Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

Alumnusunk kutatja, hogyan lehetne ivóvíz a Marson

Hírek

-

2021.10.06

Pál Bernadett (TTK '17) a Svábhegyi Csillagvizsgáló által rendezett 100 óra csillagászat nevű rendezvénysorozat eseményen beszélt arról, mekkora kihívás is az ivóvíz előállítása marsi környezetben.

Pál Bernadett előadásában elmondta, hogy az emberiségnek egyszer el kell hagynia a Földet, viszont ez nem megy egyik pillanatról a másikra. Elsőként a Holdat kell bevenni, és utána jöhet csak szóba a Mars. Bernadett annak érdekében, hogy élhető legyen a marsi lét, olyan higroszkópos sókat vizsgál, amelyeket marsi környezetben is érdemes tovább kutatni. Ezek a sók ugyanis képesek kivonni környezetükből a vízpárát azért, hogy önmagukat feloldva folyékony vízbázist képezzenek. 

Előadásának témájától eltérve, azt is megemlítette, hogy mikor tíz éve megkezdte tanulmányait az ELTE fizika szakán, 150 hallgatóból mindössze 25 tanuló volt nő. Sajnos még mindig sokszor találkozik azokkal a kijelentésekkel, hogy 'Nahát, lány létére milyen okos' és 'Nahát, lány létére szeret programozni' vagy 'Ért a fizikához, pedig nő'. Éppen ezért szeretne példát mutatni a felnövekvő generációnak, hogy igenis, bárkiből lehet csillagász! Pál Bernadett jelenleg az ELTE TTK Fizika Intézetének doktorandusz hallgatója. 

Forrás és teljes cikk

Megjegyzések0

Nincs jogosultsága a megtekintéshez, illetve megjegyzés írásához.Kérjük, jelentkezzen be.

Javasolt cikkek

Hírek

Eötvös Loránd képeivel bővült a Fortepan

egy tag profilképe

Alumni Központ

28 július

Hírek

Töretlenül csúcstartó az ELTE 12.583 új hallgatóval

egy tag profilképe

Alumni Központ

24 július

Hírek

Alumni könyvespolc - 2016-tól napjainkig

egy tag profilképe

Alumni Központ

22 július