Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

Első generációsok az ELTE-n - Interjú dr. Szabó Daniellával

Első generációs interjú

-

2023.11.27

Az Első generációs interjúkban olyan ELTE-s diplomások válaszolnak az ELTE Alumni Központ kérdéseire, akik családjukban úttörő módon elsőként választották egyetemül az Eötvös Loránd Tudományegyetemet. Az írásbeli interjúra ezen a kérdőíven keresztül lehet jelentkezni. Ne habozzon Ön sem! A kérdésekre ez alkalommal dr. Szabó Daniella (ÁJK '01) válaszolt.

Miért döntött az ELTE mellett? Emlékei szerint honnan/kitől jött és mi volt az indíttatása? Mi az első emléke az Egyetemről?

Tiszafüredi középiskolásként csak hallomásból tudtam, hogy az ELTE az ország legjobb jogi egyeteme. A szüleim nem is igazán hittek abban, hogy felvételt nyerhetek ide. Mivel meglehetősen makacs vagyok, az ELTE-t írtam az első helyre. Kérésükre a Miskolci Egyetem lett a második. A bátyámtól kaptam is egy Brósz-Pólay: Római jog tankönyvet azért, hogy már nyáron elkezdjek készülni belőle, mert csak kitűnő eredményekkel van esélyem az átjelentkezésre a Miskolci Egyetemről az ELTE-re. Szerencsére elsőre felvettek, így gondtalan maradt a nyaram.

Az Egyetemről az első élményem maga a felvételi. Akkor láttam először az épületet és rögtön elvarázsolt.

Ön melyik karon (karokon)/szakon (szakokon) szerzett oklevelet?

Az Állam- és Jogtudományi Karon az alapképzésen és a JOTOKI-ban két mesterképzésen (Kereskedelmi jogi szakjogász, Közbeszerzési jogi szakjogász).

Kikre gondol büszkén az ELTE-n (vagy jogelődjein) végzett híres hallgatók közül?

Megtiszteltetés, hogy személyesen a néhai Harmathy Attilától és Vékás Lajostól tanulhattam. Elképesztően nagytudású professzorok és emellett kedves, támogató emberek. A jog folyamatosan változik, de szilárd jogdogmatikai alapok nélkül nem lehet lépést tartani vele.

Nagyon szerencsés vagyok, mert az oktatásom nem fejeződött be az államvizsgával. Ügyvédjelöltként ugyanis Darázs Lénárdnál dolgoztam. A nála töltött 4 év a mai napig meghatározza, hogyan kezdek egy feladathoz.

Milyennek ítélte meg az egyetemi életet?

Azt hiszem, kevesebb program volt, mint manapság, de minden személyes megjelenéssel zajlott. Az egyetemi barátaimmal pedig ma is sok időt töltök. Mély és igazi kapcsolatok születtek.

Miért szeretett az egyetemre járni?

Én mindig szerettem egyetemre járni. Született stréber vagyok. Nehéz meghatározni miért vonz ennyire. Nekem a tanulás nem teher, kötelezettség, hanem egy lehetőség.

Szeretné-e, ha gyereke szintén az ELTE-re járna?

A fiaim eljöttek az egyik szakjogász diplomaosztómra. Hátha kedvet kapnak.

Mit gondol a mai egyetemi oktatásról?

Most éppen nem vagyok az egyetem hallgatója. Csak a külsősöknek is nyitott konferenciákból és a hírlevelekből tudok kiindulni. Ebből azt látom, hogy az egyetem halad a korral.

Mit tanácsol a mai egyetemistáknak?

Hogy a tanulás során igyekezzenek a gyakorlati oldalra is hangsúlyt helyezni és az egyetemi életet is használják ki, mert ez az utolsó szabad, kevés kötöttséggel járó időszakuk.

Írja meg egy emlékezetes történetét hallgató korából!

A legemlékezetesebb emlékem Király Miklós előadása 1997. októberében. Az Aula Magnában beszélt az Európai Unió jogáról, amikor a mellettem lévő fiatalember megszólított, aki ma már a férjem.

Tervez-e további tanulmányokat az ELTE-n?

Kacérkodom egy harmadik L.L.M. képzéssel.

Mennyiben tudta/tudja hasznosítani tanulmányait jelenlegi munkahelyén?

Kereskedelmi, polgári és közbeszerzési joggal foglalkozó ügyvéd vagyok. Minden egyes nap azt alkalmazom, amit az ELTE-n tanultam.

Mivel foglalkozott volna, ha nem a jelen szakmáját választja?

Általános iskolában állatorvos szerettem volna lenni. Fizikából voltam a legjobb. Gimnáziumban pedig újságíróként dolgoztam egy megyei lapnál.

ELTE-s diplomája megszerzése után hogyan indult neki az életnek, álláskeresésnek? Ki/mi segítette karrierjét?

Már az egyetem alatt is gyakornokoskodtam 2 évig, így ügyvédjelölti pozícióm rögtön volt. Az alapképzés után elkezdtem a Doktori Képzést az ELTE-n és az első félévben elnyertem egy ösztöndíjat a milánói Bicocca Tudományegyetemre. Amikor hazatértem egy újsághirdetésre jelentkezve kerültem Darázs Lénárdhoz. Hamar rájöttem, hogy a legjobb helyre sodort az élet. Ő mindent elmagyarázott, megtanított. Nagyon hálás vagyok neki. A Doktori Képzést sajnos félbehagytam és helyette a JOTOKI Kereskedelmi jogi szakjogász képzésén diplomáztam a szakvizsgákkal párhuzamosan.

Kezdő ügyvédként a Köves Clifford Chance Ügyvédi Irodában folytattam. Az egyetem alatt Köves Péter tartott egy szemináriumot Civiljogi praktikák címen. Már akkor tudtam, hogy szívesen dolgoznék az ügyvédi irodájában, de még csak középfokú nyelvvizsgám volt angolból. Évekkel később egy fejvadász ajánlott be egy nyitott pozícióra és az első gyermekem megszületéséig dolgoztam a Lakatos, Köves és Partners Ügyvédi Irodában.

Nagyon szerencsés vagyok, mert kisgyermekes anyukaként is mindig volt munkám. Ehhez elengedhetetlen volt a szakmai tapasztalaton kívül az a speciális szaktudás, amit a JOTOKI-ban szereztem.

Milyen érvekkel javasolná fiatal ismerősének, hogy az ELTE-t válassza?

Az ELTE egyszerre a hagyomány és a megújulás. Világviszonylatban is elismert, magas színvonalú egyetem. Ma is az ELTE-t választanám.

Kapott-e az egyetemi évek alatt életre szóló útravalót? Mi volt az?

Olyan piacképes szakmai tudást kaptam, amire tudtam építeni az elmúlt 22 évben. És nem mellékesen a férjemet.

kedvel
497 megtekintéss megtekinté
Ossza meg

Megjegyzések0

Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!

Javasolt cikkek

Első generációs interjú

Első generációsok az ELTE-n - Interjú Faludi Zsolttal

egy tag profilképe

Alumni Központ

19 december

Első generációs interjú

Első generációsok az ELTE-n - Interjú Csiki Mártonnal

egy tag profilképe

Alumni Központ

12 december

Első generációs interjú

Első generációsok az ELTE-n - Interjú Templ Barbarával

egy tag profilképe

Alumni Központ

11 december