Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

Diplomaosztók 2022 nyár

Általános Tudnivalók

-

2022.06.20

A diplomaosztó ünnepségeket idén valamennyi karunk jelenléttel tartja. Immár negyedik éve búcsúzhatunk friss diplomásainktól Végzős ajándékkal - egy kézzel fogható emlékkel: a képeslapra helyezett egyetemi címeres, ELTE Alumni feliratos aranyszínű kitűzővel.  Egyúttal szeretnénk ezzel felhívni a figyelmüket arra is, hogy tartsák meg kapcsolatukat Alma Materükkel, csatlakozzanak az egyetemi Alumni közösséghez!

Az ELTE Alumni Szervezet létrejöttének X. évfordulóját követően, 2019-ben vezettük be a végzős ajándékot: hagyományteremtő céllal, első lépésként a végzős osztatlan-, mesterszakos  és doktori hallgatói számára, és 2022. telétől kezdődően a szakirányú továbbképzésben végzett hallgatóknak - hírneves Alumnusaink bevonásával bővítendő a kört. Egyik karunk, a TTK ajándékait negyedik éve szponzorálja dr. Béres József. Egyetemünk volt hallgatója a Béres Gyógyszergyár Zrt. elnöke, mindamellett alapítása óta az ELTE Alumni Alapítvány kurátora is. Támogatását ezúton is hálásan köszönjük. A többi kar esetében is várjuk a szíves támogatókat!

Diplomaosztó időpontok (a listát folyamatosan frissítjük):

 Állam- és Jogtudományi Kar
  • június 24. 10.00 - Jogász avató - Aula Magna
  • június 29. - Szakirányú továbbképzés - Aula Magna
  • július 8. 10.00, 12.00, 14.00 - Jogász avató -  Aula Magna
  • július 11. - Szakirányú továbbképzés Aula Magna
  • július 13. 10.00. 12.00 - Politikatudomány MA, Kriminológia MA - Aula Magna
  • július 15. 10.00, 12.00, 14.00 - Jogász avató - Aula Magna
  • július 22. 10.00, 12.00, 14.00 - Jogász avató - Aula Magna

Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
  • július 18. 11.00, 14.00 - Lágymányos: Gömb Aula

- 11.00: gyógypedagógia alapszak (BA) nappali tagozat, 

gyógypedagógia mesterszak (MA) nappali tagozat (halasztott hallgatók), 

gyógypedagógia mesterszak (MA) levelező tagozat, 

gyógypedagógia-tanár (MA) levelező tagozat

- 14.00: gyógypedagógia alapszak (BA) levelező tagozat (Budapest, Nyíregyháza képzési helyszínek)

szakirányú továbbképzések:

Autizmus spektrum pedagógiája (Szeged képzési helyszín)

Logopédia szakirányú továbbképzés (BA) (4 féléves)

Gyógypedagógus szakvizsga

BA szakirányok szakirányú továbbképzésben (halasztott hallgatók)

Waldorf Osztálytanító és Waldorf Extra-Lesson fejlesztő pedagógus (halasztott hallgatók)

Bölcsészettudományi Kar
  • Július 18. - ELTE BTK: Gólyavár

- 10.00: Angol-Amerikai Intézet hallgatói; Idegennyelvű képzések hallgatói 

- 13.00: Nyelvi Közvetítés Intézet hallgatói; Könyvtár- és Információtudományi Intézet hallgatói 

- 15.00: Távol-keleti Intézet hallgatói; Ókortudományi Intézet hallgatói; Orientalisztikai Intézet hallgatói 

  • Július 19.  - ELTE BTK: Gólyavár

- 10.00: Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet hallgatói; Filozófia Intézet hallgatói 

- 13.00: Magyar Irodalom-és Kultúratudományi Intézet; Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet; Néprajzi Intézet; Szláv és Balti Filológiai Intézet 

- 15.00: Germanisztikai Intézet hallgatói; Művészettörténeti Intézet hallgatói; Romanisztikai Intézet hallgatói 

  • Július 20. - ELTE BTK: Gólyavár

- 10.00: Tanárszakos hallgatók 

- 14.00: Művészetközvetítő és Zenei Intézet; Történeti Intézet; Régészettudományi Intézet;

Gazdálkodástudományi Kar
  • Szeptember 2. 15.00 - ELTE Lágymányosi Campus Gömb Aula
  • Szeptember 3. 10.00 és 15.00 - ELTE Lágymányosi Campus Gömb Aula

Informatikai Kar
  • Július 29. - ELTE Lágymányosi Campus Gömb Aula

- 9.00: Programtervező informatikus MSc, Térképész MSc, osztatlan és rövid ciklusú tanárképzés

- 10.30: Programtervező informatikus BSc, Programtervező informatikus MSc, Autonomrendszer-infromatikus MSc, Térképész MSc.

- 13.00: Programtervező informatikus BSc, Műszaki Menedzser BSc, Programtervező informatikus (fejlesztő)

Pedagógiai- és Pszichológiai Kar
  •  Július 20. - ELTE PPK Aula, 1075 Budapest, Kazinczy u. 23-27.

- 10.00 közösségszervezés BA, andragógia MA, emberi erőforrás tanácsadó MA

- 12.00 pszichológia MA, társadalmi befogadás tanulmányok MA

  • Július 21. - ELTE PPK Aula, 1075 Budapest, Kazinczy u. 23-27.

-  10.00 pedagógia BA, neveléstudomány MA, tanári MA, edző BSc, sport- és rekreációszervezés BSc, sportszervező BSc, rekreáció MSc

- 12.00 szakirányú továbbképzések

  • Július 22.  - ELTE PPK Aula, 1075 Budapest, Kazinczy u. 23-27.

- 10.00 pszichológia BA

Tanító - és Óvóképző Kar
  • Július 5. - ELTE TÓK, 1126 Budapest, Kiss János altábornagy u. 40. 200-as terem

- 9.00 tanító szak nappali tagozat

- 10.20 tanító szak levelező tagozat, műveltségterületi részismereti továbbképzésen végzettek, rajz és vizuáliskultúra tanár szak

- 11.40 és 13.00 óvodapedagógus szak nappali tagozat

- 14.20 óvodapedagógus szak levelező tagozat, szakirányú továbbképzésen végzettek

- 15.40 csecsemő és kisgyermeknevelő szak, szakirányú továbbképzésen végzettek

Társadalomtudományi Kar
  • Július 8. - Lágymányos: Gömb Aula

- 11.00: 

nemzetközi tanulmányok magyar nyelvű alapképzés

szociális munka alapképzés

szociológia magyar nyelvű alapképzés

társadalmi tanulmányok alapképzés

egészségpolitika mesterképzés

humánökológia mesterképzés

közösségi civil tanulmányok mesterképzés

survey statisztika és adatanalitika mesterképzés

szociális munka mesterképzés

szociálpolitika mesterképzés

szociológia mesterképzés

nemzetközi emberi jogok szakirányú továbbképzés

szociális munka szupervíziója szakirányú továbbképzés

- 14.00:

Applied Economics BA (bachelor’s) in Hungarian and English

International Realtions BA (bachelor’s) in English

Sociology BA (bachelor’s) in English

Cultural anthropology MA (master’s) in Hungarian and English

International Relations MA (master’s) in Hungarian and English

Természettudományi Kar
  •  Július 14. - Lágymányos: Gömb Aula

- 9.00: 

földrajz alapképzés

földtudományi alapképzés

matematika alapképzés

adatelemző matematikus és gépi tanulás szakember szakirányú továbbképzés

csillagász mesterképzés,

geofizikus mesterképzés

geográfus mesterképzés

geológus mesterképzés

meteorológus mesterképzés

alkalmazott matematikus mesterképzés

biztosítási- és pénzügyi matematika mesterképzés

matematikus mesterképzés 

-12.00:

fizika alapképzés

kémia alapképzés

anyagtudomány mesterképzés

fizikus mesterképzés

vegyész mesterképzés

osztatlan tanári képzés

tanári mesterképzés 

-15.00:

biológia alapképzés

környezettan alapképzés

mikrobiológus szakirányú továbbképzés

biológus mesterképzés

biotechnológia mesterképzés

környezettudomány mesterképzés

Savaria Egyetemi Központ
  • Július 9. 10.00 - Szombathely, AGORA Művelődősi és Sportház

Összegyetemi Doktori avatók

  • Július 21. - Aula Magna

- 10.00 ÁJK, IK, TáTK, TTK

- 12.30 BTK, PPK


Diplomaosztójátékunk elindult: érdemes indulni!

Örök diákjait az ELTE Alma Mater visszavárja! 

1 kedvel
1726 megtekintéss megtekinté
Ossza meg

Megjegyzések0

Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!

Javasolt cikkek

Általános Tudnivalók

Diplomaosztók 2024. tél

egy tag profilképe

Alumni Központ

22 január

Általános Tudnivalók

Diplomaosztók 2023 nyár

egy tag profilképe

Alumni Központ

30 május

Általános Tudnivalók

Diplomaosztók 2023. tél

egy tag profilképe

Alumni Központ

23 február