Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

Krasznahorkai László osztrák állami díjban részesült!

Kitüntetések

-

2021.07.28

Krasznahorkai László (BTK '83) vehette át idén az 1964-ben alapított Osztrák Állami Díj az Európai Irodalomért elnevezésű díjat Andrea Mayer, osztrák művészeti és kulturális államtitkártól.

A Kossuth-díjas magyar író kapta meg a 25 ezer euró pénzjutalommal járó rangos elismerést, mellyel nemzetközileg is jelentős figyelmet kapott európai szerzők irodalmi összmunkásságát díjazzák. Az átadó ünnepségre a Salzburgi Zeneművészeti Egyetem Mozarteum hangversenytermében került sor. 

A díj feltétele, hogy az adott szerző művei németül is elérhetőek legyenek. Egykori hallgatónk kötetei közül már számos megjelent német fordításban, többek között a Sátántangó, Az urgai fogoly vagy a Báró Wenckheim hazatér. Októberben pedig egyetlen mondatból álló, Herscht 07769 című regénye jelenik meg ezen a nyelven.

A díj indoklásában többek között a következőképpen méltatták a magyar szerzőt: "egyedülálló stílusú, lenyűgöző képi kifejező erővel rendelkező, a valós és szürreális jelenetek megtalálásában gátlástalan, hűvös iróniával és éles elmével megírt regényei és elbeszélései jól átgondoltak, tökéletesen megírtak és világosan megkomponáltak."

Alumnusaink közül szintén ebben az elismerésben részesült Esterházy Péter (TTK '74) 1999-ben.


Gratulálunk!


Forrás: index.hu, jelenkor.net 

Fotó: MTI/Czimbal Gyula

Megjegyzések0

Nincs jogosultsága a megtekintéshez, illetve megjegyzés írásához.Kérjük, jelentkezzen be.

Javasolt cikkek

Kitüntetések

Bolyai-ösztöndíjasok 2025.

egy tag profilképe

Alumni Központ

26 június

Kitüntetések

ELTE Diplomások az MTA új tagjai között

egy tag profilképe

Alumni Központ

13 május

Kitüntetések

Állami kitünetésben részesültek diplomásaink 2025-ben is!

egy tag profilképe

Alumni Központ

19 március