Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

Hálaadás

-

Bibó Szakkollégium Alumni Tagozat

Beszámolók

-

2026.07.11


A Hálaadás – amely egy különleges és hosszú hagyományra visszanyúló esemény – idén 2026. július 4-én került megrendezésre a Bibó István Szakkollégiumban. Ez a kerti ünnepség a Szakkollégium egyik legfontosabb rendezvénye, amelynek célja, hogy méltó módon zárja le a tanévet, lehetőséget biztosítva az elmúlt év eredményeinek összegzésére és a szakkollégiumi diplomák ünnepélyes átadására az idén végzett hallgatók számára. Emellett a Hálaadás kiváló alkalmat teremt arra, hogy közösen ünnepeljük a szakkollégiumi közösség tagjainak kiemelkedő teljesítményeit, amelyeket a Harkály-díj ünnepélyes átadása koronáz meg.

A program délután négy órakor vette kezdetét, amikor az érkező vendégeket a szakkollégisták szorgos munkájának köszönhetően frissítő várta a feldíszített kertben. Az ünnepi beszédek öt órakor kezdődtek, amelyek során először az  a Szakkollégium igazgatója, Képessy Imre köszöntötte a vendégeket és értékelte az évet, illetve az ELTE Alumni nevében is köszöntötte a résztvevőket és tájékoztatta őket az általuk biztosított lehetőségekről, programokról is. Ezután került sor a diplomaosztóra, ahol az idén végzett szakkollégisták vehették át szakkollégiumi diplomájukat. Idén nyolc szakkollégista vehette át diplomáját. Ezt követően került sor a Harkály-díj átadására, melyet idén dr. Matyasovszki-Németh Márton, a szakkollégium korábbi igazgatója vehetett át a szakkollégiumért végzett munkájáért. A díjazott méltatását Szirányi Péter szakkollégistától hallhattuk. Az ünnepséget beszédével a 2025/2026-os tanév Választmányi elnöke, Szlovacsek Anna és a Szakkollégium igazgatója, Képessy Imre zárták.

A délután folyamán a vendégeket szakkollégisták által készített vacsora és limonádé várta. Az ünnepség és a vacsora után kötetlen szórakozás és beszélgetés vette kezdetét, ahol a jelenlévők kellemes hangulatban tölthették el az estét.

A rendezvény az ELTE Alumni támogatásával valósult meg, amit ezúton is köszönünk nekik! Az esemény nemcsak a szakkollégium tagjainak, hanem az egyetem vezetőinek, oktatóinak és barátainak is lehetőséget nyújtott arra, hogy közösen ünnepeljék az elmúlt év sikereit és eredményeit. 

Köszönjük a támogatást:


Örök diákjait az ELTE Alma Mater visszavárja!

Megjegyzések0

Nincs jogosultsága a megtekintéshez, illetve megjegyzés írásához.Kérjük, jelentkezzen be.

Javasolt cikkek

Nyári diplomaosztó játék 2026 - eredményhirdetés
Beszámolók

Nyári diplomaosztó játék 2026 - eredményhirdetés

egy tag profilképe

ELTE Alumni

28 augusztus

Az "ELTE Alumni Get-Together" összehozza a közösséget Budapesten!
Beszámolók

Az "ELTE Alumni Get-Together" összehozza a közösséget Budapesten!

AI

Alumni International

06 augusztus

"We Connect. We Belong." – ELTE at the 2026 Alumni Fest! :sparkles::ship:
Beszámolók

"We Connect. We Belong." – ELTE at the 2026 Alumni Fest! ✨🚢

AI

Alumni International

17 július