Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

Látogasson el a Jászberényi Állatkertbe 10% kedvezménnyel!

Kedvezmények

-

2026.05.19

Örömmel adjuk hírül, hogy az ELTE diplomások immár a Jászberényi Állat- és Növénykert belépőjegyeinek árából is 10% kedvezményben részesülnek. A kedvezmény az ELTE Alumni Kártya felmutatása ellenében vehető igénybe.

"Állatkertünk célja, állatainknak a lehető legjobb körülmények között tartása és bemutatása, ezért kifutóink a természetes élőhelyeket utánozva tágasak és környezeti elemekkel gazdagítottak. A hely szűke miatt a nagytestű állatokat számú kistestű állatfajt is bemutatunk, így látogatóink egy szép, családias hangulatban eltöltött nap megismerkedhetnek azzal, hogy „kicsiben” is milyen sokrétű és színes az élővilág."

A Jászberényi Állat- és Növénykert 2001 óta rendszeres látványetetési programmal várja az érdeklődőket, amiket a gondozók kiselőadása kísér, emellett érdekessége az afrikai madárröpde, ahol a vendégek együtt lehetnek a keselyűfejű gyöngytyúkokkal és más afrikai madarakkal. Az állatkert szerves részét képezi emellett az arborétum, ahol három tanösvényt végig járva a madárvédelemmel, az erdők fáival és a hazai állatkertekkel kapcsolatos információkkal lehetnek gazdagabbak a látogatók.

A Jászberényi Állat- és Növénykert 10% kedvezményt biztosít minden típusú belépőjegyének árából az ELTE Diplomások részére ELTE Alumni Kártya felmutatása ellenében.

Pontos cím: 5100 Jászberény, Fémnyomó utca 3. 

Nyitvatartás: áprilistól augusztusig 9:00-18:00 (hétvégén 9:00-19:00) Bővebb információ 

Belépődíjak


További ELTE Alumni Kártya kedvezmények 


Amennyiben még nincs ELTE Alumni Kártyája, igényeljen egyet ezen a linken és kipostázzuk címére.

Felhasznált képek: jaszberenyzoo.hu

  • ELTE Alumni Kártya
  • kedvezmény
  • Jászberényi Állat- és Növénykert
  • ELTE Diplomás
  • kikapcsolódás
  • turizmus
Visszatér a hírekhez

Megjegyzések0

Nincs jogosultsága a megtekintéshez, illetve megjegyzés írásához.Kérjük, jelentkezzen be.

Javasolt cikkek

Kedvezményes áron látogathatók a Turay Ida Színház egyes előadásai!
Kedvezmények

Kedvezményes áron látogathatók a Turay Ida Színház egyes előadásai!

egy tag profilképe

ELTE Alumni

02 szeptember

Eseti Alumni Kártya kedvezmények - 2026. szeptember-október
Kedvezmények

Eseti Alumni Kártya kedvezmények - 2026. szeptember-október

egy tag profilképe

ELTE Alumni

31 augusztus

Állami kitüntetéseket kaptak volt hallgatóink
Kitüntetések

Állami kitüntetéseket kaptak volt hallgatóink

egy tag profilképe

ELTE Alumni

27 augusztus