Vissza a hírekhez
Következő cikk Korábbi cikk

Interjú Patay Pállal, Egyetemünk 105 éves alumnusával

Interjúk

-

2020.07.10

Nyolcvan éve doktorált az Eötvös Loránd Tudományegyetemen az őskori régészeti tanulmányok mellett a harangöntés történetét föltáró Patay Pál régész-muzeológus, aki nemrég ünnepelte 105. születésnapját. Az ELTE történetében ez volt az első alkalom, hogy a Szenátus zafír jubileumi kitüntetést adhatott át. Patay Pál az Egyetemi Alumni Szervezet portálján is regisztrált, ő a legidősebb Alumnus. Ez alkalomból készült vele az interjú.

Tompa Ferenc egyetemi tanár biztatására jelentkezett az ELTE-re. Honnan származik a kapcsolat?

Akkoriban Tompa Ferenc még csak magántanár volt, emellett pedig a Magyar Nemzeti Múzeum muzeológusa is. Én akkor még gimnazista voltam és nagyon érdekelt a régészet, ezért sokat jártam a múzeumba, sokszor találkoztunk. Miután leérettségiztem, Tompa Ferenc azt mondta, hogy menjek régészet szakra, de akkor én már jelentkeztem a debreceni Magyar Királyi Mezőgazdasági Akadémiára. Tompa ennek ellenére azt javasolta, hogy kezdjem el a régészetet is.

Milyenek voltak egyetemi évei?

Nyolc félév volt az egyetem. Az első két évben párhuzamosan tanultam Debrecenben is. Nem volt egyszerű, mert nagyon sokat kellett ingáznom az egyetemek között, hiszen heti 20 órát Budapesten is el kellett végeznem, hogy ne veszítsem el a féléveket. Miután lediplomáztam Debrecenben, már könnyebb volt. Ekkor minden régészettel kapcsolatos tárgyat igyekeztem felvenni, hogy pótolhassam az első két évben elmaradtakat. Így előfordult, hogy 40 órám volt egy héten.

Az abszolutóriumot 1938-ban szereztem meg. Ez év őszén szigorlatoztam volna, de mozgósítottak, behívtak katonának. Ezért a vizsga tavaszra tolódott, ám akkor ismét behívtak katonának. Végül február végén mégis sikerült levizsgáznom.

Tompa mindeközben egyetemi tanár lett. Közölte velem, hogy ha lediplomáztam, akkor felvenne fizetéstelen tanársegédnek. Így 1939 őszétől Tompa mellett voltam tanársegéd az Egyetemen. 1942 februárjában édesatyám halála után otthoni feladataim lettek, át kellett vennem az acsai földünkkel kapcsolatos teendőket. Ekkor le akartam mondani a tanársegédségről, de Tompa ezt nem fogadta el, mondván, úgyis fizetés nélküli vagyok. Fél évre szabadságolt, azzal, hogy később térjünk vissza erre. Mivel minden héten fel kellett jönnöm ügyet intézni Budapestre, a hét első napjaiban végül mégis vállaltam a tanársegédi feladatokat. A hét második felében pedig az otthoni dolgaimat intéztem.

1944-ben hetedszer kellett bevonulnom, és ekkor hadifogságba is kerültem 2,5 évre. 1949 májusában megszüntették a fizetéstelen állásokat, ezért az én pozícióm is megszűnt. Ezt követően 1950 májusában hosszas huzavona után Balassagyarmaton kaptam muzeológusi állást a Palóc Múzeumban.

Miért akart az Egyetemre járni?

Nagyon érdekelt a régészet, és rendes szakemberként akartam foglalkozni vele.

ELTE-s diplomája megszerzése után hogyan indult neki az életnek, álláskeresésnek? Ki/mi segítette karrierjét?

Tompa Ferenc mint egyetemi tanár nagy mértékben segített, szakmai tanácsokkal látott el. Ő sajnos a háború áldozata lett. Az utóda, Banner János szintén sokat segített nekem. Amikor megszűnt a fizetés nélküli tanársegédi állásom, több kolléga is támogatott. Nekik köszönhető, hogy elhelyezkedhettem Balassagyarmaton. Balassagyarmat meghatározó volt a karrierem tekintetében.

1956 után pesti Nemzeti Múzeumba helyeztek. Az őskori régészet országos munkáiban nekem is részem volt, egészen 1975-ig folytattam vidéken ásatásokat.

Miért éppen a harangokkal kezdett el foglalkozni?

A véletlennek köszönhető. A balassagyarmati múzeum 1951 tavaszán kapott egy értesítést, hogy valami nagy csontot találtak Nógrádszakál településnél. Egy kútásásnál a mélyből mammutfogat hoztak elő. A mammut a zápfogait időnként kiköpte és újat növesztett. Mivel hordalékföldben volt, nem lehetett tudni, hogy ez mikor és hol történt. Nem igazán volt fontos ez a lelet. Az ott dolgozó munkások egyike azonban azt monda, hogy ha igazán régit akarok látni, akkor menjek fel a templomtoronyba. Elmentem hát délben a templomhoz, megvártam a harangozót, együtt másztunk fel a toronyba. Elképedve láttam, hogy a harangon 1523-as évszám van kiöntve, tehát 3 évvel Mohács előtt készítették. Ezt nagyon fontosnak tartottam.

Amikor legközelebb bementem a Nemzeti Múzeumba, az akkori főigazgató-helyetteshez, Mihalik Sándorhoz, érdeklődtem, hogy ki foglalkozik harangokkal. Elmondta, hogy senki, és hogy nem is jó foglalkozni azokkal, mert a templomtoronyban vannak.

Ekkor jöttem rá, hogy nekem mégis érdemes lenne tanulmányoznom őket - legalább is Nógrádban. Úgy érzem, jól döntöttem. Először csak a megyei állományt vettem számba, aztán országossá terjesztettem ki a kutatásaimat. A Nemzeti Múzeumban az őskori pozícióm ellenére támogattak ebben.

Személyesen háromezer harangot láttam, és jegyeztem fel. Körülbelül tizenhatezer meglévő és már elpusztult harang adatait sikerült feljegyeznem levéltári és saját munkáim alapján. Magyarországon a 19. század közepe óta senki sem foglalkozott harangokkal.

100 megtekintés Visites

kedvel

Megjegyzések0

Nincs jogosultsága a megtekintéshez, illetve megjegyzés írásához.Kérjük, jelentkezzen be.

Javasolt cikkek

Interjúk

„A legnagyobb kihívás az a pont, amikor áttöröd a falat” - interjú Halász Glóriával

egy tag profilképe

Alumni Központ

02 szeptember

Interjúk

Csepeli György: Az lesz a meglepetés, ha a székemben egy robot ül majd, és jobb válaszokat ad, mint én

egy tag profilképe

Alumni Központ

21 július

Interjúk

Könyvtár olvasók nélkül – Interjú dr. Fodor Péterrel, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatójával

egy tag profilképe

Alumni Központ

03 július