Vissza a hírekhez
Következő cikk Korábbi cikk

Interjú Bartus Dáviddal, az ELTE BTK új dékánjával

Interjúk

-

2021.01.05

Februártól kezdi el ötéves dékáni ciklusát az ELTE Bölcsészettudományi Karon Bartus Dávid régész, az ELTE Alumni Bizottság tagja és a BTK Alumni Tagozati képviselője. Kari vezetői tervei mellett korábbi pályájáról és hobbijáról mesélt az ELTE Online-nak az ELTE fiatal és dinamikus szemléletű tanszékvezető docense.

Hogyan lesz valaki dékán?

Minden dékánt a Kari Tanács választ meg, de az addig vezető út mindenkinél más. Azt tudom elmondani, hogy én hogyan lettem dékán. Tudományos pályára készültem mindig is, ide jártam egyetemre, itt végeztem, utána itt lettem doktori ösztöndíjas, aztán itt dolgoztam tanársegédként, adjunktusként, majd docensként. 2018 óta az Ókori Régészeti Tanszéket vezetem, és nagyon sok kutatási programban veszek részt: ásatásokon, tudományos kutatási projektekben. Alapvetően ezt a pályát próbáltam felépíteni, és teljesen váratlanul jött a felkérés Sonkoly Gábor dékán úrtól 2018-ban, hogy legyek tudományos és kutatásszervezési dékánhelyettes. Ekkor azt mondta Borhy László rektor úr, hogyha ebbe egyszer belevágok, akkor innen már nincs visszaút. Neki lett igaza, hiszen Sonkoly dékán úr nem akart újabb ciklust vállalni, úgyhogy hosszas egyeztetések után vállaltam a jelöltséget. Én így lettem dékán.

Meséljen a pályájáról!

Két nagy irányban érdeklődtem és érdeklődöm: az egyik a régészet, a másik pedig az informatika. Sokat hezitáltam középiskolás koromban, hogy programozó vagy régész legyek – bármilyen furcsán is hangzik… Noha nem annyira távoliak, mint amennyire elsőre tűnnek. A régészet egy dinamikusan fejlődő tudományág, tehát nagyon sok mindent lehet használni a programozási ismeretekből. A kettő között hezitáltam, és tényleg hétről hétre változott a felvételizés előtt, hogy mi is lesz, és aztán a régészet lett a befutó. Itt végeztem és itt dolgoztam mindig is az ELTE-n. Olyan körben töltöttem az időm hallgatóként és később fiatal oktatóként, kutatóként is, ahol szinte mindennapi volt, hogy az ember találkozott az aktuális dékánnal vagy rektorral, hiszen többen kerültek ki innen, a Régészettudományi Intézetből. De alapvetően a kutatás az, ami meghatározta az eddigi pályámat: római településtörténettel és antik művészettel foglalkozom. Van egy nagy projektünk, ez Brigetio római kori településének a feltárása, amit Borhy professzor úrral közösen végzünk most már több mint húsz éve, és a mai napig meghatározza mindkettőnk életét, noha egyre kevésbé tudunk ebben aktívan részt venni, de ezt azért próbáltuk eddig is és a jövőben is folytatni.

Hogyan oldja majd meg, hogy a tudományos munka ne kerüljön teljesen háttérbe, de a dékáni munka a mindennapokban legelöl legyen?

Akármennyire is szeretné megtartani valaki a tudományos tevékenységét, ezt valamennyire félre kell tenni. Már dékánhelyettesként is egyértelmű volt, hogy nem tudok annyit foglalkozni kutatással, mint korábban, illetve mint amennyit szeretnék. Dékánként még kevesebb időm lesz rá. Igyekezni fogok úgy beosztani az időmet, hogy azért valamennyi maradjon, és megpróbálni folytatni ezt a munkát. Amit én látok, és ami jó megoldás erre, hogy az ember nem egyénben, hanem kutatócsoportban gondolkodik. Ez nálunk megvalósult, és az elmúlt 5-6 évben éppen az említett feltáráshoz kapcsolódóan sikerült egy olyan csapatot létrehozni a tanszéken, amelyben a kollégák úgy is tudják folytatni a kutatásokat, hogy kevésbé tudok bekapcsolódni. Bízom benne, hogy júliusban és augusztusban pedig részt tudok majd venni a terepmunkában én is – bizony, amikor mások általában nyaralnak, a régészek olyankor dolgoznak…

Hogyan látja most a bölcsészkart? Mit őrizne meg, és miben újítana?

Amit mindenképpen megőrzendőnek tartok, az a bölcsészkarnak a teljes mértékben egyedülálló és hihetetlenül széles spektrumú oktatási és kutatási portfóliója: ez a sokszínűség. A nyelvektől a kis szakokon, nemzetiségi szakokon át egészen az olyan tudományterületekig, amelyeket tényleg csak nálunk lehet tanulni és kutatni Magyarországon. Ez az egyik legnagyobb erősségünk, hogy nagyon nehéz olyan témát és olyan területet mondani, amellyel ne foglalkozna valaki a karon valamilyen szinten, bármennyire is tűnik az hirtelen nagyon távolinak a bölcsészettudományoktól. Mindig kiderül, hogy valamilyen módon bölcsészként be tudunk kapcsolódni szinte bármilyen témakörbe, és ami a legfontosabb, hogy hozzá tudunk szólni szinte bármilyen témához, kérdéshez, ami jelenleg a társadalomban felmerülhet. Ezt egészen biztos, hogy meg kell őrizni!

Ugyanakkor nem tudunk elmenni amellett, hogy az életünkben nagyon sok minden változik körülöttünk, és az innováció az, ami egy erős kulcsszó lett az utóbbi néhány évben. Erre már vannak példák a karon: az innovatív kutatások, az alkalmazott bölcsészet is egyre jobban teret nyer. Éppen én nyitottam meg néhány héttel ezelőtt karunkon az Alkalmazott Bölcsészet Konferenciát. Azt gondolom, hogy mivel egyre erősebbek azok az elvárások, hogy a bölcsészettudományok a társadalmi hasznosulás, az innováció, a vállalati kapcsolatok felé is forduljanak, ezért mindenképpen lépéseket kell tennünk, és már tettünk is ebbe az irányba. Hangsúlyozom, hogy ezt csak úgy tudom elképzelni, hogy a tradicionális bölcsészértékek, az alapkutatás, a tudományos kiválóság együtt él ezzel az új típusú, inkább az alkalmazott kutatás és kvázi a munkaerőpiac és a társadalmi elvárásnak való megfelelés irányával, tehát a kettő azt gondolom, hogy nem felváltja egymást, hanem egymást erősíti. Sok olyan céltámogatás létezik vagy van kilátásban, amely kimondottan ilyen alkalmazott, innovációs kutatásokat támogat.

Ha ezt jól csináljuk, akkor a következő években el tudunk érni egy olyan helyet ezen a palettán, ami biztosítja azt, hogy a bölcsészettudomány dinamikusan fejlődő és központi szerepet betöltő tudományág legyen. A kar nagyon jó irányban halad ebben a tekintetben, és erre utal néhány újabb projekt is, mint például a nemzeti laborok, amelyek közül az egyik éppen egy olyan témájú labor, amelyről első hangzásra nem biztos, hogy a bölcsészettudomány jut mindenki eszébe: ez egy, a digitális örökséggel foglalkozó labor. Tehát ebben a tekintetben mindent megteszünk, hogy meg tudjunk felelni ezeknek az elvásároknak, és úgy tudjuk fejleszteni a kart, hogy az valóban előremutató legyen.

Február elsején veszi át a dékáni posztot. Hogyan látja a BTK helyzetét a koronavírus-járványban?

A legnagyobb nehézség nyilvánvalóan az, hogy személyesen nem tudunk találkozni sem a munkatársakkal, sem a hallgatókkal. Bár már egyre inkább kezdünk belejönni ebbe az online világba, de jóval nehezebb, lassabb és problémásabb a kommunikáció sok esetben. Egy ilyen helyzetben a dékán legnagyobb felelőssége az, hogy azt az egyensúlyt megtalálja, amikor az oktatás, kutatás a lehető legjobb színvonalon folyik, a hallgatók a lehető legjobb szolgáltatásokat kapják, de ez semmiképpen nem jár nagyobb kockázattal, mint ami tényleg elfogadható. Bízunk benne, hogy amennyiben a járványhelyzet engedi, egy kicsit tudunk majd lazítani a szabályokon tavasszal. Az lenne a legfőbb célunk, hogy a szorgalmi időszak végére, akár csak az utolsó néhány hétre is, de legyen jelenléti oktatás a tavaszi félévben.


Amikor a legtöbb ember a dékánra gondol, akkor van egy nagyon általános kép róla. Mennyire nehéz az, hogy ebbe a klasszikus képbe belehelyeződjön úgy, hogy közben azért a saját személyiségét is ki tudja bontani?

Ez valóban nehéz. Egyrészt nyilvánvalóan mindenki elvárja a dékántól, hogy úgy gondolkodjon, úgy viselkedjen, úgy reprezentáljon, mint egy dékán. Ugyanakkor az is fontos, hogy a dékán is egy ember. Azt tapasztalom, hogy a hallgatók nyakkendős bácsiként gondolnak a dékánra, aki üldögél egy irodában, és furcsa dolgokat csinál. Nagyon nagy hangsúlyt szeretnék fektetni a kommunikációra, a kapcsolattartásra a hallgatókkal. Remélem, hogy a hallgatókhoz való viszony egy picit majd lehet közvetlenebb, mint amit a hallgatók általában a dékántól megszoktak. Például nagyon szeretném – a Hallgatói Önkormányzattal már egyeztettünk erről, és jó ötletnek tartották – a közösségi médiát kicsit jobban használni. Ha az amerikai elnök használhatja erre a közösségi médiát, akkor nyilván a dékán is. Mindenképp szeretnék Facebook-profilt, Instagram-profilt létrehozni mint dékán, és így ezen keresztül tudnék kommunikálni a hallgatókkal. Tehát van egy dékánkép, amit hivatalosan kell mutatni, de lehet egy olyan dékánkép is, amely kicsit közelebb áll a hallgatókhoz, az ő szempontjukból is fontos az, hogy a dékánra egy olyan emberként gondoljanak, aki jön-megy a Trefort-kertben, és akár néha még a Könyvtár Klub teraszán is össze lehet futni vele.

Két évvel ezelőtt a BTK gazdasági helyzetében volt egy mélypont. Most hogyan áll ilyen szempontból a kar?

A BTK jelenleg szerencsére sokkal jobban áll, mint két évvel ezelőtt. Akkor tényleg az volt a fő problémánk, hogy óriási költségvetési instabilitás volt a karon, és a legnagyobb gondunk az volt, hogy milyen intézkedést tudunk hozni, ami a legkevésbé drasztikus. A kar gazdasági helyzete jelenleg stabilnak mondható, sikerült 2020-ra megteremteni azt, hogy úgy lépünk át a következő pénzügyi évbe, hogy nincs hiánya a karnak. Bízom benne, hogy ez a gazdasági stabilitás a jövő évben is fenn fog állni, és a hiánypótlás, a lyukak betömködése helyett megpróbálunk az építkezésre, a fejlesztésre koncentrálni a következő időszakban. Nyilván ehhez az kell, hogy olyan külső tényezők ne jöjjenek be a képbe, amelyek ezt a gazdasági stabilitást veszélyeztetik.

Több rangsor jött ki az elmúlt hetekben, hónapokban, amelyekben első lett a bölcsészkar, és ahol nem lett első, ott is elég nívós helyeket ért el. Hogyan tud a bölcsészkar mindig ilyen jó helyeket szerezni?

Természetesen azért, mert mi vagyunk a legjobbak, és mindig is mi voltunk a legjobbak.

Ez egy nagyon jó válasz egy dékántól!

Mióta létezik bölcsészettudományi kar Magyarországon, azóta mi vagyunk a legjobbak (sokáig persze az egyedüliek), és nagyon bízom benne, hogy ez így fog maradni még legalább ugyanannyi ideig, amennyi ideje ez így van. Nyilvánvalóan ebben az oktatók kiválósága, a remek hallgatók, ez a rendkívül széles oktatási-kutatási portfólió, a kar rendkívül szerteágazó nemzetközi kapcsolati rendszere mind-mind benne van. Bármilyen rangsorokat és részpontszámokat nézünk, az a legfontosabb, hogy a 147 egyetemi karból az első helyen rangsoroltként szerepel a Bölcsészettudományi Kar, és a nemzetközi ranglistákban is a bölcsészkarok közül – noha ott azért van még hová fejlődnünk – szinte mindig vezető pozíciót szokott elérni a magyar egyetemek között. Továbbra is ezen fogunk dolgozni, de az elmúlt három év eredményei is ebbe az irányba mutatnak.

Mit csinál akkor, amikor nem oktató, kutató vagy vezető? Mivel tölti a szabadidejét?

Van két óvodás gyermekem, és velük próbálok minél több időt tölteni. Egyébként viszonylag sokat sportolok: bokszolok és futok. Már több maratont futottam, rendszeres résztvevője vagyok az 5vös 5-nek is. A heti két-három boksz pedig feszültséglevezetésnek kiváló. Gyerekkorom óta zenélek, alapvetően gitározom és dobolok, de mostanában kicsit félreraktam, és már bő egy éve elkezdtem zongorázni.

Ön a legfiatalabb dékán. Milyen érzés ez?

Ez egy olyan kérdés, amelyről őszintén meg kell mondjam, hogy nem igazán gondolkodtam. Nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget annak, hogy én most mennyire fiatalon lettem kari vezető. Persze vannak, akik szerint ez túl korai, és a dékánnak mindenképpen idősebb professzornak kell lennie. Én azt gondolom, hogy a dékáni pozíció alapvetően egy nagyon sok adminisztrációval, nagyon sok menedzseri tevékenységgel járó feladat, amihez jól jön a fiatalos lendület.

Mit ígér a hallgatóknak?

A HÖK, a DÖK és a kari vezetés kapcsolata hagyományosan nagyon jónak mondható. Bízom benne, hogy az én ciklusomban is így lesz, egy ugyanilyen kiváló kapcsolat mind a HÖK-kel, mind a DÖK-kel. Sokszor és sokat szoktunk beszélgetni arról, hogy hogyan is kellene továbbmenni, és milyen irányokat kellene felvenni itt a bölcsészkaron.

Talán a legfontosabb igény a hallgatók részéről a közösségi terek kérdése, és a campusnak egy picit élhetőbbé varázsolása. Azt a problémát látjuk és halljuk a legtöbbször, hogy két tanóra között nem nagyon lehet mit csinálni a campuson, nincsenek meg azok a közösségi terek sok helyen, ahol akár csak leülni, beszélgetni, egy jegyzetet elolvasni vagy bármit meg lehetne csinálni. Itt nyilvánvalóan óriási fejlesztésekre lenne szükség, amit azért nem biztos, hogy anyagilag, illetve a helyhiány miatt meg tudunk valósítani. Ezek ettől függetlenül tervben vannak, és igyekszünk folyamatosan gondolkodni azon, hogy hol lehetne tényleg nagyon modern és multifunkcionális közösségi tereket létrehozni. Ez nehéz, mert a mi campusunk egy olyan műemléki környezetben van, ahol erre viszonylag kisebb lehetőség van, mint máshol, de addig is megpróbáljuk azokat a pontokat megtalálni, ahol akár kisebb befektetésekkel, de picit élhetőbbé tudjuk tenni a campust. Feltérképezzük a Hallgatói Önkormányzat segítségével azokat a folyosókat, épületrészeket, tanszékeket, ahol szinte semmi lehetőség nincs, hogy akár egy babzsákpuffra vagy egy kanapéra leüljenek a hallgatók. Ennek érdekében, ami erőmből telik, meg fogom tenni, hogy egy sokkal élhetőbb és sokkal barátságosabb campusunk legyen.

Kép: Réder Brigitta (ELTE Online)

Forrás: elteonline.hu


182 megtekintés Visites

kedvel

Megjegyzések0

Nincs jogosultsága a megtekintéshez, illetve megjegyzés írásához.Kérjük, jelentkezzen be.

Javasolt cikkek

Interjúk

Felfedte magát az Időutazó – Egykori ELTE-s hallgató a titokzatos youtuber-tanár

egy tag profilképe

Alumni Központ

18 január

Interjúk

Interjú Szvétek László operaénekessel.

egy tag profilképe

Alumni Központ

02 november

Interjúk

„A legnagyobb kihívás az a pont, amikor áttöröd a falat” - interjú Halász Glóriával

egy tag profilképe

Alumni Központ

02 szeptember