Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

Fókuszban az anyanyelvünk

-

BTK Alumni Tagozat

Beszámolók

-

2024.06.27

Az ELTE Benkő Loránd Nyelvtörténeti Hallgatói Műhelye 2014 óta minden évben megrendezi Anyanyelvünk évszázadai hallgatói konferenciáját. Az idén jubiláló eseményre a Műhely visszahívta a már diplomát vagy doktori címet szerzett korábbi előadóit és szeretettel várt minden korábbi hallgatót is a közönség soraiban. Az esemény az ELTE Alumni támogatásával jöhetett létre.

Az ünnepi konferencián először Bartus Dávid, az ELTE Bölcsészettudományi Karának dékánja mondott köszöntőt, melyben kiemelte a hallgatói konferenciák szerepét a kutatói pályára való felkészítésben. Az ELTE Alumni központ képviseletében Balogh-Kátai Judit köszöntötte a konferencia résztvevőit, valamint felhívta a figyelmet azokra a rendezvényekre, pályázatokra, amelyek a konferenciához hasonló módon összekötik a jelenlegi és volt ELTE hallgatókat. 

A konferenciát Farkas Tamás, az ELTE BTK Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet igazgatója, a Magyar Nyelvtörténeti, Szociolingvisztikai, Dialektológiai Tanszék tanszékvezetője nyitotta meg, végezetül Szentgyörgyi Rudolf, a műhely szakmai vezetője emlékezett vissza a konferencia elmúlt 10 évére.

A kétnapos rendezvényen a résztvevők az alkalmazott nyelvtudomány, szociolingvisztika, nyelvtörténet, dialektológia, helynévkutatás, finnugrisztika, valamint a történeti grammatika és pragmatika tudományterületeiről hallgathattak meg előadásokat. Külön öröm volt, hogy szinte minden szekcióban vegyesen adtak elő jelenlegi, és alumni hallgatók, ezzel szemléltetve a hallgatók diploma utáni lehetőségeit a tudományos életben. 

Visszahívott előadóink közül érkeztek a HUN-REN Nyelvtudományi Kutatóközponttól, a Magyarságkutató Intézettől, de voltak köztük, akik a Debreceni Egyetemen, illetve az ELTE-n végeznek oktató, kutatói munkát. Hozzászólásaik útmutatásként szolgáltak az újabb kutatógenerációnak.

A konferencia helyszíne elsősorban az ELTE BTK Kari Tanácsterme volt, ám az első nap délutánját a Benkő Lorándról elnevezett előadóteremben tartottuk, ahol megemlékeztünk a Benkő Loránd Nyelvtörténeti Hallgatói Műhely elmúlt 12 évéről, a konferenciasorozat létrejöttéről, valamint beszámoltunk a Műhely jelenlegi „Mire gondolt a költő?” elnevezésű kutatócsoportjának munkájáról. A kutatócsoport témájával kapcsolatban tartotta meg Szentgyörgyi Rudolf „Irodalom és nyelvtörténet – In memoriam Kovács András Ferenc” című plenáris előadását. 

A konferencia zárásaként a résztvevőket tortával és pezsgővel várták a Műhely tagjai.


A rendezvény az ELTE Alumni támogatásával valósult meg.
Örök diákjait az ELTE Alma Mater visszavárja!


Megjegyzések0

Nincs jogosultsága a megtekintéshez, illetve megjegyzés írásához.Kérjük, jelentkezzen be.

Javasolt cikkek

Beszámolók

Nyári diplomaosztók 2025 - Bárczi, ÁJK, BTK

egy tag profilképe

Alumni Központ

29 július

Beszámolók

Celebrating Journeys and New Beginnings: Farewell Event & ELTE International Alumni Get-Together Budapest

AI

Alumni International

23 július

Beszámolók

Nyári diplomaosztók 2025 - doktori avató, TáTK, TÓK

egy tag profilképe

Alumni Központ

18 július