Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

ELÉRHETŐVÉ VÁLT AZ EGYETEMI DOKTOROK NÉVMUTATÓJA

-

Egyetemi Könyvtár és Levéltár Alumni Tagozat

Hírek

-

2023.03.08

Elérhetővé vált az egyetemen doktori fokozatot szerzett hallgatók nyilvántartása, mely az 1894-től fennmaradt adatokat rögzíti. A Budapesti Tudományegyetemnek ekkor még négy kara volt (Bölcsészettudományi, Jog- és Államtudományi, Teológiai és Orvostudományi), és valamennyi karon adtak ki doktori fokozatot.

1949-ben a Bölcsészettudományi Karból megalakították a Természettudományi Kart, így ettől kezdve ott is lehetett doktori fokozatot szerezni. A levéltárban lévő doktori nyilvántartások összesen 40 239 nevet tartalmaznak: mindazon hallgatók nevét, akik 1894 és 1950 között doktori fokozatot szereztek egyetemünkön. A mutatóban a doktorok neve, születési dátuma (ha megtalálható a nyilvántartásban), tudományterületük, fokozatszerzésük tanéve szerepel a vonatkozó irat levéltári jelzetével.   

A mutató az ELTE Digitális Intézményi Tudástárában (EDIT) érhető el.


Illusztráció szerzője, forrása: ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár


Megjegyzések0

Nincs jogosultsága a megtekintéshez, illetve megjegyzés írásához.Kérjük, jelentkezzen be.

Javasolt cikkek

Hírek

Eötvös Loránd képeivel bővült a Fortepan

egy tag profilképe

Alumni Központ

28 július

Hírek

Töretlenül csúcstartó az ELTE 12.583 új hallgatóval

egy tag profilképe

Alumni Központ

24 július

Hírek

Alumni könyvespolc - 2016-tól napjainkig

egy tag profilképe

Alumni Központ

22 július