Az ELTE Diplomások számára szervezett programokat, releváns híreket, esti és hétvégi eseményeket elsősorban az ELTE Alumni Hírek közvetíti a regisztrált alumni tagok felé, mindamellett fellelhetők jelen honlapon és a többi közösségi oldalunkon is (Facebook, Instagram,  Twitter, Linkedin, Youtube). 

Az alábbiakban tájékozódhat az összegyetemi és szakmai sorozatainkról, továbbá a zenés, a jótékonysági és a sport eseményeinkről - ezek mibenlétéről és korábbi eseményekről.

Program-sorozatok: a részletekért kattintson a sorozat ikonképére!

Zenés programok és ELTE Alumni Jótékonysági Est


Minden tanévben sor kerül klasszikus zenei rendezvények szervezésére, elsősorban Operaestekre, továbbá számtalan, az ELTE-hez kötődő zenei rendezvény híréről értesülhettek a regisztrált alumnusok, olyan csemegékről, mint az ELTE Művészegyüttes fellépései, a hagyományos Matematikus hangverseny, illetve a BTK Zenei Tanszék és a Musica Nostra Alapítványkoncertjei a Trefort-kertben.

2018-ban 10. alkalommal került megrendezésre a Belcanto Opera-Barátok Magyarországi Társasága jóvoltából az Operaest, akkor épp Szilfai Márta köszöntésére. De ünnepeltük már együtt Kolonits Klárát, Dévény Annát, Kertesi Ingridet, Pánczél Évát is.  2019-ben  37. alkalommal került sorra a Matematikus hangverseny.

Alumni Szervezet fennállásának 10. évfordulója alkalmából szervezte meg az ELTE Alumni Központ 2018. decemberében az ünnepélyes ELTE Alumni Jótékonysági Est X nevű eseményt - hagyományteremtő céllal, ünnepi Alumni Tanács üléssel egybekötve, sok ajándékkal, tombolával a támogatók számára. Az eseményen klasszikus zenei és néptánc műsor is várta a vendégeket az ELTE Művészeti együttes és az ELTE Néptánccsoport közreműködésével.

A 2019. decemberi virtuális ELTE Alumni Jótékonysági kampányra az Adakozó kedd hetében került sor. A generációs összefogásnak, illetve volt hallgatóknak és az ELTE Alumni Alapítványnak hála tovább növekedhetett az ELTE Alumni Ösztöndíj fejenkénti összege.

Összefogás néven indult el a 2020. decemberi ELTE Alumni Jótékonysági kampány, mely minden eddiginél komplexebb módon, öt részből állt. Sikerét fémjelzi, hogy az ELTE Alumni Ösztöndíj mellett az új ELTE Alumni Segély Covid-19 rendkívüli pályázati támogatást is megalapozott. 

2021. október 9-én került megrendezésre az Aula Magnában a nagy múltra visszatekintő Alumni operaest, amely idén a Covid fan tutte! fantázianevet kapta. 2021. decemberében a megújult Alumni Központ 5. évfordulója alkalmából Jótékonysági Operaestet tartottunk. Az október és a decemberi operaest zenei repertoárt Clementis Tamás operaénekes állította össze. 

2021. december 3-án este valósult meg az ELTE Alumni Jótékonysági Operaest az Aula Magnában elsősorban az Alumni törekvések támogatóinak köszöntésére, méltatására. Itt került sor "Az én ELTE-s történetem 2020" prózaíró pályázat díjátadójára, és az aktuális kampányok rövid ismertetésére is. Az adventi zenés esttel az ELTE Alumni Központ 5. évfordulóját is ünnepeltük.

Sportprogramok


ELTE ALUMNI KUPA

Valamennyi programra igaz, hogy az Egyetem falai közül kikerült alumnusok számára tágra nyit kaput, így a nagy hagyományokra visszatekintő ELTE Alumni Kupára is, melyen elősorban a foci, de 2020. óta a röplabda meccsek számára re is meghirdetünk.
A sorozat védnökei 2016 óta prof. Dr. Borhy László rektor, az ELTE Alumni Alapítvány elnöke, dr. Scheuer Gyula kancellár, és tiszteletbeli védnöke Török Gábor (BTK '97, ÁJK '98 és '05).

A jubileumi, 10. alkalmat 2019-ben valósította meg az ELTE Alumni Központ, a BEAC aktív közreműködésével és az ELTE Alumni Alapítvány bevonásával. 

Az eseményre azóta is minden év decemberében kerül sor - kivéve a 2020. évi 11-ik alkalmat, melyet a járvány miatt 2021. június 11-re lett halasztva. 

2021. december 10-én minden eddiginél több, maximális csapatszámmal valósult meg a XII. ELTE Alumni Kupa, ahol - immár másodszor - röplabdában is összemérhették erejüket volt hallgatóink.

5VÖS 5KM FUTÓVERSENY

2018 szeptembere óta már ELTE Alumni kategóriában is lehet versenyezni, és érmeket nyerni az 5vös5km futóversenyen, így 2019 májusában és szeptemberében is. Még a járványos időszakban, 2020 júniusában is akadt rá megoldás. 

2021 ősztől már újra személyes jelenléttel rajtolt a verseny:

Mind férfi, mind női kategóriában érmeket kaphatnak a dobogós alumnusok.

Kedvet kapott a csatlakozáshoz? Figyelje híradásainkat! Az ELTE Alumni Hírek jóvoltából az elsők között értesülhet programjainkról.