Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

Nyári diplomaosztók 2022 - GTK

Beszámolók

-

2022.09.08

Körképünkön az ELTE karainak nyári diplomaosztóiból szemezgetünk - most a GTK-n a sor. Minden kar esetén egy ünnepségről tudósítunk. Ezúton is üdvözöljük a frissdiplomásokat, és várjuk őket is az ELTE Diplomások közösségébe!

GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR
2022. szeptember 2-án és 3-án vehették át diplomáikat az ELTE GTK alap- és mesterszakos hallgatói a Lágymányosi Campus Gömb Aulájában. A pénteki 15 órakor kezdődő alkalmon a gazdálkodási és menedzsment, a nemzetközi gazdálkodás, a kereskedelem és marketing, és a pénzügy és számvitel alapszakot, valamint a marketing és a számvitel mesterszakot végzettek kapták kézhez okleveleiket.
Az oklevélátadó az öt fős elnökség bevonulásával vette kezdetét, mely alatt a Gaudeamus, igitur.. kezdetű ének csendült fel, majd a himnuszt hallgathattuk meg. Dr. Andor György dékán köszöntötte a résztvevőket, majd bemutatta az elnökség további tagjait: dr. Tóth Zsuzsanna Eszter oktatási dékánhelyettest, dr. Láng Benedek Istvánt, a Marketing és Érveléselmélet Tanszék egyetemi tanárát, dr. Pázmándi Kingát, a Menedzsment és Üzleti Jog Tanszék vezetőjét, illetve Molnár Leventét a GTK HÖK elnökét. 
Andor György beszédében kitért az ELTE-s diploma értékére, valamint az egyetem világrangsorban elfoglalt helyére, de röviden ismertette az ELTE legfiatalabb karának történetét is. Ezt követően Tóth Zsuzsanna Eszter ünnepi köszöntőjére került sor, aki egyfajta metamorfózisként jellemezte az egyetem elvégzését, és hangsúlyozta, hogy a hallgatók nemcsak diákok, de partnerek is voltak, velük együtt alakították ki az ELTE GTK képzéseit. Beszédében - a kar dékánjához hasonlóan - ő is hangsúlyozta, hogy az ELTE és a kar is visszavárja őket az Alumni közösségbe. 
Ezt követte az alapszakos diplomák átadása, amelyet Andor György az első diploma megszerzéséről szóló pár gondolata, valamint Láng Benedek beszéde előzött meg. A diplomák átvételét követően Kiss Boglárka (kereskedelem és marketing BSc) valamennyi alapszakos hallgató nevében búcsúzott az egyetemtől. 
Andor György pár további gondolatot intézett a mesterszakos hallgatókhoz, majd Pázmándi Kinga is szeretettel üdvözölte a végzett hallgatókat - immár kollégákat -, hangsúlyozva a jelen ünnep vidámságát, örömteliségét. Beszédében két Woody Allen idézettel örvendeztette meg a hallgatóságot: "Csodálom azokat, akik meg akarják ismerni a világegyetemet, holott épp elég nehéz eligazodni a kínai negyedben is." és mivel "Az örökkévalóság nagyon hosszú. Különösen a vége felé." ezért "csak" 50-80 évre kívánt minden jót a végzős hallgatóknak. A dékánhoz hasonlóan ő is kitért a család és barátok támogatásának fontosságára, valamint felhívta a figyelmet a nekik való köszönetnyilvánításra. 
Az MSc diplomák átvételét követően Csordás Vivien marketing mesterszakos hallgató kapott szót, majd Andor György fejezte ki köszönetét adminisztratív munkatársai felé is, továbbá felhívta a figyelmet a korszak kihívásaira is, melyek megoldása a diplomás hallgatók felelőssége.
Végezetül Molnár Levente záró szavait hallhattuk, aki számtalan közös emlék felidézésével emlékezett vissza az elmúlt évekre. Az ünnepélyt a Szózat közös meghallgatása zárta. Ezt követően az épület előtt közös fotózkodásra és kalapdobálásra került sor.




Lépj be az Alumni közösségbe, és csatlakozz a Karod Alumni tagozatába! 

Végzős ajándék szponzoráció

kedvel
808 megtekintéss megtekinté
Ossza meg

Megjegyzések0

Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!

Javasolt cikkek

Beszámolók

Jótékonykodás és közösségépítés az első ELTE Média Alumni találkozón

egy tag profilképe

Bölcsészettudományi Kar ELTE

30 április

Beszámolók

Egyetem megnyitja kapuit: Trefort-kert 2024

egy tag profilképe

Alumni Központ

26 április

Beszámolók

ELTE Sikerek: Erdei Anna

egy tag profilképe

Alumni Központ

19 április