Diploma után: karrier és doktori lehetőségek – Nemzetközi alumni esemény a PPK-n
Május 28-án az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Kazinczy utcai épülete adott otthont egy nemzetközi alumni rendezvénynek frissen végzett hallgatók számára. Az esemény célja az volt, hogy átfogó tájékoztatást nyújtson a diploma megszerzése utáni lehetőségekről, legyen szó a munkaerőpiacra való belépésről vagy a doktori (PhD) tanulmányok folytatásáról.
A rendezvényen korábbi alumni tagok és jelenlegi PhD-hallgatók osztották meg tapasztalataikat, emellett bemutatkozott a Nemzetközi Alumni Tagozat is, gyakorlati segítséget nyújtva a csatlakozáshoz és a regisztrációhoz.
A résztvevőket elsőként Balogh-Kátai Judit (ELTE Alumni) köszöntötte, majd Szekeres–Berzlánovich Ildikó előadása következett. Utóbbi részletesen ismertette a Nemzetközi Alumni Tagozat működését, a tagsággal járó előnyöket, valamint a közösség múltbéli és jövőbeli programjait.
Ezt követően Hamarsha Manal Mohammed Yousef, a Pszichológiai Doktori Iskola doktorandusza vette át a szót, aki személyes élményein keresztül engedett betekintést a doktori képzés világába. Őt Enerel Bat-Ochir követte a pódiumon, aki az ELTE Neveléstudomány MA szakának egyik legelső végzőseként mutatta be az egyetem óta bejárt szakmai útját. Beszédében kiemelte:
az ELTE-től kapott értékek motiválták arra, hogy tudásával és tapasztalataival most ő is támogassa a közösséget.
A hivatalos programot kötetlen állófogadás és networking követte. A résztvevőknek lehetőségük nyílt személyesen is kérdezni az előadóktól, kapcsolatokat építeni, és helyben regisztrálni a Nemzetközi Alumni Tagozat rendszerébe.
Örök diákjait az ELTE Alma Mater visszavárja!
A rendezvény az ELTE Alumni támogatásával valósult meg.
Képek 6
Megjegyzések0
Nincs jogosultsága a megtekintéshez, illetve megjegyzés írásához.Kérjük, jelentkezzen be.
Javasolt cikkek