Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

Az ELTE Alumni Tanács 2025. évi ülése

Beszámolók

-

2025.07.02

Az ELTE Alumni Tanács 2025. május 21-én 15:15-kor tartotta éves ülését az ELTE ÁJK Kari Tanácstermében. A hagyományoknak megfelelően a téma az előző ülés óta eltelt időszak történéseinek összefoglalása, valamint a jövőre vonatkozó tervek, elképzelések ismertetése és megvitatása volt.

Az ülést prof. dr. Borhy László rektor, az ELTE Alumni Tanács elnöke hívta össze, távollétében pedig dr. Darázs Lénárd általános rektorhelyettes vezette le. A tagok közül dr. Babos János, dr. Bárdosi Vilmos, dr. Béres József, dr. Cseszregi Tamás, dr. Hudecz Ferenc, dr. Kelevéz Ágnes, dr. Márkus Éva, dr. Mezey Barna, Pataky Csilla, dr. Perlusz Andrea, dr. Varga Benedek és dr. Zentai László volt jelen. A jegyzet készítése céljából részt vett az ülésen Balogh-Kátai Judit, az Alumni Központ munkatársa is. 

A rektorhelyettes a jelenlévők üdvözlése után felkérte Pataky Csilla osztályvezetőt a 2024. évi történések és a jövőbeli elképzelések, tervek ismertetésére. 

A 2024. évi történések főbb vonalait összefoglalva elmondható: 

Ebben az évben is igaz, hogy teljesültek a kitűzött célok, sikerült mind több volt/jelen hallgatót mozgósítani valamennyi karról, generációból, erősíteni az összefogást az Egyetem, elsősorban annak tehetséges, rászoruló hallgatói érdekében. Mindezeket aktívan segítik az Alumni Szervezet tagjai, elsősorban az Alumni Tagozatok képviselői, valamint az ELTE Alumni Alapítvány és a NEA pályázati források. 

Szintén ezt segítette, hogy optimalizálásra került sor - egyes korábbi tevékenységeiktől elbúcsúztak, hogy a többit jobban, hatékonyabban tudják végezni. Folyamatosan fejlesztik ugyanakkor összegyetemi és szakmai alumni eseményeiket, kiemelt hangsúlyt fektetnek arra, hogy a tudás- és tapasztalatmegosztás mentén találkozzanak a volt és jelen hallgatók, oktatók, platformot adva a kapcsolatépítésnek. A volt hallgatóikat továbbtanulni és sportolni is visszavárják; törekszenek arra, hogy erősítsék az ELTE diploma értékét és hogy az ELTE Diplomások segítsék a jelen anyagilag rászoruló tehetségeit. Bővítik az Alumni Kártya kedvezmények sorát, gondozzák a naprakész Alumni platformot, kiterjedt és tartalmas kommunikációt folytatnak.

Fő büszkeségeik: közel 70 fő az ELTE Alumni Ösztöndíjasok létszáma, már az 5. "Az én ELTE-s történetem" prózaíró pályázat valósult meg, valamint tovább növekedett az önkéntes Alumni közreműködők száma. Elnyerték az Alumni Award for Engaged Community 2024-es díjat, valamint a szakmai vezetéstől kapott elismerésre is büszkék. Külföldön és belföldön egyaránt öregbítették az ELTE hírnevét az alumni területen. Emellett egy stockholmi dolgozói Erasmus-úton sikerült módszertant kidolgozni a jövőbeli nemzetközi alumni találkozók sorához.

16 összegyetemi alumni esemény mellett 30 kari/szakági szakmai alumni rendezvény is megvalósult az Alumni Tagozatok szervezésében, a számukra kiírt pályázati támogatással. 

Sikeres támogatói kampányaik révén az ELTE Alumni Alapítványhoz befolyt adományokból az év során 15 tehetséges hallgató részesülhetett ELTE Alumni Ösztöndíjban, melynek egy főre jutó összege 2024. őszétől már 200.000 Ft.

Kihagyott lehetőségként került említésre a mentoring tevékenység elindítása felsővezetői támogatás hiányában, valamint hiányzik még 1-2 olyan egyetemi projekt, amelyek támogatási célként jelenhetnének meg a tehetséges, anyagilag rászoruló hallgatók támogatása mellett, mintegy alternatívaként.

A 2025. év tervei között szerepel: 

Csökkennek az erőforrások, egyre nagyobb fókusz kerül a bevételek generálására, ezért elképzelhető, hogy hosszabb távon ennek áldozatul fog esni az eddig elértek egy része. Így pl. a Végzős ajándékra egyetemi forrásból utoljára idén lehet számítani (kivéve a TTK, ill. IK esetében, ahol ez nagylelkű mecénásoknak köszönhetően megoldott), azonban a szponzoráció lehetőségre továbbra is nyitott. Mindezek mellett továbbra is munkálkodnak az Alumni tevékenység fejlesztésén, a már elértek megtartásán; folytatják a támogatói kampányokat és az alumni sorozatokat; dolgoznak új, értékes tartalmakon (ld. Egyetemi színterek sorozat); továbbra is összefogják, támogatják valamennyi Alumni Tagozat munkáját. Tervezik a Médiaajánlatuk aktualizálását, frissítését.

Folytatják: programsorozataikat, melyek közül több eseményen lesz majd váltható támogatói jegy; a kari/szakági alumni törekvések támogatását nagyobb hangsúlyt fektetve ezeknek tapasztalat- és tudásmegosztási jellegére a jelen és volt hallgatók, oktatók között; a tehetséges, anyagilag rászoruló hallgatók támogatását az ELTE Alumni Ösztöndíjjal, melynek egy főre jutó összegét ősszel szeretnék 250.000 forintra megemelni. Fontolgatják egyúttal egy Alumni Award létrehozását, melynek koncepciója még kidolgozás alatt van. 2024 folyamán már megkezdték az ún. legacy giving fogalomkörének bevezetését, az ide sorolható adományozásokról szóló híradások publikálását, 2025-ben ennek nagyobb teret kívánnak szentelni. 

Mindezek révén, ill. kommunikációs csatornáik egyre intenzívebb bejáratásával kellően megalapozva hosszabb távú elképzeléseik között szerepel egy nagy, összegyetemi ELTE Alumni Nap megvalósítása, valamint egy Alma Mater Studies önkéntes, kredites kurzus elindítása, melyhez készítik a tartalmakat. 

A beszélgetésen a fentiekkel - különösen a jövőbeli tervekkel - kapcsolatban sok tartalmas hozzászólás, izgalmas gondolat hangzott el, melyekkel kapcsolatban célzott egyeztetésekre kerül sor a közeljövőben.


Az előző Alumni Tanács beszámolója

  • ELTE Alumni Tanács
  • ülés
  • Beszámoló
  • 2024
  • 2025
Visszatér a hírekhez

Megjegyzések0

Nincs jogosultsága a megtekintéshez, illetve megjegyzés írásához.Kérjük, jelentkezzen be.

Javasolt cikkek

Beszámolók

Nyári diplomaosztók 2025 - doktori avató, TáTK, TÓK

egy tag profilképe

Alumni Központ

18 július

Beszámolók

Az ELTE Alumni Alapítvány 2024. évi záróülése

egy tag profilképe

Alumni Központ

02 július

Hírek

ELTE Alumni aktivitás 2024/2025 II. félév

egy tag profilképe

Alumni Központ

19 június