TransELTE 2024 - Fordítástudományi konferencia és alumni-találkozó
Az idei konferencia témája a piacorientáltság és versenyképesség a nyelvi közvetítésben. A rendezvényt hagyományosan az Országos Fordító- és Fordításhitelesítő Irodával közösen szervezik meg, valamint az Európai Unió Fordítási Főigazgatósága is képviselteti magát (DGT).
A háromnapos konferencia során a külföldi és a magyar előadók mellett a Fordítástudományi Doktori Program hallgatói is tartanak előadásokat folyamatban lévő kutatásaikról, valamint egy egyetemi alumni találkozóra is sor kerül, ahol a jelenlegi hallgatók és a képzések iránt érdeklődők találkozhatnak a tanszék egykori sikeres hallgatóival.
A konferencia során EN-HU(-NL) szinkrontolmácsolást biztosítunk vendégeinknek.
Részletes program
Adatkezelési tájékoztató
A rendezvény az ELTE Alumni támogatásával valósul meg.
Örök diákjait az ELTE Alma Mater visszavárja!