Piacbecslés okosan, adat-alapon és időben
Fejleszd digitális kompetenciádat Magyarország legjobb szakértői segítségével. Térítésmentes DigitalTech EDIH képzések és ingyenes események vállalkozások és non-profit közintézmények részére.
Képzés célja:
Hogy a kurzust elvégző vállalkozók, illetve innovációs projektet indítók elkerüljék a (leendő) piacuk nem megfelelő ismeretéből és felméréséből fakadó hibákat, problémákat, és megismerjék a piacbecslés, a piacméretezés, a versenytárselemzés nemzetközi jógyakorlatait.
Tartalom:
A kurzus azt az alapkérdést segít megválaszolni, hogy milyen teendői vannak egy vállalkozónak, egy innovációs projekt gazdájának, illetve egy termékfejlesztési vezetőnek, mielőtt nekilát megvalósítani üzleti ötletét. A releváns piac(ok) méretének, dinamikájának, logikájának alapos megértése szükséges ahhoz, hogy elfogultság nélkül lássuk, megéri-e elkezdenünk pénzt költeni az ötletünk megvalósítására, vagyis érdemes-e belevágnunk a fejszét a metaforikus fába. Szerencsére ezen kérdések megválaszolására ma már léteznek bevált módszertanok, amik segítenek a lényegre fókuszálni és elkerülni pénzünk, időnk és energiánk felesleges tékozlását. Ezen módszertanokba kínál bevezetőt e kurzus, alkalmazva a frissen tanultakat a résztvevők saját projektjeire. A kurzus a piacbecslés és piacelemzés alulról felfelé és felülről lefelé építkező technikáival egyaránt megismerteti a résztvevőket.
Előadó: Málnay Barnabás; üzletfejlesztési vezető, ELTE IK
A képzés díja*: 0 Ft
A képzés piaci értéke (per fő): 60.000 Ft. A DigitalTech EDIH által biztosított kedvezmény mértéke: 100%, melyből az átadott hazai állami támogatás (De Minimis) mértéke: 50%
*A képzés kis és közép vállalkozások számára térítésmentes, nem jár pénzügyi tranzakcióval, amennyiben a vállalkozás rendelkezik a képzés igénybevételéhez szükséges mértékű még fel nem használt De Minimis kerettel, melyről a regisztráció során nyilatkozik. Tudj meg többet a De Minimis keretről és annak felhasználásáról ezen a linken. A képzés közintézmények részére teljesen ingyenes.
A képzés szervezője fenntartja a jogot a képzés elhalasztására, amennyiben a képzésre jelentkezők létszáma nem haladja meg a megjelölt minimum létszámot. Továbbá a jogot arra, hogy a képzés leírásában olvasható bárminemű információt módosítson.
Az általános szerződési feltételekről további információk ezen a linken érhetők el.
A képzésekre való jelentkezés előfeltétele a felhasználói fiókregisztráció. https://event.digitaltechedih.hu/regisztracio/