Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

Budai kampuszok - Lágymányos és a TÓK épülete

Egyetemi színterek

-

2025.05.29

Budán található az ELTE lágymányosi kampusza, amelyen a Természettudományi, a Társadalomtudományi és az Informatikai Kar osztozik, valamint a Tanító- és Óvóképző Kar épülete, amely a XII. kerületi Kiss János altábornagy utcában található.

A mai lágymányosi kampusz helyén mocsaras-lápos terület volt a XX. század elejéig. A lecsapolása utáni rendezési terv elkészítésében Fischer József és Detoma Alfonz építészek vállaltak tevékeny részt, az ő kezük munkáját dicsérik a Fehérvári út menti társasházak. Ami a kampusz történetét illeti, Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter már az 1920-as években is azt tervezte, hogy Lágymányoson építteti fel az egyetem új természettudományi telepét. Német mintára ez a terület a hazai természettudományi és műszaki kutatások központja lehetett volna. A Bölcsészkar és az Egyetemi Tanács azonban tiltakozott e terv ellen, amely azután lekerült a napirendről.

A hatvanas években a Művelődésügyi Minisztérium és az egyetem vezetése terveiben ismét felbukkant egy új Természettudományi Kar építése. Két évtizeden keresztül több távlati fejlesztési terv született meg, többek között a dél-budai Duna-part Lágymányoson is felmerült. A kedvezőtlen gazdasági helyzet miatt sokáig nem tudtak megvalósulni a tervek, majd 1985-ben az ELTE alapításának 350. évfordulója hozott fordulatot a lágymányosi beruházás ügyében: ekkor került sor a kivitelezési szerződés aláírására és az építkezés megindulására.A lágymányosi kampusz madártávlatból. Forrás: ttk.elte.huÍgy a Lágymányosi Campuson, az 1996-os nem megvalósult világkiállítás helyszínén (a mai Magyar Tudósok körútján belül) jött létre az ELTE Természettudományi Karának épületegyüttese. Az Északi tömb (A épület) 1994–1998 között épült, tervezője Mányi István (KÖZTI Rt.) és Kiss Miklós (Iparterv Rt.). A természettudományos kutatásnak és tanításnak megfelelő körülményeket biztosító épület tetején csillagászati kupolát, észlelőteraszt és planetáriumot is elhelyeztek. Az épület jellegzetessége a Gömb Aula, amely a félgömb alakú üvegtetőről kapta a nevét és amely számos jeles eseménynek, így például a diplomaosztóknak ad helyet. Az itt található szoborpark megvalósítása egy vegyész (dr. Záray Gyula) és egy fizikus (dr. Radnai Gyula) nevéhez kötődik: a szobrok többsége híres fizikusokat, illetve vegyészeket ábrázol, de egy-egy neves meteorológus és csillagász is került közéjük a megfelelő tanszékek ajánlására.

Lágymányos - Északi tömb. Forrás: elte.huDiplomaosztó a Gömb Aulában. Forrás: ttk.elte.hu

A Déli tömb (C épület) 2000–2001-ben épült, tervezője dr. Gerő Balázs és Szabó Márton (Gerő–Szabó Építész Iroda Kft.). Az épület főtömege kilencszintes, 8-as alaprajzú; nyugati oldalához a nagyobb befogadóképességű előadókat, könyvtárakat tartalmazó kétszintes épületszárny, az ún. lepény csatlakozik. Az épületek külső megjelenésének sajátosságát a hálós rendszerű, kék, illetve piros burkolattal képzett ablakkiosztás és a kubusokat körülölelő architekturális elemek téglaburkolata adja. Itt található az ELTE Természetrajzi Múzeuma, melynek része: az Ásványtár, a Biológiai és Paleontológiai Gyűjtemény és a Matematikai Múzeum. Ezek közül az Ásványtár, valamint a Kőzettár a Természettudományi Kar korábbi helyén, a Múzeum körúton (mai A épület) volt megtalálható és mintegy 32.000 példány kiállítását tették lehetővé. A két terem egyike túlélte a 20. század zűrzavaros évtizedeit és műemlékké nyilvánított 19. századi bútorzata 2001-2002-ben, restaurálást követően került át a lágymányosi kampusz Déli tömbjébe, a számára korhűen kialakított boltíves történeti terembe. Online séta az Ásványtárban

Lágymányos - Déli tömb. Forrás: elte.huÁsványtár. Forrás: elte.hu

A másik budai kampusz a Tanító- és Óvóképző Kar épülete. Az első magyar tanítóképző intézet, a Budai Állami Tanítóképezde 1869-ben kezdte meg működését az I. kerületi Attila út 97–99. szám alatt. Innen 1871-ben rövid időre átköltözött az I. kerületi Országház utca 14. szám alatti házba, majd ugyanezen utcán egy másik épületbe. 1873-tól a Paedagogium nevet viselte. 1883-tól a Győri út 13. szám, amely később a Testnevelési Fősikola főépületeként vált ismertté, adott otthont az intézménynek. 

Az immár Budapesti Tanítóképző Intézet, a későbbi Tanítóképző Főiskola 1911-ben költözött a mai Kiss János altábornagy utcai (akkor Mozdony utcai) épületbe. A Mozdony utca 40. szám alatti telken, Nagy Virgil műegyetemi tanár tervei szerint készült el az intézmény. Akkoriben meglehetősen másként mutatott az épület: homlokzata tagoltabb volt, dombormű díszítette egyebek közt a bejárat fölötti részt középen, további két sávban, valamint a tetősík magasságában is. A tetősík fölött koronás, kupolaszerű tetőfelépítmény helyezkedett el, ebben volt az intézet csillagvizsgálója. A mintegy 1600 négyzetméteren közel 80 helyiség, tornaterem, dísz- és zeneterem, zongoragyakorló szoba, szertárak, iskolaszolgai és igazgatói lakás, orvosi rendelő is helyet kapott, de tartozott az iskolához botanikus kert és teniszpálya is. 

A Tanítóképző Intézet épülete a Fery Oszkár (ma Kiss János altábornagy) utcában 1921 után. Forrás: gallery.hungaricana.huAz I. világháborúban ugyanakkor állandósultak a tanítást akadályozó tényezők, így az energia- és élelmiszerhiány, a járványok, háborús károk. A Tanácsköztársaság időszakában az épületet Cserny József különítménye (a Lenin-fiúk) fegyvertárként és laktanyaként használta, a pincében pedig csendőröket végeztek ki (Fery Oszkár altábornagyot is). A tanítóképző majd csak 1920-ban költözött vissza az 1921-től Fery Oszkár meggyilkolt altábornagyról elnevezett utca épületébe. 

A II. világháború során a német hadsereg 1944 májusában elfoglalta és katonai kórházzá alakította az épületet. A ház az ostrom során több mint száz lövést kapott. Szinte teljesen megsemmisültek az osztálytermek ablakai és ajtajai, bombatalálat sújtotta a csillagvizsgálót és a dísztermet, a Riegler-orgona, a zongorák és harmóniumok, valamint a könyvtár és a szertári állomány jelentős része elpusztult. Aztán 1945 áprilisában megkezdődött a romeltakarítás, és fokozatosan a tanítás is újraindult, bár az iskola kertjében felhalmozódott törmelék eltüntetése éveket vett igénybe. A homlokzatot is leegyszerűsítették, majd  a hatvanas években a Pest megyei MSZMP-székház építése miatt a terület jelentős részét elvették az iskolától.

Az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar épülete ma.

1975-től viseli az intézmény, ami immár óvónőképzéssel is kiegészült, a Budapesti Tanítóképző Főiskola nevet. A rendszerváltást követően jelentős tartalmi és szervezeti változásokra került sor. A legjelentősebb az ezredfordulón történt, amikor  intergrálták a főiskolát az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez, és immár ELTE Tanító és Óvóképző Főiskolai Kar néven működött tovább. A régi központi épülethez 1982-ben építették hozzá a gyakorlóiskolát, majd 1990-re új épületszárnnyal bővült. Az óvodapedagógusképzés központja 2007-ig Pesten, a Bezerédi utcában volt, ekkor e funkció is a Kiss János altábornagy utcai campusra települt. Ebben az időszakban költözött az ELTE Gyakorló Óvodája a szomszéd épületbe, valamint a korábbi gyakorlóiskola néhány háztömbnyire – bővített feladatkörrel – mint az ELTE Gyakorló Általános Iskola működött tovább. Az intézmény 2009-től egyetemi karként (ELTE Tanító-és Óvóképző Kar) folytatja működését. 

A cikksorozat további részei ezen a linken megtekinthetők.

 

Források: Szabó Enikő, Lágymányos fejlődésének térképi ábrázolása - Szakdolgozat (Budapest, 2018), 32. (online is elérhető); Szögi László, Az Eötvös Loránd Tudományegyetem története képekben – The Illustrated History of the Eötvös Loránd University, Budapest (ELTE) (Budapest: ELTE Eötvös Kiadó, 2015), 118-119., 152., 230. (online is elérhető) ; pestbuda.huelte.hu (Lágymányos); elte.hu; pestbuda.hutok.elte.hu (TÓK)

  • ELTE
  • Eötvös Loránd Tudományegyetem
  • Lágymányos
  • TTK
  • TáTK
  • IK
  • TÓK
  • kampusz
  • Gömb Aula
  • Ásványtár
Visszatér a hírekhez

Megjegyzések0

Nincs jogosultsága a megtekintéshez, illetve megjegyzés írásához.Kérjük, jelentkezzen be.

Javasolt cikkek

Egyetemi színterek

Pesti kampuszok - A PPK és a BGGyK épületei

egy tag profilképe

Alumni Központ

14 május

Alumni Ösztöndíjas

Göncz Zsófia beszámolója Erasmus félévéről - ELTE Alumni Alapítvány támogatással!

egy tag profilképe

Alumni Központ

06 május

Egyetemi színterek

A Szerb utcai épületegyüttes

egy tag profilképe

Alumni Központ

29 április