Rengeteg érdeklődő volt a vegyészek szakmai és alumni rendezvényén
Május 22-23-án, két napig vegyészektől nyüzsgött a lágymányosi kampusz. Az egykor itt végzett fiatalabb és idősebb alumnusok, kollégák, doktoranduszok, jelenlegi hallgatók és a középiskolás diákjaikat kísérő szülők és pedagógusok érkeztek az ELTE-re, hogy részt vegyenek a Kémiai Intézet Tudományos, Karrier és Alumni programjain. A rendezvény két díszvendégével, Karikó Katalinnal és Csányi Vilmossal való beszélgetés rengeteg érdeklődőt vonzott, az ország minden tájáról érkeztek vendégek, hogy együtt ünnepeljenek, nosztalgiázzanak a Kémiai Intézet munkatársaival. Az eseményt az ELTE Alumni is támogatta.
A csütörtöki nap az intézet jelenlegi doktori hallgatóinak éves beszámolóival, szakmai előadásokkal és poszterek bemutatásával kezdődött, de már erre is várták az Intézet alumnusait. A szakmai nap kiváló lehetőséget biztosított arra, hogy mindenki megismerkedhessen az intézetben jelenleg zajló kutatásokkal, és érdekes szakmai beszélgetések, eszmecserék indulhassanak. A doktoranduszok és kollégák poszterei mellett helyett kaptak a Talentum Programban résztvevő középiskolás fiatalok eredményei is. A Kiváló Oktató díjat idén Mihucz Viktor, míg a Kiváló Kutató díjat – a 2024-es eredmények alapján – Turányi Tamás nyerte el. Átadták a Perlné Molnár Ibolya Emlékérmet is, amelyet ezúttal Dragan Viktor Konstantin, a vegyész mesterszak 2024-ben végzett hallgatója érdemelte ki. A nap második felében a vegyiparban érintett cégek is bemutatkozhattak, emellett lehetőség nyílt szakmai kérdések megvitatására is az iparból érkezett vendégekkel. Ezúton is köszönjük a résztvevőknek, hogy jelenlétükkel hozzájárultak a program sikeréhez.
A pénteki nap csúcspontja kétségkívül a 2023-ban Nobel-díjat nyert Karikó Katalin magyar biokémikus érkezése volt, a vele való panelbeszélgetésre rengeteg középiskolás fiatal, jelenlegi kolléga és alumnus volt kíváncsi. Az izgalmas beszélgetést Papp Eszter fizikus koordinálta, a Nobel-díjas vendéghez pedig Keresztes Barbara, HDKI/KI 2024 publikáció-díjas doktorandusz, és Fazekas Zsolt frissen doktorált vegyész csatlakoztak. A beszélgetés során számos fontos üzenetet fogalmaztak meg a fiataloknak, többek között a kutatói élet szépségeiről és kihívásairól, útkeresésről, stresszkezelésről. A legfontosabbat talán mégis Karikó Katalin adta át a hallgatóknak amikor elmondta, hogy szerinte sokkal boldogabban lehet élni, ha arra koncentrálnak, amin lehetőségük van változtatni, és nem adják fel akkor sem, ha nehézségekkel találkoznak.
A beszélgetés után Karikó Katalin, Kacskovics Imre, a Kar dékánja, valamint Szalai István, a Kémiai Intézet igazgatója elismerő oklevelet adott át néhány pedagógusnak, akik sokat tettek a kémia oktatásáért, és több vegyész szakos hallgatót köszönhet nekik az egyetem. A tanárokat mind a Kar hallgatói terjesztették fel az elismerésre.
Az oklevélben részesülő pedagógusok:
- Oláh Krisztina (Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium)
- Francziszti László (Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium)
- Liziczai Márk Imre és Sári Zsuzsanna (Mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium és Kollégium)
- Pataki Imre és Gelencsér László (Piarista Gimnázium)
Mindeközben a Harmóniateremben céges standok várták a diákokat, hogy bemutassák nekik azokat a jövőbeli karrierlehetőségeket, amelyek vegyészként várnák őket. A programot a hallgatók látványos kísérletbemutatói tették teljessé.
A nap második felében a jövő generáció helyét immár teljesen az alumnusok vették át, a Kémiai Intézet alumni találkozójának díszvendége az idén 90. születésnapját ünneplő Csányi Vilmos etológus volt, akivel egy rendkívül tartalmas beszélgetésre került sor Maksay Gábor részvételével.
A remekül sikerült színes programot a Chemical Singers koncertje után kötetlen beszélgetés, illetve a hallgatók bankettje zárta.
További képek és bővebb beszámoló: ttk.elte.hu
A rendezvény az ELTE Alumni központ támogatásával valósult meg.

Megjegyzések0
Nincs jogosultsága a megtekintéshez, illetve megjegyzés írásához.Kérjük, jelentkezzen be.
Javasolt cikkek