Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

ELTE Alumni Tanács 2020. évi ülése

Beszámolók

-

2020.10.13

Az idén megújult ELTE Alumni Tanács 2020. szeptember 15-én tartotta ülését  prof. dr. Borhy László rektor, az Alumni Tanács elnökének megnyitójával.

Az ülést összehívta és levezette prof. dr. Borhy László rektor, az ELTE Alumni Alapítvány és Alumni Tanács elnöke, továbbá megjelentek az Alumni Tanács tagjai: dr. Kelevéz Ágnes,  dr. Kraudi Adrienne, dr. Béres József, Simó György (akik egyben az ELTE Alumni Alapítvány kurátorai is), dr. Babos János, dr. Frank Tibor, dr. Hudecz Ferenc, Pataky Csilla, dr. Perlusz Andrea korábbi tagok, és dr. Cseszregi Tamás, dr. Márkus Éva, dr. Mezey Barna, dr. Zentai László, újonnan választott tagok. Az ülésen részt vett az ELTE általános rektorhelyettese, Dr. Darázs Lénárd, és az Alumni Központ munkatársa, Petz Denise Gerda is.  

Témája az előző ülés óta eltelt időszak történéseinek összefoglalója, és a jövőre vonatkozó tervek ismertetése, megvitatása volt.

Az elnök üdvözölte az új tagokat, megköszönve a leköszönő dr. Fábri György, dr. Frei Zsolt, dr. Hack Péter és dr. Gecser Ottó munkáját. 

Ezt követően az Alumni Központ vezetője, Pataky Csilla összefoglalta az elmúlt év fejleményeit és sikereit az Alumni élet vitalizálása területén az Alumni Szervezet többi tagja és az ELTE Alumni Alapítvány közreműködésével, egyetértésével. A munkát nagyban segítették az Egyetem Alumni Tagozatai, intézetei, tanszékei - azok lelkes dolgozói -, és az ELTE hírneves Alumnusai, továbbá az egyetemi forrásokon túl az alapítványi támogatások, illetve NEA pályázati források is. Az öt Alumni sorozat folyamatosan rendszeres programokat kínált az Egyetem volt diákjainak a találkozásra, tartalmas szórakozásra, ismeretszerzésre. 

A változatos események sora és 2019/20. évi témái dióhéjban: 

  • ELTE Sikerek – Bojár Gábor, Stumpf István, Spiró György, Kolosi Tamás, Tardos Éva, Pléh Csaba (élő közvetítés)
  • Nemzetek Estjei – Japán, Németország
  • ELTE Múltidéző – Generációk, Emlékek – 80-as évek második felében végzettekkel
  • Az Egyetem Megnyitja Kapuit – Főépület, Paleontológiai Gyűjtemény, Füvészkert, Egyetemi Könyvtár, Ásványtár, Planetárium - az utóbbi sokszor ismételve
  • Kari/szakági Alumni rendezvények támogatása – TTK, BTK, PPK, ÁJK, Bárczi, TáTK, TÓK, továbbá a Nyugdíjas és a Nemzetközi Alumni Tagozatok – a nagyobb karoknál 4-10 rendezvény 
  • Egyebek: ELTE Alumni Kupa és Virtuális Alumni Jótékonysági Kampány


A kommunikációt illetően folyamatos a megújulás, bővülés:

  • az egyetemi Alumni Szervezet új, korszerű, tagnyilvántartással kombinált kommunikációs platformja, az alumni.elte.hu 2019 nyarán indult, bőséges, friss tartalommal és az egyéni kezdeményezések széles tárházával. Az új rendszer már kétnyelvű, így a nemzetköziesítést is szolgálhatja.
  • öt közösségi oldal - facebook, instagram, linkedin, twitter, youtube - egyre nagyobb követői táborral
  • ELTE Alumni Hírek online hírlevél – már 13.400 regisztrált tagnak
  • ELTE Alumni Junior Magazin online hírlevél – már 14.700 pályakezdőnek

A weboldal 96.000 főt ért el, a többi közösségi felület 66.000 főt - egy év alatt (2019).

Az ELTE Alumni Alapítványhoz beérkezett adományokból 2019-ben nyolc tehetséges, rászoruló egyetemi hallgató részesülhetett támogatásban, és a fejkvóta is 50%-al nőtt az előző évhez képest - 75.000 Ft-ra. Idén már fejenként 100.000 Ft-ra tudtuk emelni az ösztöndíjat.

Az ülésen számos javaslat hangzott el a sorozatok következő témái tekintetében, mindamellett elmondható, hogy a jövő éves terveket illetően várhatóan az induláskor megfogalmazott irányelvek mentén fejlődhet tovább az Egyetemi Alumni élet, melynek kiemelt célja az Egyetem falai közül kikerült diplomások megszólítása, bevonzása, mozgósítása, összefogásaés ezáltal a rászoruló, tehetséges hallgatók támogatása.


A következő időszak terveit illetően ebben a szélesebb körben is megvitatásra kerültek az ELTE Alumni Alapítvány ülésén is elhangzott elképzelések:

  • a tehetséges, rászoruló hallgatók támogatásának folytatása, az ösztöndíj volumenének növelése 
  • a szponzorok/támogatók bevonásának módozatai - mint a Támogatói pólókampányilletve a Végzős ajándék szponzoráció mellett újabb témák szponzorációs lehetősége (pl. kari/szakági eseménysorozatok, az Alumni platformhoz újabb modulok); avagy a Média ajánlat
  • a járvány elnyúlása miatt online Alumni sorozatok indítása 
  • az Alumni Központ közelgő 5 éves születésnapi ünneplésének terve
  • az "Adománybarát Egyetem" és az "Egyetem mecénása" image-ek felépítésének terve az ezekhez szervesen kapcsolódó "Alumni Awards" díjak kialakításának gondolata 
     

A beszélgetésen sok tartalmas hozzászólás, izgalmas gondolat hangzott el. Néhány kiválasztott témával kapcsolatban további, szűkebb körű egyeztetésekre kerül sor a közeljövőben.


 Az előző év Alumni Tanács beszámolója

kedvel
391 megtekintéss megtekinté
Ossza meg

Megjegyzések0

Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!

Javasolt cikkek

Beszámolók

Szakmai délután és alumni találkozó a Magyar mint Idegen Nyelv Tanszéken

egy tag profilképe

Bölcsészettudományi Kar ELTE

16 április

Beszámolók

Alumni találkozó és kötetlen networking a Fordító- és Tolmácsképző Tanszéken

egy tag profilképe

Bölcsészettudományi Kar ELTE

08 április

Beszámolók

Egyetemi címeres vászontáska és kitűző kampány 2024 - Köszönjük!

egy tag profilképe

Alumni Központ

04 április