Tájképfestészet előadás és kiállításmegnyitó

A regisztráció határideje lejárt.
Az ezerarcú Kína sorozat keretében szeptember 5.-én a tájképfestészet szépségeiről tartanak előadást  és egyben kiállításmegnyitót is az ELTE Konfuciusz Intézetében. 

A shanshui (山水) a hagyományos kínai tájkép elnevezése, mely a hegy és víz írásjegyekből tevődik össze. Valóban, a tradicionális tájképek elengedhetetlen eleme a hegy, mely a nyugalmat, a változatlanságot, az örökkévalóságot és az időtlenséget jeleníti meg, valamint a víz, amely a mozgást, a változást, és a pillanat múlandóságát szimbolizálja. E két elem együttesének köszönhető a tájábrázolásokat egyszerre jellemző dinamizmus és a nyugalom, a vertikális és horizontális elemek játéka, melyek a képekben harmonikus egésszé olvadnak össze. A természet tanulmányozása és a tájkép elkészítése közelebb vitte az alkotókat önmaguk megismeréshez és belső világuk feltárásához. Ahogy Guo Si (1023-1085) filozófus-esztéta fogalmaz:

„Ha valaki azt tervezi, hogy festeni kezd, annak előbb harmóniát kell teremtenie ég és föld között.” 
(Tőkei Ferenc fordítása)


Ezerarcú Kína sorozatunk következő előadásában erről a hagyományos festészeti műfajról hallhatnak az érdeklődők Horváth Janisz, grafikusművész, kalligráfus előadásban.

Az előadás előtt egy rövid kiállításmegnyitóra invitáljuk kedves vendégeinket, ahol megtekinthetik az Intézet lótusz- és orchideafestő tanfolyamán résztvevők alkotásait.

A részvétel ingyenes. Minden kedves érdeklődőt nagy szeretettel várunk rendezvényünkön!

ELTE Alumni
Facebook

 

kedvel
121 megtekintés Látogatók
Ossza meg
Hobbi

ELTE Konfuciusz Intézet, Kodály terem

4, Múzeum körút 1088 BUDAPEST

Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!

Javasolt események

csü.

25

ápr.

Egyetem megnyitja kapuit - Trefort-kert

ELTE Trefort-kert

Budapest

ked.

23

ápr.

Meet ELTE in Nanjing, China 罗兰大学到南京!在04月23号我们会见面!!

Jinling Hotel

Nanjing