Történelmi fejlesztés örökségünk jövőjéért
Az Egyetem támogatásával az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár európai szinten is jelentős muzeális könyvtári gyűjteménye raktáraiban korszerű hő- és páraszabályozó rendszer épül.
Az 1561-ben alapított ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár közel kétmillió dokumentumával, melyek között a mindenkori egyetemi oktatást és kutatást támogató könyvek és folyóiratok mellett 185 kódex (közülük 14 corvina és 8 nyelvemlék), mintegy 1200 ősnyomtatvány, számos értékes kézirat, 11.000 XVI. századi antikva, 15.000 barokk és 75.000 XVIII. századi kötet is található, Budapest harmadik legnagyobb könyvtára. Magyarország első állami fenntartású nyilvános könyvtáraként az állományában őrzött, felbecsülhetetlen értékű nemzeti kulturális örökség védelme és bemutatása is kiemelt feladata, az Egyetem polgárainak nyújtott korszerű szolgáltatások mellett.
A védett kulturális javak hosszútávú megőrzése érdekében a könyvtári raktárakban elengedhetetlen az állandó hőmérséklet és páratartalom biztosítása, melyeta mai klímaviszonyok mellett csak megfelelő hő- és páraszabályozó rendszer garantálhat. Az Egyetem támogatásával megvalósuló fejlesztés lehetővé teszi, hogy a muzeális állomány a legmagasabb állományvédelmi feltételek mellett kerüljön megőrzésre a jövő generációi számára.
A fejlesztés előkészítéseként a könyvtár szakemberei négy hónapnyi munkával elvégezték a muzeális raktár teljes házon belüli átköltöztetését, beleértve a célállomásokon lévő polcok fertőtlenítését és az értékes kötésű, csatos, veretes, pecséttel ellátott, valamint sérülékeny kötetek és tekercsek savmentes anyagba csomagolását. Az áthelyezés a Ferenciek terén álló könyvtárpalotában 3 emeleten, 6 raktárhelyiségben őrzött, összesen 2737,5 polcfolyóméternyi muzeális állományt érintett, amelyek a könyvtár legértékesebb gyűjteményrészét tárolják. A munkálatok 53 napon át összesen 3127,5 munkaórát vettek igénybe, melyhez a könyvtárosokon túl számos önkéntes, többek között egyetemi oktatók és munkatársak is hozzájárultak, szép példáját adva az egyetemi összefogásnak. Összesen 67 fő dolgozott elkötelezetten a nemzeti örökség megóvásáért. Az összefogásnak köszönhetően a könyvtár a költöztetés ideje alatt is biztosította szolgáltatásai folytonosságát, mely külön szervezési teljesítményt és logisztikát igényelt.
A részletes sajtóközlemény az ELTE honlapján érhető el.
Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár a Felsőoktatási könyvtárak állományvédelmi támogatása program keretében 2023-ban 8 millió Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült a védett kulturális javak állapotát hosszú ideig fenntartó, megfelelő állományvédelmi körülményeket biztosító hő- és páraszabályozó rendszer kiépítésére (okirat száma: KONYVTAR-FAT-23-0009, támogató: Kulturális és Innovációs Minisztérium).
Illusztráció szerzője, forrása: ELTE EKL
Megjegyzések0
Nincs jogosultsága a megtekintéshez, illetve megjegyzés írásához.Kérjük, jelentkezzen be.
Javasolt cikkek