Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

Neve: Sophie Scholl - a Germanisztikai Intézet szakmai alumni rendezvénye

Beszámolók

-

2022.12.12

2022. november 30-án került sor az ELTE BTK Germanisztikai Intézet szakmai alumni rendezvényére, melynek keretében a "Neve: Sophie Scholl" című színházi darab hangzott el - mintegy vitaindítóként is - a megjelenő jelenlegi és volt ELTE-s érdeklődők számára. A rendezvény az ELTE Alumni támogatásával valósult meg, mindamellett a rendezők belépődíjat is szedtek.

A rendezvényt dr. Varga Péter, a Germanisztikai Intézet intézetigazgató-helyettese nyitotta meg, majd Pataky Csilla, az ELTE Alumni Központ vezetője is köszöntötte az egybegyűlteket. Ezután került sor Frank Ildikó főszereplésével a Theater Jetzt előadására. A színdarab színesen és információ-gazdagon mutatta be „Fehér Rózsa” mozgalmat, amely során hasonló korú fiatalok szálltak szembe a náci Németország ideológiájával. A színdarab bemutatása után az előadó készséggel állt a hallgatóság rendelkezésére, így rövid beszélgetéssel zárult a program. 

Sophie Scholl. Ez a név az 1940-es években a szellemi függetlenséget, polgári szabadságot és erkölcsi bátorságot jelentette. Ugyanezt a nevet viseli egy fiatal joghallgató a 21. században, akinek bátorságát és civil kurázsiját egy konfliktushelyzet próbára teszi.

Hangfelvételről közreműködött: Darabont Mikold, Józsa Richárd, Széll Horváth Lajos Hang, vetítés: Darvas Vajk Valentin, fény: Specht Attila.



Megjegyzések0

Nincs jogosultsága a megtekintéshez, illetve megjegyzés írásához.Kérjük, jelentkezzen be.

Javasolt cikkek

Alumni események és aktivitás - 2025/26 II. félév
Beszámolók

Alumni események és aktivitás - 2025/26 II. félév

egy tag profilképe

ELTE Alumni

02 július

Ismét tanácskoztak a középkorászok
Beszámolók

Ismét tanácskoztak a középkorászok

egy tag profilképe

Bölcsészettudományi Kar ELTE

16 június

Egyetem megnyitja kapuit: Áramlás labor és meteorológiai állomás
Beszámolók

Egyetem megnyitja kapuit: Áramlás labor és meteorológiai állomás

egy tag profilképe

ELTE Alumni

16 június