentenek akadályt.

Maltepe városrész a Márvány-tengerrel  és havas háztetőkkel a nappali ablakából. Februárban többször tapasztaltunk erős havazást a mediterrán éghajlat ellenére.

Másnap az ESN által szervezett orientációs napon volt lehetőségem először megismerni a többi cserediákot és az egyetem kampuszát, amely több szempontból is különleges volt. A kampusz ugyanis egy domboldalban épült számos zöldterülettel, ahova ki lehetett ülni, így viszonylag nagy területen helyezkedett el, és a kampuszon belüli közlekedést sárga kisbuszokkal tették könnyebbé. Ezenkívül sok kutya is szabadon élt a kampuszon – Isztambulban (és egész Törökországban is) a kóbor állatok mindenki háziállatainak számítanak: az utcákra a macskáknak számos itató és etető, a kutyáknak pedig kutyaházak vannak kitéve, és ezek az állatok rendkívül barátságosak és ápoltak is. 

Egy előadásra betévedt kutya, végigaludta az óra második felét.

Macskák a városban

Számomra az igazi élmények csak áprilisban kezdődtek, ugyanis olyan nagy lelkesedéssel vetettem bele magam ebbe az új világba, hogy még ugyanezen a napon egy szerencsétlen mozdulat következtében eltört a bokám, amelyről három hétig csak azt gondoltam, hogy egy sima ficam. Végül „csak” három hétre kaptam gipszet, azonban számos programról le kellett mondanom a nagy távolságok miatt, ami megnehezítette a kezdeti ismerkedést is a többi cserediákkal.Volt egy esemény, ahova még mankóval is elbicegtem: a magyar válogatott márciusban Törökország ellen játszotta a Nemzetek Ligája osztályozómeccsét, amit focirajongóként természetesen nem hagyhattunk ki. Magyarország 3-1-re elveszítette a mérkőzést, de felejthetetlen élmény volt számunkra.

Az április ezt követően igen mozgalmas volt minden szempontból. Egyrészt időközben a török kormány letartóztatta Isztambul ellenzéki főpolgármesterét koholt vádak alapján, és a kormányzati tiltás ellenére óriási utcai demonstrációk kezdődtek a városban. Szakmai szemmel is nagyon érdekes volt figyelni a történteket és tulajdonképpen átélni a tiltakozást, hiszen az egyetemen a hallgatók is sztrájkot hirdettek az oktatók – sokszor nem csak hallgatólagos – támogatásával. A félévközi vizsgák időszakában pedig megmozdult a föld. A Márvány-tengerben húzódó törésvonal mentén egy 6,2-es erősségű földrengés alakult ki, amelyet én épp a tizedik emeleten tapasztaltam meg. Kevés ijesztőbb dolgot éltem át eddig (ha egyáltalán), de az itt élők számára ez úgy tűnt, természetes: a kezdeti ijedtség után összegyűltek az utcákon, piknikeztek, játszottak, amíg nem térhettek vissza a lakásaikba a nagyobb utórengések veszélye miatt. 

A félévközi vizsgák utáni szabadidőben pedig végre volt időm felfedezni – mindent. Isztambul történelmi belvárosa kifejezetten zsúfolt, de még ennél is csodálatosabb. A megszámlálhatatlan mennyiségű, de a maguk módján különleges mecsetek mellett meglátogattam még a szultáni palotát is, valamint bazárokat, ahol az árusok szíve egyből megenyhült, ha megtudták, hogy Magyarországról érkeztem, és egy-két kedves szót is tudtak magyarul. És persze ott a Boszporusz, amelyen mindig áthajóztunk, amikor kontinenst váltottunk, meg Kadiköy kikötőjének környékén a szűk utcák pezsgő éjszakai élettel, ahová meccset nézni jártunk a többi cserediákkal.

A mecsetek közül a legjobban a kívülről először érdektelennek tűnő, de a történelmi jelentősége miatt kihagyhatatlan Hagia Sophia tetszett. Az egyik falon található egy mozaik is, amely Szent László lányát, Szent Piroskát ábrázolja.

Az egyiptomi bazár sodró atmoszférája állt hozzám a legközelebb Atatürk vigyázó tekintetével, a fűszerek, az intenzív kávé és a szárított teák illatának keveredésével.

Bár Kadiköyben. Törökországban meccsnézés közben alkoholos italok helyett teáznak.

Ezt követően egy kétnapos utazást szerveztünk a Fekete-tenger partján fekvő Trabzonba és a fővárosba, Ankarába. Trabzon, Szulejmán szultán szülővárosa a legjobban talán a törökországi Salgótarjánként jellemezhető a maga nyers megjelenésével és provinciális hangulatával, azonban tengerparti fekvése sokat dob a szépségén. Itt a közelben, a hegyek között fekvő festői Mackában meglátogattunk egy sziklafalba épült ókori kolostort, ahová egyéb infrastruktúra hiányában a helyi mikrobuszhálózat nagyfőnöke egy hosszas Google fordítóval lezajlott tárgyalás után privát túra keretében kalauzolt el minket – egy kis plusz pénzért cserébe.

Macka település

Sumela kolostor az i. sz. 4. századból

Trabzon

Jómagam a Fekete-tenger partján kissé megfáradva

Trabzon felfedezése után egy 13 órás éjszakai buszúttal Ankara felé vettük az irányt, amely ötmilliós lakossága ellenére egy szellemváros hatását keltette. Megpróbáltuk megnézni az elnöki palotát, azonban a rend éber őrei már az épületkomplexumtól 400 méterre elkezdtek felénk közeledni, így letettünk erről a tervünkről. A napot Mustafa Kemal Atatürk, a legnagyobb nemzeti hős mauzóleumával folytattuk, majd az ankarai vár megtekintése után a 350 km/órával is haladni képes gyorsvasúttal utaztunk vissza Isztambulba.

Atatürk mauzóleuma, benne a nemzeti hős sírjával. Az emlékmű egy fennsíkon található, ahonnan Atatürk szerint a legszebb kilátás nyílt a városra.

Nagyon gyors vonat = boldogság. Főleg ha a hazaútról van szó két napnyi kialvatlanság után.

A legnagyobb kaland csak most jött: Egyiptom. Kairó és Alexandria három napban. Feszített menet volt, hajnali háromkor landoltunk a sivatagban és a szállásadónk sofőrje arab technoval igyekezett szórakoztatni minket a hotelig vezető úton. Egyiptom még Törökország sokszor szürreális tapasztalásait is a köbre emelte, Ábris barátom szavai után szabadon: „ez az az ország, ahol a nyolcsávos autópálya leállósávjában forgalommal szemben halad egy döglött szamarat húzó tevekaraván”. Az első napunkon megnéztük a Tutanhamon fáraó sírját is magába foglaló Nemzeti Múzeumot és egy nílusi vacsorahajókázáson vettünk részt, a második napon Alexandiát fedeztük fel tuktukkal az ókori világítótorony hűlt helyének bejárásával, majd a harmadik napon a piramisokhoz is ellátogattunk. Egyiptom abszurditása mindent felülmúlt, és az isztambuli közlekedés kaotikussága és a mindennapi élet nehézségei máris elviselhetőbbé váltak.

Mögöttem Ábris és Bálint, és a bizonyos tevekaravánok egyike a háttérben.

Ebéd az alexandriai Trianon étteremben. A helynek sajnos nincs magyar vonatkozása.

Életkép az alexandriai főpályaudvar előtti térről.

Szfinx, a gízai nagy piramis és én még boldogan, mielőtt lehúztak tíz dolcsi baksissal.

Az ezt követő egy hónapom tanulással telt: évfolyamdolgozat itthonra és félév végi számonkérések Isztambulban. Azzal a céllal érkeztem ide, hogy jobban megismerjem az iszlám kultúrát és a közel-keleti térséget, a tantárgyaimat is ennek megfelelően választottam ki. Az egyik ilyen kurzusom a közel-keleti társadalomról és politikai helyzetről szólt, ahol főleg a palesztin-izraeli háború és a szíriai polgárháború utáni béke alternatíváiról beszélgettünk olyan vendégelőadókkal, akik aktívan részt vesznek ezekben a civil kezdeményezésekben. Egy másik előadásom témája pedig a török politikatörténelem és politikai gondolkodás volt, amely számos dolgot megvilágított a mai helyzetről is. Emellett az évfolyamdolgozatomat a Törökország és az Európai Unió között fennálló ambivalens kapcsolatról írtam a differenciált integráció elméleti keretrendszerében, amelyhez az itthoni konzulensemen kívül hatalmas segítséget kaptam a fogadóegyetemen az Európai Unióról és a nemzetközi kapcsolatok elméleteiről szóló tantárgyak oktatóitól, amelyeket szintén elvégeztem. A félévet az összes tantárgyból jeles minősítéssel zártam, és bár a követelményrendszer sokkal könnyebbnek bizonyult az itthoninál, mégis sok új ismeretre tettem szert egy számomra eddig kevésbé ismert világról, valamint az általunk kevésbé látható társadalmi problémákról, amelyek formáltak engem és a jövőbeli céljaimat is.

Ez a szép lezárás azonban még nem jelentette a kalandjaim végét, ugyanis a szemeszter végéhez közeledve részt vettünk egy, az egyetem által szervezett nemzetközi napon, ahol minden ország képviseltethette magát a saját specialitásával. Erre az eseményre lecsóval és sok palacsintával készültünk, ezek nagy sikert arattak mindenki körében; illetve részt vettünk még a tradicionális török táncokban is. Végül pedig az utolsó isztambuli napjaink előtt elutaztunk Rodostóra, ahol II. Rákóczi Ferenc a száműzetését töltötte és megtekintettük a házából kialakított múzeumot.

International Day a Yeditepén

Tradicionális török táncok

Mikes Kelemen utca Rodostón, II. Rákóczi házának közelében. A múzeumban egy magyarul is nagyon jól beszélő helyi vezetett körbe minket.

A szakmai fejlődésem mellett rengeteg felejthetetlen élménnyel gazdagodtam, és volt szerencsém megtapasztalni egy teljesen más világot annak minden pozitív és negatív részletével. Az Isztambulban töltött közel öt hónap során sokszor a túlélőképességemet kellett előhívnom, hiszen ez a hely nem a gyengéknek való: a tizenötmilliós város nyomasztó mérete, a sokszor csupaszív, de kissé kirekesztő török emberek, akik általában angolul sem beszélnek és számos más tényező mind komoly kihívást jelentett. A nehézségek ellenére úgy érzem, sikerült felfedeznem a térség sokszínűségét és kihoznom a maximumot a félévből, amiért hálás vagyok az ELTE Alumni Alapítványnak. Az ösztöndíj nemcsak anyagi biztonságot nyújtott, hanem lehetőséget adott arra is, hogy teljes figyelmemmel elmerülhessek ebben az egyedülálló kulturális és szakmai élményben, amely hosszú távon meghatározza a szemléletemet és a pályám irányát.

Néhány további életkép ebből az 5 hónapból:

Isztambul este a Ramadan idején. A legtöbb ember naplemente után megy ki az utcákra, hogy napközben kíméljék a szervezetüket.

Galata híd a horgászokkal a belváros közepén, háttérben az Isztambul sziluettjét meghatározó Galata toronnyal.

Az iszlám világ legnagyobb mecsetje, mely egyszerre akár 60 ezer hívő befogadására is képes.

És annak kupolája.

A tartózkodási engedély átvétele utáni boldogság. Közel háromhónapnyi ügyintézés és várakozás sikeres eredménye.

Bazár a turisták által frekventált helyektől kicsit beljebb, sokkal kedvezőbb áron.

És a szerzemények: teák, kávé, édesség és gyógynövény-készítmény.

Meccsnézés a kairói reptér előtt, csak a gép indulása előtt nem sokkal engednek be a reptérre. 3:30-kor indultunk, reggel 6-kor landoltunk Isztambulban és mentünk is előadásra.

Lakótelepi látkép: az Atatürk iránt érzett nemzeti érzelem találkozik a török népre jellemző szenvedélyességgel, az épp bajnokságot nyert Galatasaray csapatának óriási zászlajával.

Átlagos városkép a hömpölygő autópályákkal. A lakóövezetek között ez a jellemző, emiatt eléggé élhetetlen is a város nekünk, európaiaknak.

Utolsó ebéd a hazaindulás előtt a törzshelyünkké vált Kaptan Hatay Dönerben és búcsúkép a hely tulajdonosával. A város legjobb csirkedürümje az albérletünktől mindössze 5 percre.

Támogatott tehetségek

2024/25-ös tavaszi félév 8 támogatott tehetsége

Így járulhat hozzá az ELTE Alumni Ösztöndíj jövőbeli kiírásához